2018. október 1. | CEWE-Bingó
A szeptember még nem volt igazán őszies, de most már színesednek a lombok, búcsúzik a természet a nyártól. Érdemes sokat kirándulni, és persze fotózni is, no meg CEWE FOTÓKÖNYVET készíteni. A CEWE-Bingó ehhez is ad egy kis inspirációt.
Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
A szeptemberi szelvényeket október 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. 7-én jövök az eredményhirdetéssel.
Az októberi Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227px x 227px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.
A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz. Úgy adódott, hogy az első pont ma van, így egy külön bejegyzésből derül ki, mi a heti játék.
Az októberi galéria már készen áll az oldalak fogadására.
Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)
A szokásos nyeremények:
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Jó fotózást, screppelést és alkotó munkát! Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár a fórumban, vagy a Facebook-on a CEWE Kreatív Fotográfia csoportban.
2018. szeptember 27. | Affinity Photo
Photoshop témában már rengeteg cikk megjelent a raw-ról, Affinity Photo-ból ez még kimaradt, így épp ideje, hogy erről készüljön cikk. A késlekedés oka talán nem véletlen. Mivel mind a két programot használom, és bár az Affinity Photo-t is nagyon jónak tartom, a nyers képek feldolgozása terén a Photoshop mindenképp jobb. De ez csak személyes vélemény, nem kell vele egyetérteni:)
Kezdjük az alapokkal. Mi is a raw. Angol szó, ami nyerset jelent. Amikor a fényképezőgépünkön a raw-t választjuk – ha van ilyen lehetőség – , akkor a szenzor által rögzített összes információt megkapjuk. Ez gyakorlatilag egy adathalmaz, aminek a feldolgozásához valamilyen program szükséges. Ezeket Raw konverternek hívjuk. Ilyen például a Photoshop-ban lévő Camera Raw, a Lightroom, Capture One és az Affinity Photo is.
Mi ennek az óriási előnye? A legfontosabb a nagyobb dinamikai tartomány és a korrekt fehéregyensúly beállítás, de szebben lehet élesíteni, zajt szűrni, tónusokat beállítani stb. Hátránya a nagyobb méret, az utómunka kikerülhetetlensége, és az, hogy nem egy szabványos formátum, gyakorlatilag minden gyártónak más a nyers formátuma. Aki viszont egyszer átáll erre, nehezen tér vissza a jpg-hez.
Nézzük, milyen lehetőségeket kínál az Affinity Photo. Ha egy raw fotót nyitunk meg, vagy húzunk be a programba, automatikusan a Develop Persona munkafelületre ugrik, ahol minden elérhető eszközt megtalálunk.

Kezdhetjük azzal, hogy kiválasztjuk a számunkra megfelelő nézetet. Ez lehet a Single mód, amikor csak a szerkesztés eredményét látjuk, a Split-nél egyszerre látjuk az előtte és utána képet úgy, hogy az elválasztó vonal szabadon mozgatható. A Mirror egymás mellett külön mutatja az eredeti és a módosított képet. Ha egy részletet jobban meg akarunk nézni, a nagyító eszköz egyszerre érvényesül mind a két oldalon. (tovább…)
2018. szeptember 24. | CEWE-Bingó
Izgalmas játék volt, hisz teljesen azonos elemeket kellett használni. Természetesen győzött a kreativitás, és még véletlen sem egyforma oldalak születtek. Köszönöm, hogy játszottatok!
Aki az 5 $-os Oscraps utalványt nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.
Ezen a héten Secima indít játékot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
A kihívásra egy vagy több szeptemberi fotóból készült oldalt várok. Egy kis nehezítés, hogy legyen rajta maszk, keret és madár. A fotó nem muszáj, hogy idei legyen. Kellemes alkotást!

2018. szeptember 20. | Affinity Photo, Photoshop tippek, trükkök

Ha szeptember, akkor megkezdődik a naptárkészítés. Természetesen a CEWE NAPTÁR szerkesztője is tele van jobbnál jobb sablonokkal, de aki teljesen egyedit akar készíteni, annak segítséget nyújtunk ezzel az ingyenesen letölthető csomaggal.
Hogy mi is van benne? Először is a kész sablonok A3-as méretben. Külön a digitális és külön a fotópapíros típushoz, ugyanis a kettőnek nem teljesen egyforma a mérete. Mindkét esetben átméretezhetjük a felére, és akkor a pontos A4-es méretet kapjuk meg. A scrapnaptár abban különbözik, hogy a naptár rész kisebb, így egy négyzetes scrap oldal tökéletesen elfér fölötte. Az év közben készült oldalakkal így pillanatok alatt összedobhatjuk a naptárt.
Emellett van kisebb betekintő naptár is, és egy minimalista csík naptár is, hogy jó sok hely legyen a fotóknak. Van újdonság is, ez egy 40 x 50 cm-re szerkesztett egész éves naptár, amit át lehet pakolni bármilyen más méretű poszterre is.

A sablon réteges psd, és minden külön rétegen van, így könnyen változtathatunk rajta. Amikor elkészültünk, elmentjük jpg-be, majd a rendelő szoftver segítségével összeállítjuk a naptárt. Az online megoldás nem jöhet szóba, mert ott nem tudjuk a gyári naptár részt eltüntetni. A programban ez igen egyszerű, de mivel ezzel kapcsolatban mindig érkezik kérdés, egy videóban megmutatom.
A fotó helyét simán Delete-tel törölhetjük, a naptárt viszont oldalra kell húzni. Ha a beállításokban az van megadva, hogy mindenre kérdezzen rá, akkor ez most is meg fog történni, de ha bekapcsoljuk a „Mindent naptárt ugyanúgy kezelni” gombot, akkor csak egyszer kell a „Megtartani”-ra kattintani.
A videók még korábban készültek, ezért nem a megfelelő dátum van rajtuk, de a használat módja most is pontosan ugyanez.
(tovább…)
2018. szeptember 17. | CEWE-Bingó
Azt hiszem, a borító megtervezése nem könnyű feladat, ezért különösen jó ötlet volt, hogy ezt kellett készíteni az elmúlt héten. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.
Osli és Arenn ismét egy mini készletet ajánlott fel a heti játékhoz, aminek szabályait is meghatározták. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Use it or lose it – azaz Mindent vagy semmit kihívás
A játék lényege, hogy a mellékelt mini készlet minden elemét – és csak azokat – használd fel egyszer vagy többször az oldaladon. Minden elem és papír jól látható legyen. Tehát az elemeket többször is használhatod, más viszont nem kerülhet fel az oldalra a fotódon, fotóidon kívül. A letöltéshez kattints a képre.

Kellemes alkotó munkát!
2018. szeptember 15. | infó

2018. szeptember 22-én tartjuk a 16. NAGY CEWE TALÁLKOZÓT! Minden infó a fórumban.