Ha szeptember, akkor idén is – ahogy már hosszú évek óta – megérkeztek az új CEWE naptársablonok. A CEWE Fotóvilág programban persze rengeteg szép sablon közül választhatsz, de ha valami másra, kicsit egyedibbre vágysz, jól jöhetnek az általam készített változatok is.
Szokás szerint van egy alapnaptár három betűtípussal.

Álló naptár elválasztó vonalakkal vagy anélkül.

Betekintőnaptár szintén két verzióban:

Csíknaptár, ha a fotó a lényeg:

Egy teljesen egyszerű, ami a naptár+ része, amiről jövő héten írok.

Még két különböző méret, így lehet, hátha pont arra van szükséged.

És még egy, ami a sablonhoz készült:

És akkor két kész sablon. Minden külön rétegen, így bármit egyszerűen meg tudsz változtatni. Elméletileg a fotópapíros és a digi nem teljesen egyforma, ez a digi méretére készült, ami 3508 x 4961 pixel, ami nagyjából A3-as méretű. Ha A4-et szeretnél, méretezd át a felére.

És a másik, ami a fotópapíros méret: 3602 x 4807.

Mindegyik szín egy shape, amit egyszerűen át tudsz színezni, ha duplán kattintasz a kis ikonra. (Innentől a tavalyi cikket másoltam, szóval ne azt nézd, miért szerda az elseje:))

Ha kész, mentsd el jpg-be, majd a rendelőszoftver segítségével rendeld meg. Az online megoldás nem jöhet szóba, mert ott nem lehet a gyári naptárrészt eltüntetni. A programban ez igen egyszerű, ahogy a videóban is látszik.
A fotó helyét simán Delete-tel törölheted, a naptárt viszont oldalra kell húzni. Ha a beállításokban az van megadva, hogy mindenre kérdezzen rá, akkor ez most is meg fog történni, de ha bekapcsolod a „Mindent naptárt ugyanúgy kezelni” gombot, akkor csak egyszer kell a „Megtartani”-ra kattintani. (A videók még a 2021-es naptárhoz készültek, de a lényegen ez nem változtat.)
Még egy tipp. Ha csak a naptárakat használod, és nyitsz egy üres doksit, csak az első naptár helyét, méretét kell beállítanod, utána a többi hónapot már a Replace-szel tudod cserélni, így automatikusan ugyanoda és ugyanakkora méretben kerül. Ez is régi videó, de szerintem érthető.
Ha bármi gondod van, kérdezz nyugodtan.
Letölteni a képre kattintva tudod.

0 hozzászólás