Vignettálás

A szélek sötétítését nagyon sokszor használjuk nem csak fotókon, de az egész scrapbook oldalon is. Kiemeli a témát, odavonzza a tekintetet, ahová szeretnénk, szóval igen hatásos kis trükk. Sokféleképpen el lehet érni ezt a hatást. Mielőtt megmutatnám az én kedvencemet, jöjjön pár megoldás, mert hol van az előírva, hogy az a tuti, amit én szeretek:)

Már eleve a Camera Raw ablakban:

Photoshop vignettálás

Tök egyszerű, állíthatunk pár dolgot, így például azt is, hogy ne sötétedjen a széle, hanem világosodjon. Hátrányai. Ha a raw-ból tif-et, vagy jpg-t mentünk, ez a sötétítés örökre ott marad. Én többnyire a raw-t tartogatom, és csak akkor konvertálom tif-be, ha valahova felhasználom. A sötétítés szimmetrikus. Ami sok esetben nem gond, de itt például gyerek feje nem középen van, így talán jobb lenne, ha eltolva lenne a kiemelés is. Ezen segít a Photoshop CC, ahol a Camera Raw-ba bekerült a Radial Gradient, ahol oda helyezzük a központot, ahová akarjuk.

Photoshop vignettálás

Ez már sokkal jobb.

(tovább…)

Photoshop CC – folytatás

A múlt héten megkezdett bemutató után most az ott kimaradt dolgokat mutatnám be. Valószínűleg ez sem lesz teljes, de a leglényegesebb dolgokat, remélhetőleg, sikerült kipróbálnom.

9. Szerkeszthető lekerekített téglalapok. Akinek ennek a lehetőségnek az eddigi hiánya sok bosszúságot okozott, az most nagy örömmel vette, hogy bekerült a CC-be ez is. Ha lekerekített téglalapot rajzoltunk, akkor előre kellett meghatározni a lekerekítés mértékét. Ha nem tetszett, kezdhettük elölről, egészen addig, míg végre sikerült. Ennek most már vége, mivel utólag is szerkeszthetjük. Ahogy megrajzoljuk a téglalapot, megjelenik egy Properties panel, ahol egyrészt látjuk és szerkeszthetjük a path méretét és helyét, másrészt a sarkok kerekítését is pixelenként állíthatjuk. Alapértelmezetten össze vannak kapcsolva a sarkok, hogy egyformán érvényesüljön a változtatás, de ha rákattintunk a kis kapocs ikonra, akkor minden sarkát külön tudjuk szabályozni.

Photoshop CC

10. Több path kijelölése. A photoshop korábbi verzióiban egyszerre csak egy path-t láthattunk, hát a palettán rákattintottunk az egyikre, a másik eltűnt, ami szintén sokszor megnehezítette a munkát. Most már lehetőség van egyszerre többet is kijelölni, és így persze akár egyszerre másolni, vagy törölni is.

Photoshop CC

(tovább…)

Photoshop CC

Talán sokan hallottak már róla, hogy a Photoshop eddigi CS, vagyis Creative Suite fejlesztése teljesen leáll, és a most megjelenő új verzió a CC, azaz Creatic Cloud  nevet viseli. A CC-t viszont már nem lehet megvásárolni, vagy letölteni, hanem csak egy szolgáltatásként havi díj ellenében lehet használni. Egyenlőre még megvásárolható a Photoshop CS6 is, de ki tudja meddig, és egy idő után már nem is lehet majd frissíteni a CC-re.  A CC előfizetők, amíg előfizetnek, mindig hozzáférnek a legújabb frissítésekhez. Ha jól néztem, akkor a Photoshop CC havi díja 24,59 euró, és ehhez az árhoz még egy 20 GB-os tárhely is jár. El lehet rajta vitatkozni, hogy ez az egész jó vagy sem, de mit sem változtat a dolgokon, ezentúl csak a Creative Cloud lesz. Egy hónapig ingyen  használhatjuk így kipróbálni mindenképp érdemes. Innen lehet letölteni.

Nézzük az újdonságokat!

1. Camera Shake Reduction, ami a fotó bemozdulását hivatott megszüntetni. Talán ez kapta a legnagyobb figyelmet a tavaszi beharangozás során. Így aztán nem véletlen, hogy ez volt az első, amit kipróbáltam.

Kép megnyit, és első lépésben Smart Objectté kell alakítani. (jobbklikk a rétegen, és a megjelenő ablakban ott a Convert to Smart Object lehetőség. Ezután megyünk a Filter > Sharpen > Shake Reduction-ra. A bejövő ablakban először a progi elemzi a képet, és a bemozdulás irányát. Egy kis négyzet is megjelenik, amit odahelyezhetünk, ami legfontosabb az elemzés szempontjából. Ami szuper, hogy a hatás smart filteren jelenik meg, vagyis az eredeti képet nem rongáljuk. Lehet anélkül is, csak nem érdemes.

Photoshop CC

 

És ebből a képből:

Photoshop CC

Ez lett (klikk, és nagyobban lehet megnézni)

cc2

(tovább…)

Fókuszsorozat

Nagyon szeretek a mélységélességgel játszani, az életlen háttér szépen kiemeli a lényeget. Ezzel nincs is semmi gond, de mi van akkor ha minden ponton tűéles képet akarok. A probléma különösen a makro fotózásnál jön elő, amikor valamit egészen közelről fényképezünk le. Egy felvétellel ezt lehetetlen megoldani, ezért fókuszsorozatra van szükségünk.

A makro fotóknál az élességtartomány rendkívül kicsi, tehát ezt kell orvosolnunk. Ehhez elsősorban állványra van szükségünk. A téma így természetesen nem mozdulhat el, így mozgó bogárral ezt nem lehet megvalósítani. Tehát tárgy, állvány, majd lépésről lépésre annyi felvételt készítünk, amennyivel minden területről készül tűéles kép. Hogy ez mennyi, az teljesen változó. Függ attól, hogy mekkora, amit fotózunk, illetve az objektív mélységélességétől. Én a láncnál 14 felvételt készítettem, a kacsánál 24-t, de ez ne rémisszen el senki, nem ritka a 100-as sorozat sem:)  A többi beállítási érték azonos marad természetesen, csak az élességet állítgatjuk. Annak ellenére, hogy a tárgy és gép mozdulatlan marad, az optika adottságaiból következően a képek nem fogják tökéletesen fedni egymást, de ezt majd a feldolgozásnál megoldjuk. A képek feldolgozására a több program is alkalmas, most a Photoshop-ot mutatom be, és egy Helicon Focus nevű programot.

Helicon Focus. Letölteni itt lehet, ugyan fizetős, de 30 napig használható. Nagyon egyszerű a használata. Nagyjából annyi, hogy behívjuk a képeket, majd a Run-ra kattintunk. Erre magától készít egy mélység térképet, és azzal maszkolja az egyes képekről az éles részeket.

focus stack

És pillanatok alatt láthatjuk a végeredményt.

focus stack

Nézzük, ugyanezt hogy tudjuk Photoshop-ban megcsinálni. Itt se bonyolultabb, csak egy lépéssel több. Először behívjuk a képeket, a File > Automate > Photomerge-re kattintva.

(tovább…)

Photoshop billentyűparancsok

A Photoshop-ban az alkotás a jó, nem az, ha a különböző funkciók eléréséhez a menüben kell kutakodnunk. Sok kicsi sokra megy, és rengeteg időt el tud venni, ha nem ismerjük a billentyűparancsokat. Ezeket ugyan totálisan a saját kedvünk szerint alakítgathatjuk, de az alapértelmezett lehetőségekkel sem árt megismerkedni.

A saját alakításra az Edit > Keyboard Shortcuts ablakban van lehetőség.

Photoshop keyboard shortcuts

Használata nagyon egyszerű, ha valamelyiket át akarjuk írni, akkor egyszerűen rákattintunk, és beírjuk, mire változtatnánk. Ha az már használatban van, figyelmeztetni fog rá, és eldönthetjük, hogy felülírjuk, vagy sem.  A listában szerepel egy csomó olyan funkció is, aminek nincs is billentyűparancsa, de ha szeretnénk, ezekhez is tudunk magunknak csinálni. Az alapértelmezett beállításoktól leginkább akkor érdemes eltérni, ha a magyar billentyűzet miatt nem tudjuk használni az eredetit. Ilyen például az ecset méretének megváltoztatása, vagy a segédvonalak megjelenítése is.

Iszonyat mennyiségű billentyűparancs van, értelmetlen lenne mind felsorolni. A legfontosabbakat szedtem össze, ezt is lehet úgy használni, hogy amit ezekből úgy érzed, hogy használni fogsz, azt egy doksiba kimásolod, és a gépednél a falra, vagy polcra tűzöd, hogy mindig szem előtt legyen. Egy idő után persze már olyan egyértelmű lesz a használata, hogy nem lesz rá szükség.

Ebből bizonyára nagyon sok nem ismeretlen, mert a cikkekben is rengeteget előfordulnak. Photoshop-ban mindent többféleképp el lehet érni, de én többnyire a billentyűparancsra szoktam hivatkozni.

(tovább…)