Bizonyára mindenki találkozott fotókon a vörös-szem effektussal, amikor is a felvételen lévő személyek tekintete rémisztően vörössé válik. Ismerjük meg az okokat, majd a lehetőségeket az elkerülésére.
Ezt a hatást a vaku okozza. Vakuval jellemzően sötétben villantunk, amikor is az emberi szem pupillája kitágul. Amennyiben a vaku túl közel van a fényképezőgép objektívjéhez, a kitágult pupillán keresztül pont belevilágít a szemgolyó belsejébe, ami a sűrű érhálózat miatt vörös, és így azt vörösen kivilágítja.
Fentiekből adódóan leginkább a kis pocket fényképezőgépek beépített vakuja az, amire a legjobban jellemző. Érdekesség, hogy gyerekeknek jobban képes kitágulni a pupillája, így náluk gyakrabban fordul elő.
Mit tehetünk az elkerülésére? A legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy ne vakuzzunk, de ezt persze sok esetben nem tehetjük meg. Ha lehetőségünk van külső vakut használni, azzal sokat tehetünk a probléma leküzdésére. A lényeg a vaku pozícionálása. Igyekezzünk úgy állítani, hogy ne pont a szembe villantson. Külső vaku esetén ez nagyjából megvalósul mert jóval magasabban van, mint a beépített vaku, így nagy valószínűséggel elkerülhetjük a jelenséget. Ha csak a fényképezőgép beépített vakuját használjuk, nézzük meg, hogy nincs-e a gépen vörös-szem csökkentő funkció. Ilyenkor az történik, hogy a vaku elővillanásokat végez, a fényre a szem pupillája összeszűkül, és mire az expozíció következik, már jóval kevesebb fény jut be a szem belsejébe.
Amennyiben mégis megtörtént a baj, marad az utólagos szoftveres javítás. Számos képszerkesztő programban, és a Cewe rendelőszoftverjében is megtalálható az eszköz, amivel retusálhatjuk a szemet. Nézzük, hogyan.
Photoshop. Ha a Camera Raw ablakot használjuk, már ott is korrigálhatjuk. Az eszközt fent megtaláljuk.
Kijelöljük a szemet, nem csak a pupillát, hanem az egész szemet.
Ahogy elengedjük az egeret, a pupilla köré ugrik a kijelölés, és már fekete is. Jobboldalt két csúszka van, a felsővel a pupilla nagyságát, az alatta lévővel a sötétségét szabályozhatjuk.
Ha nem Camera Rawban dolgozunk, akkor az eszköztárban keressük meg az erre alkalmas vörösszem eltüntetőt.
Az eljárás ugyanaz, csak itt nincs lehetőség a pupilla méretének és sötétségének beállítására.
A Cewe rendelőszoftverjében, ha a beállításoknál kiválasztjuk az automatikus korrekciót, akkor már a beillesztésél eltünteti a vörös szemet.
Ha nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, akkor duplakatt a képre, előjön egy szerkesztő felület, és ott is megadhatjuk, hogy hol is kell korrigálni.
Eredeti kép:
Szerkesztőben:
Jön a karácsony, bizonyára rengeteg vakus kép készül. Remélem, ezekkel a tippekkel sikeresen megelőzhetjük, vagy korrigálhatjuk a vörös szem hatást.
0 hozzászólás
Trackbacks/Pingbacks