Ha fotózunk, hamar belefutunk abba a problémába, amit egy szemüveges ember fényképezése jelent. Mondják, hogy a szemüveg öltöztet, ez így igaz, de van még egy tulajdonsága, hogy tükröződik is. Ez nem csak műtermi felvételnél szokott zavaró lenni, de teljesen normális utcai képeknél is. Nézzük meg mi miért van, és mit tehetünk, hogy kiküszöböljük.

A tükröződéssel egyébként semmi bajunk nem szokott lenni, ha például egy tó partján vagyunk, és a környezetet látjuk meg a tó tükrében.

A szemüveg csillogását viszont szeretnénk elkerülni.  Nyilván, ha a szemüveges gyerekünket a játszótéren rohangálva szeretnénk lefotózni, elég nehéz megoldani, hogy a megfelelő szögben tartsa a fejét, de normális körülmények között van lehetőségünk arra, hogy  sikeresen kiküszöböljük ezt a zavaró tényezőt. A probléma közel sem a vaku használatával kezdődik, a szemüvegen minden más fény is becsillanhat. Ez a kép a lakásban készült, vaku nélkül, csak éppen a hátam mögött egy nagy ajtó van, ahonnan érkezik a fény.

Persze így a fény is kevés volt, az iso értéket kellett megemelni, ahhoz, hogy megfelelő legyen a felvétel. Sokaknak van kis compact gépük, ami nem könnyíti meg a helyzetet, ahogy arról korábban a vakus cikkben is írtam. Ilyen, ha a saját vakuval fényképeztem:

Itt  ugyan a kintről jövő fénynek már esélye sem volt, de a vaku becsillan. A külső vaku előnye, hogy kissé magasabbról érkezik a fény, ami javít a helyzeten.

Figyelnünk kell egyrészt a fény irányára, és a modell fejtartására is. Az biztos, hogy ha pont szemből jön a fény, abból semmi jó nem származhat, menthetetlenül becsillan. Ha lehetőségünk van, akkor a megvilágítás elhelyezését változtassuk meg. Minél messzebb van a fényforrás, annál kevésbé okoz problémát. Jó, a nap nagyon messze van, mégis becsillan, de annak a helyzetén hirtelen nem tudunk változtatni.  De egy lámpával kísérletezhetünk, illetve, ha van külső vakunk, sőt, azt még le is tudjuk venni a gépről, akkor nyert ügyünk van.

Ha a fényt nem tudjuk szabályozni, akkor a modellt kell kicsit másképp mozdítani. Itt semmi más nem történt, csak megkértem Lilit, hogy kicsit hajtsa lejjebb a fejét:

A vaku a gépen volt, de külső vaku és fényelosztóval.  Semmi más nem történt, mint kicsit az állát lejjebb vitte, és már ez is segített.

A következő fotónál magasabbra tettem a vakut, és én is picit arrébb álltam.

Összegezve. Három tényező van. Fény, fényképezőgép és modell. Ahhoz, hogy a szemüveg csillogását kivédjük, ezekkel kell játszanunk. Az adott hely és a lehetőségek határozzák meg, hogy mikor melyik az egyszerűbb, megoldhatóbb. Lehet, hogy elég, ha csak kicsit arrébb lépünk. Lehet, hogy a modell fejtartásán kell változtatni. Ha külső helyszínen fotózunk, akkor elég erre figyelni. Ha szükségünk van világításra, az egy kicsit nehezít a dolgon, főleg, ha csak beépített vakunk van.

Még két dolgot tehetünk, ha egyik módszer sem válik be.  Az egyik, hogy szemüveg nélkül fotózzuk alanyunkat. 🙂 Ha ez nem jöhet szóba, akkor készítünk két felvételt, egyet szemüveggel, a másikat szemüveg nélkül, és Photoshop-ban összehozzuk a két felvételt.

A szemüvegesre áthúzzuk a szemüveg nélkülit. Természetesen a modell biztos kicsit elmozdul közben, a két fotót igazítani kell. Ezt megtehetjük egyrészt úgy, hogy a felső átlátszóságát csökkentjük, és manuálisan illesztjük, kizárólag a szemre figyelve, illetve az Edit > Auto-Align Layers segítségével is.

A felsőre teszünk egy fekete maszkot (az Alt-ot nyomjuk a billentyűzeten, miközben a réteg palettán az Add Layer Mask ikonra kattintunk), majd egyszerűen átmaszkoljuk a szemet.

Ezzel nem csak a csillogást küszöböljük ki, hanem szebb szemet is kapunk, hisz még tökéletes fotózás esetén is az üveg – pláne, ha maszatos – ronthat a minőségen.