A heti CEWE-Bingó feladat, hogy jó nagy szó vagy akár mondat legyen az oldalon. Ehhez ezt az oldalt készítettem Photosho-ban, de Affinity Photo-ban épp így működik.

szöveg

Érdemes olyan betűtípussal írni, ahol a betűk összeérnek. Ez sem tökéletes, mert az M és i között szünet van, és a See elő kell egy szünet is.

betűtípus

Az elsőt úgy javítottam, hogy az M betű méretét kicsit megnöveltem, bár ez nem szükséges hozzá. Egy betű méretét úgy tudod változtatni, hogy csak azt a betűt kijelölöd, és úgy módosítasz a Character palettán. Majd a szöveg eszközt a két betű közé állítva, Alt és a billentyűzeten a balra nyíl, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.

igazítás

A See elé jött egy szünet, így azzal is kellett valamit kezdeni.

szóköz

Ha mázlink van, glyphs panelen találunk olyan karakter variációt, aminél valami ciráda hosszan kinyúlik, és így hozzáér a következő szóhoz. Itt sajnos nem volt, így más megoldást kellett választani.

Ha értesz a Pen Toll használatához, akkor Type → Convert to Shape, és elhúzod az utolsó betűt.

shape

Ha ez nem megy, akkor Type → Rasterize Type Layer, és a raszterizált szövegen már egy vékony, kemény ecsettel is meg lehet rajzolni az összekötést.

Az eleje és vége is érje el az oldal széleit. Ctrl+Shift+Alt+E-vel egy összevont réteg.

összemosás

Egy kattintás az alsó részre a Magic Wand Toollal, majd a rétegpalettán alul az Add layer mask ikonra , és már kész is a maszk.

magic wanf tool

A maszkon persze lehet dolgozni is, pl. ha az l vagy s betű hurkában ne legyen majd kép, akkor egyszerűen ott át kell festeni egy fekete ecsettel a maszkot.

Vágómaszkkal jöhet rá valamilyen papír.

háttér

És a szövegre akár árnyék is.

árnyék

Vagy bármilyen más effekt.

style

Már csak díszíteni kell, és kész:)

dísz

Pin It on Pinterest

Share This

Oldalunk zavartalan üzemeltetése érdekében sütiket alkalmazunk. további információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás