Postworkshop – te is festő vagy

Rég írtam erről a programról. (aki még nem találkozott vele, a korábbi cikkeket itt megtalálja) A hétvégén viszont Esztivel  alkalmunk volt találkozni a Postworkshop kitalálójával, és egyben programozójával, és ez újabb lendületet adott a program használatában. Sok érdekes dologról kaptunk infót, amit persze azonnal ki kellett próbálni. Ebből született ez az oldal is:

Postworkshop

Amikor megismerkedtem ezzel a programmal, láttam, hogy van egy Freehand painting fül is. Meg is néztem, még ki is próbáltam valamit, ami viszont nem tetszett, így abba hagytam a kísérletezgetést, hisz a style-okban is annyi lehetőség van, hogy még azt sem győzöm kiismerni. Most viszont kiderült, hogy el lehet ezt kezdeni a legegyszerűbb lépésekkel is, és nagyon gyorsan készíthetünk festményt, vagy valamilyen grafikát magunk is. És azért az mégiscsak más, ha a mi kezünkben van az ecset, még ha digitális is. Van benne valami nagyon jó érzés, ahogy előjönnek a formák, színek. Millió ecsetből válogathatunk itt is, és a millió ecsetnek még rengeteg beállítási lehetősége van, de kezdetnek nem kell azonnal az összeset kipróbálni, ez a kép is pillanatok alatt elkészült, pár ecset, és beállítás segítségével. Aztán a nagy sikerélmények után már jobban van kedvünk kísérletezni is. Nekem az a tapasztalatom, hogy már eleve a fotót nem árt egy kicsit tuningolni, mert a program könnyebben megtalálja a széleket, vonalakat, ha maga a fotó jó éles, és kontrasztos. Még az sem árt, ha több kontrasztot adunk neki, mint kellene, vagyis fotóként már nem is lenne annyira jó. De ez is egyedi, próbálkozni itt is érdemes. De minden próbálkozás egy kaland, és mindegyikből valami érdekesség jön ki. Pár dolog fotókkal, aztán jön a videó. Hogy mennyire sikerül legalább hasonlóra pacsmagolnom, az majd kiderül.

Az ecsetek beállításáról nem írok részletesen, nagyjából hasonlatosak a Photoshop-hoz, arról meg már volt cikk.  Hogy mikor milyet válasszunk, arra meg nincs tippem, csak egy, hogy ki kell próbálni. Mivel azonnal látjuk az eredményt, ha nem tetszik, lehet másikat választani, de az is lehet, hogy elegendő csak a tulajdonságain változtatni. Egy-két hasznos dolgot azért leírnék.

A kép nagyításához használd  – a nagyító eszközön kívül – az egér középső tekerőjét.

A kép mozgatásához tartsd nyomva a Space-t.

Fontos billentyű parancsok:

d – ecset kisebbítés

f  – ecset nagyítás

a – átlátszóság csökkentése

s – átlátszóság növelése

Ezek apróságok, de jobb rögtön az elején így megszokni, mert lényegesen gyorsítja a munkát, ha nem kell mindig csúszkákat keresgélni meg húzogatni.

Katt a Freehand Painting-re, azon belül a Category: Clone, a Preset: Basic cloning setup, és akkor ezt fogod látni: (persze nem ezzel a fotóval:))

Postworkshop

Azért írtam ezt a Basic cloning setup-ot, mert ahhoz már eleve egy csomó alapbeállítás tartozik. Az ecset típusa, a Visual Guide beállítása stb. A Visual Guide egy segítő kép, ami majd a végeredményen nem látszik, de nagy segítség a festegetés során. Persze ki is lehet kapcsolni az Off-fal , és van, amikor épp az a jó választás.

Ennél a basic-nél egy ecset családot választ, amibe több ecset is tartozik, ha meg akarjuk nézni, hogy milyenek, akkor az ecset paletta alján katt a Select active brushes-ra. Itt kikapcsolhatunk ecseteket, ha úgy tetszik.

Postworkshop

Ha valami nem tetszik, akkor az Undo-val akárhány lépést vissza tudunk lépni. Ez egérnél az egy megszakítás nélküli egér bal gomb nyomvatartásnyi (ilyen szó nem is létezik) festegetést, tollnál meg a toll letételétől felvételéig tart. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy ha apró lépésekben, néha megszakítva festegetünk, egy undo csak kisebb visszalépést jelent. Ha az egészet folyamatosan festjük, akkor az egészet visszavonjuk.  Több undo-val meg könnyen visszalépkedhetünk addig a pontig, amikor még elégedettek voltunk a munkánkkal.

Ennyi bőven elég ahhoz, hogy nekikezdjünk a munkának, így jön a videó.

 A videóban kicsit összecsapott fekete-fehér változat.

Postworkshop

És még gyorsan festegettem két képet. A textúrákat is a PWS-ben tettem rá.

Postworkshop

Postworkshop

Remélem, kedvet kaptál hozzá.

Adobe Photoshop Lightroom 4 – Develop – folytatás

Lehet,  hogy sok így egyszerre a Lightroom-ból, de aki szintén letöltötte az egy hónapos trialt, annak jól jönnek az infók a használatához.

A múlt héten elkezdtem a Lightroom 4 Develop moduljának magyarázatát, most folytatom a jobb oldali panelekkel. Itt van minden eszköz, amivel fotóinkat átalakíthatjuk. Ahogy írtam, a Preset-ek semmi mást nem tudnak, mint egy kattintásra beállnak az előre megadott értékekre. Persze nem akarom ezt leértékelni, nagyon klassz tulajdonság, de ahhoz, hogy ezeket az adott fotóhoz korrigáljuk, vagy magunknak is készítsünk preset-eket, meg kell ismerünk a jobb oldali szerkesztőket. Először csak fotókkal, a végén jön egy videó is.

Mivel most csak gyors lépésekben megyünk végig a lehetőségeken,  nem lehet részletesen elemezni az egyes paneleket, de néhány fotó, és majd a videó valamennyi áttekintést csak ad. Aztán, ha az alapok már megvannak, majd jönnek a tippek-trükkök cikkek, amikben minden kis finomságot lehet elemezni. Azt azonban már most állíthatom, hogy hiba volt eddig várnom a program megismerésével. Számtalan olyan tulajdonsága van, ami a Photoshopban nem található meg, és nagyban segíti a képek feldolgozását. És akkor kezdjünk neki. Ez a jobb oldali rész, még minden panel zárva.

Lightroom 4 Develop

Vegyük sorra.

Histogram. A képelemzés egy hasznos eleme, sok minden leolvasható belőle. Részletesen nem mennék bele, de azért mutatok pár példát.

Ez  egy jól exponált fotó hisztogramja.

Lightroom 4 Histogram

(tovább…)

Adobe Photoshop Lightroom 4

Tudtam ennek a programnak a létezéséről, de nem nagyon érdekelt, mondván, mi az, amit Photoshop-ban nem tudok megcsinálni. Nem is olvastam utána, tehát ki sem derült, milyen különbözőségek vannak, vagy milyen plusz szolgáltatások. Ráadásul sejtettem, hogy az ezzel való ismerkedés időrabló lesz, még akkor is, ha ez az idő bőven megtérülhet majd a használata során.

Aztán vettem egy nagy levegőt, és letöltöttem a triálját, de nem telepítettem egy ideig. Előbb be akartam fejezni a Prága fotókönyvet. Na, de most már eljött az idő, nincs mese, barátkoznunk kell, mert 30 nap van arra, hogy kiderüljön, lehet-e létezni nélküle:)

Innen lehet letölteni. Ehhez is Adobe ID kell, amiről részletesen írtam már ebben a cikkben.

Mivel én a korábbi verziókat nem ismerem, arról nem tudok beszámolni, hogy milyen újításokat tettek bele, nekem minden teljesen új. Nincs könnyű természetem, megnyitok egy új programot, és  max. 10 perc alatt szeretném minden tulajdonságát megismerni:) Aztán csodálkozom, hogy ez nem megy. 🙂 Mindenesetre azonnal ki kell próbálnom pár érdekes dolgot, mielőtt egyáltalán az alapokkal megismerkednék. Így volt ez most is, az első, amit megpróbáltam, egy fotókönyv pdf-be mentése volt. Kovaxkánál láttam, hogy lapozósra az Issuu oldalt használja, oda meg pdf-et kell feltölteni.  Nagyon egyszerű, nagyon gyors, és mindjárt mutatom  is egy videóban.

Azért a cikket kezdjük az alapokkal, hogy mi is ez, és mire való. A program lehetővé teszi a fotók gyors importálását, kategorizálását, tömeges javítását, különböző effektek alkalmazását. Pillanatok alatt lehet publikálni, bemutatókat készíteni.

Az egyik Camera Raw cikkben említettem, hogy le lehet tölteni hozzá preset-eket, azaz elmentett beállításokat, amivel egy kattintással tudjuk megváltoztatni a fotót, amit persze rögtön látunk is. A Lightroom-hoz sokkal több ilyen letölthető preset van, ráadásul egymás mellett látjuk az eredeti, és a módosított változatot. Azoktól tudom, akik ezt használják, hogy egy scrapoldal legvégén, a kész oldalra szoktak alkalmazni valami preset-et, hogy az oldal egységesebb legyen. De persze  a fotókon is érdemes kipróbálni. A képen látni, hogy bal oldalt ott vannak a preset-ek, középen meg rögtön látni az eredményt.

Lightroom 4

(tovább…)

Postworkshop – az antidepresszáns

Na jó, ez egy kicsit hatásvadász cím, beismerem. De tegye fel a kezét, akivel még nem fordult elő, hogy elvégzett ezer feladatot, és amikor még ezer volt hátra, besokallt, és egyszerűen egy tapodtat se, se előre, se hátra. Ilyenkor annyira jó bambán semmit csinálni, illetve szinte semmit, és azt is ész nélkül. Rajtam ilyenkor nem segít könyv, vagy tv. Legfeljebb egy tűzforró tejeskávé, és valami tét nélküli kattintgatás naná, hogy a Photoshop közelében. Na, ma ilyen napom volt. Halmozottan rémes helyzetem mélységes önsajnálatba fordult, ami időnként annyira jó:) Senki nem tud úgy sajnálni minket, mint mi magunkat:) Szóval jött a tűzforró tejeskávé, és a Postworkshop. Időnként kizökkentett, ha körülnéztem, de igen erős akarattal visszafordultam a géphez. Néha bezavart a semmittevésbe, hogy eszembe jutott, valami cikket nekem írnom kellene. És akkor jött az ötlet, hogy felveszem videóra ezt a cél nélküli kattintgatást. Hogy ebből mit lehet tanulni? Azt nem tudom:) Legfeljebb azt, hogy nem is kell valamihez annyira érteni, hogy jó süljön ki belőle. Mert amit össze-vissza próbálgattam a Postworkshopban, az nem magyarázható, mert semmi tudatosság nincs benne.Talán annyi a tanulság, hogy merjünk kreatívak lenni. Nem kell lekövetni egy leírást, csináljunk, amit akarunk:)

A terápiás bambulás során az alábbi képek születtek:

Phostworkshop

(tovább…)

Vászonfotó

A facebook-on folyt a csevej a vászonfotóról, és az ő problémájáról. Mármint arról, hogy ugye a vászonfotó egy fa keretre van feszítve, ennek következtében körben 3-3 cm elvész a képből. Na, de mi van akkor, ha nem akarjuk, hogy elvesszen, mert pont egy fontos részlet van ott,  illetve annyira szűk a képkivágás, hogy abból már nem lehet vágni. Mondhatnák azt is, hogy roppant egyszerű a feladat, keressünk egy másik fotót. Persze nem adjuk fel ilyen könnyen, és persze a Photoshop-ban minden lehetséges. Csak némi türelem kell hozzá. A videóban három különböző esetet fogok bemutatni.

Az első talán a legegyszerűbb. Ez egy normál scrap oldal, ami még megvan réteges fájlként. Itt minden maradhat változatlan, csak a háttér réteget kell nagyobbra húzni, és ha szükséges, pár apró finomítást elvégezni.

Bármilyen méretről van szó, az első lépés, hogy készítsünk egy új dokumentumot. 6-6 cm-rel nagyobbat, mint a kiválasztott méret. Ebben az esetben pl. 60 x 60-as lesz a vászonfotó, tehát 66 cm x 66 cm az új doksi, 300 pixels/inch felbontás mellett.  A vonalzót húzzuk be minden irányból 3-3 cm-re, így rögtön látni fogjuk, mi az a rész, ami már a keretezéshez kell. A képet ráhúzzuk erre a sablonra, majd ennél az esetnél  csak a háttér papírral van dolgunk. A többi a videóban.

Cewe vászonfotó

(tovább…)

Russell Brown scriptek

A textúra mánia című cikkben már végigkínlódtuk az Adobe ID és az Adobe Extension Manager begyűjtését (aki mégsem, az onnan lesheti a lépéseket), gondoltam mutatok még pár szuper dolgot, amihez ez kell, és most már csak a letöltés feladata marad nekünk, a többi sima ügy.

Az egyik szuper lehetőség, hogy az Adobe ID-vel töménytelen mennyiségű ezt-azt tölthetünk le az Adobe Exchange  oldaláról. Action-ök, script-ek, ecsetek, gradientek, és minden, ami kell, megtalálható itt. Egy részt az Adobe termékei, másrészt a felhasználók is tölthetnek fel, szóval ha készítesz egy jó kis action-t vagy ecsetet, itt meg lehet osztani. Sokszor a fizetős cuccok próbaverzióit is meg lehet itt találni.

Russel Brown zsenialitását is már emlegettem a korábbi cikkben, most további három script-jét mutatnám be, ami az oldalán található, de biztos vannak olyanok, akiknek nehézséget okoz az angol nyelv. A scripteket a letöltési oldalról gyűjthetjük be.

Az összeset ugyanúgy kell telepíteni, ahogy korábban leírtam, és a Window > Extensions között találjuk a paneleket.

 Adobe Emailer Panel

Ha email-ben szoktad küldözgetni az oldalaidat, ez a script mindent egyedül elintéz,  még a levelezőprogramot is megnyitja, és egy új levélbe rögtön csatolja is a megnyitott képeket. Photoshop CS5-ben és CS6-ban működik. Nem kell méretezni, beszúrni, mindent elvégez magától.

Russell Brown script

(tovább…)

Pin It on Pinterest

Oldalunk zavartalan üzemeltetése érdekében sütiket alkalmazunk. további információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás