Hogy csinálok fotókönyvet 4.

Hogy csinálok fotókönyvet 4.

Majd három éve volt egy háromrészes sorozat arról, hogyan készítek fotókönyvet. Most is épp CEWE FOTÓKÖNYVBE rendezem a nyaralás képeit, és megnéztem, hogy mennyiben változtam én, vagy változott a technika, tudok-e újat mondani. Az első észrevétel, hogy rengeteg ötlet ma is ugyanúgy használható, így érdemes elolvasni a cikkeket.

1. Korábban a raw fotókat előbb feldolgoztam, majd tif-be mentettem, és azt használtam fel. Ma már eszembe nem jutna előre hozzányúlni, aminek több oka van. Először is nem tudom előre, hogy melyik fotót fogom felhasználni, így teljesen felesleges mindegyiket szerkeszteni. Másodszor is azóta más gépem van, ami 36 megapixel felbontású,  lényegesen nagyobbak a képek, mint korábban, így sokkal több helyet is foglalnak el. Ezt még azzal is tetézni, hogy még egy mentést készítek róla, teljesen felesleges. Adobe Bridge-ből egyszerűen ráhúzom az oldalra a kiválasztott fotót, és mivel raw, a Camera Raw ablakban nyílik meg először, ahol mindent beállíthatok. A Camera Raw ablak zsenialitásáról már annyit írtam, hogy most nem is taglalom, a lényeg, hogy egy ablakban rengeteg szerkesztési lehetőség van. A legnagyobb kedvencem az Adjustment Brush, amivel a kép bármely részletét külön-külön is alakíthatjuk. Így festhetünk a fénnyel, a színekkel, és egy csomó mással, amit a program megenged. Így a nyers képből:

nyers kép

pár perc alatt ez lesz:

camera raw

(tovább…)

Kromatikus aberráció

Kromatikus aberráció

Lehet, hogy már láttál ilyet, csak egyrészt nem tudtad, hogy mi ez, másrészt nem tudtad, hogyan is lehet korrigálni. A kromatikus aberráció egy lencsehiba, amikor a kontrasztos élek mentén színes szegély alakul ki. A lencsék színösszetevőkre bontják a rajtuk áthaladó fényt, ezek aztán kissé szétszóródnak, és nem egy pontba érkeznek meg. Ez okozza ezt a jelenséget, különösen nagyobb blendenyílásnál.

Minél jobb minőségű egy objektív, annál kevésbé fordul elő. A Nikon objektíveknél ED a jelölése  az Extra-low Dispersion-nak, vagyis az extra alacsony szórású üvegnek.

Iszonyú idegesítő, és nem csak a monitoron nézve látszik, hanem a nyomatokon is rontja az összképet. (klikk a nagyobb mérethez)

kromatikus aberráció

Ezt régebben elég nehezen lehetett javítani. Egyik lehetőség volt pipettával kijelölni előbb a lila színt:

kijelölés

Utána Images → Adjustments → Desaturate.

szín kijelölése

Utána kijelölni a zöld szélt, és ugyanúgy Desaturate.

desaturate

Az eredmény néha jó, néha nem annyira, pláne itt, amikor a zöld levelek egyes árnyalatát is biztos színteleníteni  fogjuk ezzel a módszerrel.

A másik módszer:

CA

Rétegmásolat, majd Filter → Blur → Gaussian Blur.

Gaussian Blur

A blending legyen Color.

Color

És már el is tűnt. A kép színeitől függően előfordulhat, hogy egyes színek kifakulnak, akkor az életlen rétegre kell tenni egy fekete maszkot, és csak ott átfesteni, ahol szükséges.

maszk

A Photoshop-ba a CS2-nél került be a Lens Distortion Correktion filter, hogy a Camera Raw-ban mióta van, azt nem tudom, de az biztos, hogy az sem volt tökéletes, csak ha kismértékű volt az elváltozás. Persze a folyamatos fejlesztés megtette a hatását,és a CR 7.1 óta  egyszerűen és gyorsan korrigálhatjuk a Camera Raw és a Lightroom Lens Correction funkciójával.

CA

Elég rémesen néz ki. A Remove Chromatic Aberration jelölőnégyzetbe kattintva a kék-sárga és vörös-zöld szegélyeket (oldalirányú színeltérés) korrigáljuk.

A lila-bíbor és zöld (tengelymenti színeltérés) szegélyeket pedig a Defringe két csúszkájával. A színtartományokat szabályozni tudjuk, de azért figyeljük a képet, hogy csak annyira, amennyire szükséges, nehogy a kép színei is módosuljanak. Ha a csúszkák mozgatása közben nyomva tartjuk az Alt billentyűt, jobban látjuk, hogy mikor lesz semleges színű a szegély. A színtartományt növelhetjük, csökkenthetjük, illetve pontosíthatjuk is a Purple Hue és Green Hue csúszkákkal.

Az Adjustment Brush opciói között is van Defringe. -100 és +100 közötti értékeket lehet beállítani. A + érték eltávolítja a hibát, a -100-at akkor érdemes használni, ha előtte a lencsekorrekció beállításait már megadtuk, és a helyi ecsettel egyes területeket meg akarunk védeni a kifakulástól.

Egy pár másodperces videó arról, hogy mennyire egyszerű. A képekre nagyon ránagyítottam, azért esnek kicsit szét, de így jobban látni a hibát, és azt, hogy milyen gyorsan lehet javítani.

Photoshop CC 2015

Photoshop CC 2015

Megérkezett a Photoshop (és a többi Adobe termék) legújabb frissítése. Az előfizetéses rendszer óriási előnye, hogy a frissítéseket azonnal le lehet tölteni, így nem kell vágyakozva nézni a bemutató videókat, hisz mindent rögtön ki lehet próbálni. Én is ezt tettem, és most beszámolok a kedvenc újdonságaimról.

Camera Raw 9.1 (ezek a funkciók ugyanúgy megjelentek a Lightroom CC új verziójában is)

  • Szokás szerint bekerültek új fényképezőgépek és optikák.
  • Dehaze Tájképeknél gyakran előfordul, hogy pára vagy köd tompítja a kontrasztot. Ezt eddig főleg a Clarity csúszkával lehetett javítani, most egy új eszköz áll rendelkezésre, amit a CR Effect fülén lehet megtalálni. A csúszkával szabályozhatjuk, mennyi homályt tüntetünk el, illetve akár adunk hozzá.
    Szerintem nagyon szép eredményt ad.CR 9.1
    És a csúszka használatával:Haze
  • White és Black az adjustment brush-nál A CR Adjustment Brush-ról nemrég volt egy részletes cikk. Most az adjustment brush, gradient filter és radial filter eszközökbe betették a CR Basic-ből már ismert White és Black csúszkát.White, Black
    Korrekciós ecsettel módosítva:Adjustment Brush

(tovább…)

HDR – mert egyszerű

HDR – mert egyszerű

Volt már szó a nagy dinamikatartományú képről, legutóbb a Camera Raw 9, illetve  a Lightroom CC/6 kapcsán. Szerintem sokan neki se mernek fogni, mert túl bonyolultnak találják. Ezért most nézzük meg jobban, a végére – remélem – egyértelművé válik, hogy nincs ebben semmi bonyolult. Vegyünk egy teljesen hétköznapi példát. Valahol nyaralunk, sétálunk a városban, és persze fényképezünk is. A nap éppen süt, így óriási a különbség a világos és sötét területek között. Nincs lehetőség később visszamenni, ott és akkor kell fotót készítenünk. Az utómunka már otthon lesz, a lényeg, hogy a felvétel elkészüljön. Ezerszer írtam, hogy aki tud, fényképezzen raw-ban, de jpg-vel ugyanígy működik, bár a raw-ból többet tudunk előcsalogatni.

A fotózás. Némi odafigyelést igényel, mert ugye sima városi séta, állvány nélkül. Meg kell tanulni stabilan tartani a gépet, hogy minél kevésbé mozduljon el a felvételek között, meg persze közben is. Ez egyébként hdr nélkül is fontos, hogy élesebb képet kapjunk. Nem véletlen, hogy a profik jóval hosszabb expozíciós időt is kitartanak, mert ismerik a trükköket, és gyakorlottak a fotózásban. Néhány tipp.

  • Jobb kézzel fogjuk a gépet, bal kézzel a fényképezőgép típusa szerint vagy oldalt fogjuk, vagy az objektívet alulról.
  • Ne zárt lábbal álljunk, hanem kis terpeszben.
  • Ha van rá lehetőség, akár neki is támaszkodhatunk valaminek, vagy a karunkat, gépünket támasszuk alá.
  • A két kezünk ne szanaszét legyen, hanem a testnek támasztva.
  • Figyeljünk a légzésre. Levegő beszív, megtart, exponál.

Pár alkalom után már figyelni sem kell rá, reflexé válik a helyes tartás.

Fényképezőgép beállítása.

Itt most csak a saját gépemről tudok beszélni, mindenki nézzen utána, hogy a gépe milyen beállításokat tesz lehetővé.

bracket

 A gépemen van BKT, vagyis expozíciósorozat mód, itt tudom beállítani, hogy mondjuk 3 felvétel készüljön 1-1 fényérték különbséggel. Ahhoz, hogy ne kelljen háromszor exponálni, mert az is növeli a hiba lehetőségét, még a lassú vagy gyors sorozat felvételt kell beállítani a tárcsán. De ugyanerre szoktam használni az önkioldó módot is. Akkor be tudom állítani a késleltetést, és a felvételek közötti időt is, de ezt inkább hosszú expós, állványos fotózásnál választom.

 

Tehát, ha a beállítások megvannak, pillanatok alatt lőhetünk 3 (vagy több) fotót az egy helyett.

3 felvétel

(tovább…)

Lightroom CC/6

A múlt heti, Camera Raw 9-ről szóló cikkben említettem, hogy megjelent az új Lightroom is. A Lightroom-ról volt már pár bejegyzés, a linkelt cikkből el lehet érni a többit is. Töredelmesen bevallom, hogy én nem használom a Lightroom-ot, de ha a felméréseket nézzük, a világ fotósainak jóval nagyobb százaléka használja ezt, mint a Photoshop-ot. És ez persze nem véletlen, számtalan előnye van, és ha valakinek nincs szüksége a Photoshop olyan tulajdonságaira, mint rétegkezelés, 3D, szövegszerkesztés stb, csak nagy tömegű fotók rendszerezése és alapszerkesztésére, akkor biztos, hogy a Lightroom-ot választja.

A most megjelent Lighroom CC és Lightroom 6 között annyi a különbség, hogy míg a CC a Photoshop részeként havi előfizetéssel érhető el, a Lightroom 6-ot külön meg lehet vásárolni, ezt viszont csak asztali gépen használhatjuk, míg a CC-t mobil készülékeken is, és természetesen a kettő összedolgozik, ami szintén nagyon hasznos lehet. A CC többek között az is a jó, hogy a frissítések azonnal elérhetőek, így mindig a legújabb verzióval dolgozhatunk.

Az Adobe belehúzott a LR népszerűsítésébe, tonnányi videót rakott fel a youtube-ra a LR CC-ről, meg úgy általában a raw kezeléséről.

Azért nézzünk pár újdonságot.

Panorámaképek készítése

Akár a nyers képekből is készíthetünk panorámaképeket. A fotóegyesítés dng-be történik, ami a digitális negatív, annak minden előnyével. Kijelöljük a képeket, majd Photo → Photo Merge → Panorama

Lightroom panoráma

(tovább…)