Most, hogy befejeztem az idei nyaralásról szóló fotókönyvet, amihez semmilyen sablont nem használtam, elgondolkodtam azon, hogy vajon miért is nem? Ugyanis imádom például Anna Aspnes, Lynn Grieveson, Tiramisu és még pár alkotó sablonjait. Ráadásul – ha nem is mostanában – de az évek során rengeteget vásároltam tőlük. Kíváncsiságból meg is néztem pár korábbi könyvemet. Ez pl. 2007-ben készült, s bár a psd már nincs meg, láthatólag Anna sablon az alap. Igen, egy jó tervező munkáját azonnal fel lehet ismerni.:)

A blog olvasói között sokan vannak, akikkel már ezer éve ismerjük egymás oldalait, könyveit, de egy kezdőnek biztosan jól jön némi háttérinfó a témáról. A sablonok egyik legnagyobb vonzereje, hogy leveszik a tervezés terhét a vállunkról. Nem kell hosszasan kitalálni, hova kerüljön a fotó, milyen legyen a szöveg helye, vagy hogyan lehetne harmonikusan elrendezni több képet egy oldalon. Elég csak behúzni a fotókat a kijelölt helyekre, és máris összeáll a kompozíció. Persze ettől még nem lesz unalmas vagy személytelen a végeredmény, hiszen minden fotó, szín, betűtípus és díszítés a saját választásunk. Éppen ezért sokszor inspirációnak is remek: egy kész sablon segít átlendülni a kezdeti bizonytalanságon, és ötletet ad arra, hogyan lehet a fotókból kerek történetet mesélni. Ráadásul ha egy egész könyvet szeretnénk, óriási előny, hogy az oldalak stílusa egységes marad, ami különben rengeteg plusz munkát jelentene.

De nézzük is meg, hogy néz ki egy sablon.

A képernyőfotón jól látszik, milyen rétegből épül fel: külön van minden egyes fotókeret, árnyék, clipping mask és dekor elem. Első ránézésre kicsit bonyolultnak tűnhet, de valójában éppen ez adja a szabadságot. A nagy, domináns fotó mellé több kisebb kép kerülhet, így nem csak egy pillanatot mesél el az oldal, hanem rögtön egy egész történetet. Ráadásul például Annánál szinte mindig találni párban érkező sablonokat is, amikből tökéletesen összehangolt dupla oldalt lehet készíteni. Ez óriási előny, ha valaki fotókönyvben gondolkodik, hiszen így az egész album sokkal egységesebb és harmonikusabb lesz.

Persze ennek az értelmezéséhez azért kell némi Photoshop-ismeret is: tudni kell bánni a rétegekkel, áthelyezni, átméretezni, vágómaszkot használni vagy stílusokat módosítani. Aki ezt az utat választja, nyilván tudja is használni, és valójában ez egy logikusan felépített és könnyen kiismerhető sablon. Viszont nagyon könnyen lehet alakítani is. Egy-egy keret áthelyezhető, a fotók mérete változtatható, a háttér lecserélhető, és ha valaki szeretne, plusz díszítőelemeket is hozzátehet. Így ugyanaz a sablon két különböző ember kezében teljesen másképp néz ki, és ettől válik igazán személyessé.

A következő példán már egy másik stílust látunk: Katie Pertiet sablonja sokkal inkább előkészített, szinte komplett oldalt kapunk a kezünkbe.

Szöveghelyek, grafikai elemek, dekorációk és tipográfia mind adottak, így pillanatok alatt kész lehet egy oldal. Ez persze óriási könnyebbség, főleg kezdőknek vagy nagyobb mennyiségű fotó feldolgozásánál, ugyanakkor némileg zártabb is: kevesebb a variálási lehetőség, inkább a fotók és szövegek gyors behelyettesítésére épül. El nem múló nagy fotó rajongásom okán az ilyen típusú oldalak párja mindig egy olyan sablon, ahol a teljes oldalnyi kép kapja a főszerepet.

A sokféle sablon között meg kell említeni az ilyen művészi típusúakat is. Ezekre jellemző, hogy egy viszonylag kicsi fotó kerül a lapra, sok-sok üres tér, ecsetnyom és textúra társaságában. Gyönyörű, látványos oldalak születhetnek így, de nálam inkább egy-egy kihívásnál kerülnek elő, nem pedig teljes album készítésénél. Utazásnál vagy családi fotókönyvnél mindig a képeké a főszerep, és azok bizony nagy méretben mutatnak igazán.

Persze a fotók méretét – és így a választott sablont is – nagyban befolyásolja a képek minősége. Ha csak mobilos fotók állnak rendelkezésre, nem mindig szerencsés teljes oldalas megoldásban gondolkodni. Én cipelek pár kilót fotós felszerelést ahhoz, hogy a dupla oldalas fotók se okozzanak gondot.

Mi szól ellene? Inkább úgy mondanám, hogy az utóbbi könyveimben miért nem használtam sablont? Egyrészt valami mást akartam. A felkapott tervezők sablonjai annyira jellegzetesek, hogy azonnal felismerhetőek. És ritka, hogy pont úgy jók, ahogy vannak. Nem szeretem, ha a sablon levág a fotóból, majd én levágom, ha szükséges. A maszkok sem mindig passzolnak: hozzá kell adni, el kell venni belőlük, hogy egy fontos részlet ne tűnjön el. És ha már úgyis alakítgatom, végül ott tartok, hogy nagyjából ugyanannyi idő felpakolni a fotókat a saját elképzelésem szerint, mint átalakítani egy kész sablont.

Ez persze nem jelenti azt, hogy soha többé nem fogok megvásárolt sablont használni. Vannak köztük olyanok, amik nagyon tetszenek, és lehet, hogy a következő könyvem majd egy ilyen készletből készül majd. Az áruk sem vészes, például Lynn Grieveson sablonjai 5,50 dollár körül mozognak. Persze egy négyoldalas csomag biztosan nem elég egy teljes könyvhöz, és nagy valószínűséggel a következő projekthez már megint egy másik fog megtetszeni. De hát pont ez a scrapbook lényege: mindig új ötletek, új inspirációk jönnek, és minden könyv kicsit más lesz, mint az előző.

Én kidolgoztam egy ragyogó magyarázatot magamnak: pár sabloncsomag ára tényleg csak aprópénz ahhoz képest, amennyit az utazásra (és a fotókönyv megrendelésére) költünk. Útiköltség, szállás, belépők, étterem… ott simán elmegy egy rakás pénz, és senki fel sem vonja a szemöldökét. Ha viszont pár dollárért veszek egy készletet, ami segít abban, hogy az élményekből egy olyan könyv szülessen, amit aztán éveken át boldogan lapozgatunk – hát szerintem ez az évszázad üzlete. Azt hiszem, most megyek, és megveszem ezt a készletet. 😀 😀