Boundary Warp

Boundary Warp

A panorámafotózásról már volt egy cikk, de már nagyon rég, több, mint hat éve. Azóta több változás is történt a Photoshop-ban, többek között panorámakészítés tekintetében is. A Camera Raw-ba 2015-ben került be a panoráma összefűzésének lehetősége, amiről szintén készült bejegyzés. Ezeket a cikkeket érdemes elolvasni, hisz sok fontos, ma is érvényes infó van benne. Ami a mostani írás témája, az a  Boundary Warp (Szegélyhajlítás) funkció a Camera Raw 9.4 verziójának újítása.

A korábbi cikkekben látszott, hogy az összefűzött képek széle nem egy szép egyenes vonal, hanem girbegurba, amit eddig csak a vágóeszköz segítségével lehetett eltüntetni. Most a Boundary Warp a széleket megnyújtva egyenesíti ki a képet úgy, hogy minden részlet megmarad. Nézzük, hogyan.

Pár részből álló panorámához nem szükséges semmi extra felszerelés, simán kézből is fotózhatjuk. A nyers formátum használata a jpg-vel szemben lényegesen jobb, de a jpg-vel is próbálkozhatunk. A több fotóból álló panorámából hatalmas nyomat készülhet, ami igazán jól néz ki a szobánk falán:)

Megnyitjuk a képeket a Camera Raw-ban (vagy a Lightroom-ban).  Merge to Panorama.Camera Raw

A megjelenő ablakban már látjuk is az összefűzött képet.

Merge to Panorama (tovább…)

Tippek fotók tömeges feldolgozásához

Tippek fotók tömeges feldolgozásához

Fotózást és fotókidolgozást kedvelők akár órákat is képesek eljátszani egy-egy fotóval, de van, mikor az a cél, hogy rengeteg felvételt minél gyorsabban, hatékonyabban és persze jól dolgozzunk fel. Rendezvény, esküvő vagy hasonló fotózásnál akár több száz kép is készülhet, amit természetesen nem egyesével veszünk kezelésbe. A digitális fotózás nagy csapdája, hogy vadul lehet nyomkodni az exponáló gombot, bár sokkal jobb lenne átgondolni, és először fejben „exponálni”, és csak utána a fényképezőgépen. Persze ebben az esetben is szükség lehet pár trükkre, ami meggyorsítja a munkát.

A Photoshop felhasználók nagy része a Creative Cloud Fotós csomagra fizet elő, ami többek között tartalmazza a Photoshop-ot és  a Lightroom-ot, és ingyen letölthetjük a Bridge-et is, így most ezt a három programot nézzük meg a gyorsabb munkavégzés szempontjából.

Nincs üdvözítő módszer, mindenki magának alakítja ki a munkafolyamatot, nyilván van az enyémnél jobb, de én ezt szeretem:)

Első lépésnél a Lightroom-ot használom, ezzel töltöm le a kártyáról a képeket. Már az importálásnál számtalan dolgot megadhatunk, ezekről egy egész bejegyzés készült.

Innen többnyire a Bridge és a Photoshop jön. Azonos helyen készült fotóknál nagy valószínűséggel bizonyos beállításokat mindegyik fotón meg kell tenni, ezt leggyorsabban a Bridge-ben tudjuk elvégezni, anélkül, hogy a Photoshop-ot megnyitottuk volna. Egyetlen képen megadjuk azokat a beállításokat, amiket úgy gondoljuk, hogy minden fotón kell alkalmazni, fehéregyensúly, kontraszt, élesség, zajszűrés stb. Semmi gond, ha valamelyiknél mégis más értékre van szükség, az eredeti képen nem rontunk el semmit, és a Camera Raw ablakban bármikor tudjuk korrigálni. Szinkronizálni is tudnánk könnyen, de ahhoz meg kellene nyitni a képeket Camera Raw-ban, és ha nagyon sok képről van szó, ezt nem nagyon érdemes megtenni. Egy rövid videóban nézd meg, hogyan működik ez megnyitás nélkül.

 

(tovább…)

Zajszűrés – kicsit másképp

Zajszűrés – kicsit másképp

A digitális zajról, és annak kezeléséről volt már egy cikk, érdemes azzal kezdeni. Most egy érdekes módját mutatom meg a zaj csökkentésének.

Ennél már a fotózással kell kezdeni, ugyanis több felvétel készül. Ez lesz az image stacks, vagyis a képhalom. Adott egy hely, ahol nincs elég fény, és az egyetlen megoldás az, hogy az ISO-t emeljük meg. Ez bizony zajjal jár. Hogy mennyi zajjal, az többek között a fényképezőgéptől is függ, így nem árt, ha ismerjük gépünk képességeit. A technika nem alkalmas mozgó alakok esetén, ott a korábbi cikkben említett módszereket kell használni. Állvány nem kell, mert ha lenne, az egésznek nem lenne értelme, hisz akkor hosszú expóval fotóznánk, alacsony ISO-val. Egy szál lámpa világított, a háttér fekete. A Camera Raw ablakban látni az adatokat,blende 6.3, zársebesség 1/50 s, és az ISo 6400. Kicsit kellett világosítani, majd megnyitottam a képeket.

stack_ 06

File → Scripts → Load File into Stack. A megjelenő ablakban válasszuk az Add Open Files-t, vagyis a megnyitott képeket. Erre az összes egy dokumentumba kerül.

Load Files into Stack

Mivel kézből lett fotózva, illeszteni kell, hogy pontosan fedjék egymást. Ezt az Edit → Auto-Align Layers-szel tehetjük meg.

Auto-Align Layer

Most az összesből készítsünk egy smart objectet (összes kijelöl, jobb klikk, Convert to Smart Object).

smart object

(tovább…)

Fotó effekt – lépésről lépésre

Fotó effekt – lépésről lépésre

Sokszor írtam, hogy kizárólag raw-ban fotózok. Ez azzal jár, hogy mindenképp fel kell dolgozni a fotókat. Pontosabban a menet (jelenleg, mert ha találok jobb megoldást, akkor váltok) az, hogy Lightroom-mal importálom a képeket rögtön dng-be. Ezt már nézegetni lehet, még ha hozzá sem nyúlok. Amikor meg valamiért szükség van egy fotóra, akkor szerkesztem. Hogy ez éppen milyen lesz, az attól függ, épp milyen kedvem van:) Azt gondoltam, hogy egy-egy ilyen effektet leírok lépésről-lépésre, és ebből is lesz egy sorozat.  Mint minden hasonló bejegyzésnél, most is azzal kezdem, hogy az értékeket nem kell betartani, mindig érdemes a saját fotóhoz állítani olyanra, amilyen tetszik.

A fotó alapértelmezett Camera Raw beállításokkal, de a többit már korrekciós rétegekkel csináltam.

alapkép

1. lépés

A szemet szerettem volna világosabbra venni. (világos szemnél ez nem szükséges) Ehhez egy Curves korrekciós réteg. A maszkot Ctrl+I-vel feketére változtattam, és csak a szemnél világosítottam. (persze lehet máshol is, ha neked arra van szükséged.

1.lépés

(tovább…)

Photoshop – Dehaze

Photoshop – Dehaze

A Photoshop CC 2015-öt bemutató cikkben említettem a legújabb Dehaze funkciót. Ez az új eszköz annyira jó, hogy megérdemel egy külön bejegyzést. Hogy ez eddig miért nem készült el, annak az az oka, hogy nem volt olyan fotóm, amin annyira látszódott volna a különbség, mint amennyire jól használható a képszerkesztésben.

Mi is ez? Segít eltávolítani a párát, ködöt a fotóról, illetve, mivel kétirányú a csúszka, hozzá is adhatunk, ha éppen arra van szükségünk. Bármelyiket is szeretnénk elérni, eddig is meg lehetett oldani, de közel sem ilyen egyszerűen és gyorsan.

Nyilván a frissítések során majd még javítanak, finomítanak rajta, mert szerintem egy kicsit túlszaturálja a képeket, de azt lehet most is korrigálni.

Nézzünk pár példát.

Alapkép:

dehaze_ 10

Némi korrekcióval (dehaze nélkül):

camera raw

Ehhez itt már legfeljebb a Graduated Filter-rel tudtam valamit hozzátenni, azzal sötétítettem az ég színén.

CR

És most egy röv9d videón, mit tud a Dehaze. (semmi más korrekciót nincs)

Egy kicsit túl élénkíti a színeket, de nem kell 100%-ra húzni, és lehet korrigálni is pl. a Vibrance csökkentésével. A lényeg, hogy nem egyformán alkalmazza az egész képen, mint a Clarity, hanem főleg ahol kell, ahol meg nem, ott kevésbé érvényesül a hatás. Szerintem a legjobb módszer, ha előbb az alapbeállításokat tesszük meg, majd Dehaze, és utána ismét visszatérünk az alapeszközökhöz, és még finomítunk rajta. Nagyjából ilyen lett a végeredmény.

korrigált

Ahogy látni a jobb felső sarokban, a szenzorkoszt is felerősíti, azt a Spot Removal eszközzel könnyen eltüntethetjük.

A következő példán még jobban látni a hatást. A kép ellenfényben készült, és nagyon belesütött a nap az objektívbe, ezért van ilyen ronda szórt homály a fotón.

alap
Ez a maximum, amit ki tudtam hozni Dehaze nélkül:

camera raw

És ilyen a Dehaze verzióval. (alapcsúszkákhoz itt nem nyúltam)

Dehaze

És jöjjön még egy példa, de itt a mínusz irányába húztam a csúszkát.

alap

Korrekcióval (tudom, sok, de innen még tovább léptem)

korrekciós

És most lehúztam -100-ra a Dehaze-t.

dehaze

Különleges hatást lehet vele elérni. Érdemes 100%-on is ellenőrizni a képet, hogy nehogy túl sok zajt vigyünk be az eszköz használatával.

Egy utolsó, ahol a változtatásokat csak a Effects fülön hajtottam végre.

dehaze_ 13

dehaze_ 12

dehaze_ 11

Az eszköz a Lightroom CC-ben is benne van, de az asztali 6-os verzióból kihagyták.