Nem is tudom, mivel kezdjem:)  Talán azzal, hogy fantasztikus volt. És nagyon örülök, hogy ennyien eljöttetek. És sajnálom, aki lebetegedett. Na, én sem voltam top-on, ezen azért kesergek még ma is, de ahogy kinézett hét közben, ez még egész jó volt. Jó volt látni ismerős arcokat, és az újakat is. Kell egy kis idő, míg összeáll a kép. Sajnos egyszerre ennyi emberrel képtelenség beszélgetni, szóval volt, akivel egy szót sem váltottam, és ezt igazán sajnálom. Az időjárásra sem lehetett egy szavunk sem, még a nap is kisütött. A Daubner sütik is finomak voltak:) Remélem, mind megettétek:))
Jaaaaaaaaaaaaaj, és ki ne hagyjam már Judit fantasztikus kitűzőit!! Annyira klasszak lettek! Köszi:)) Mutatom is:

Köszönöm a kedves ajándékokat, nagyon meghatottatok vele. Külön köszönet Margónak, aki képes volt mindenkinek ajándékot készíteni, gyönyörű idézetekkel. Az enyém külön nekem, még egy személyes megjegyzéssel. El is mondom, mit kaptam.
„Bánj úgy az emberekkel, mintha azok volnának, amik lenni szeretnének, és segítesz nekik azzá válni, amire képesek” (Goethe) Margó szerint ezt teszem én. Persze én ezt egyáltalán nem veszem észre, inkább azt gondolom, hogy a csapat minden egyes tagja ehhez hozzátesz valamit. Mindenkitől kapunk valami fontosat. Hiszem, hogy nincsenek véletlen találkozások az életben, és mindennek oka van.
Na, nem akarom elkomolykodni a dolgot, a lényeg, hogy nagyon jó hangulatú, szuper délután volt. Aki lemaradt, ne búsúljon, nem ez volt az utolsó!
Sőt ennek kapcsán elhatároztam, hogy most már tényleg utánanézek egy régi tervem megvalósításának. A lényege, hogy lehetne mondjuk havonta egyszer virtuális bulit csapni, miközben közösen scrappelünk. Külföldön ennek van gyakorlata, én ugyan még sosem vettem részt benne, szóval egyelőre nem is tudom, hogy működik:) Az biztos, hogy kell hozzá webkamera, mikrofon, és valami, amivel konferencia beszélgetést lehet folytatni. A skype-nak van ilyen, de tényleg utána fogok nézni. Persze nem pótolja a személyes találkozást, de jó kis játék lehet. Ötleteket szívesen veszek, ha valaki jobban ismeri a témát.

Utoljára, de nem utolsósorban még egyszer óriási köszönet Zoboki Zoltánnak a támogatásért, és Eszternek is a rengeteg segítségért.

A Facebookra felraktam a fotókat. Akinek van még képe, ne habozzon megmutatni:)

Jó nézelődést!:))

Pin It on Pinterest

Share This

Az oldal további használata esetén beleegyezik a cookie használati szabályzatunkba. Az így nyert adatokat az Ön azonosítására nem, kizárólag szolgáltatásaink javítására használjuk fel. további információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás