2018. július 1. | CEWE-Bingó
Újabb hónap kezdődik, újabb feladatokkal. Remélem, a júliusi CEWE-Bingó témái jól kapcsolódnak a nyári programokhoz, így az éves Cewe Fotókönyvbe is bekerülhetnek:)
Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
A júniusi szelvényeket július 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. 7-én jövök az eredményhirdetéssel.
A júliusi Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227px x 227px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.
A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, először július 2-án.
A júliusi galéria már készen áll az oldalak fogadására.
Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)
A szokásos nyeremények:
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Jó fotózást, screppelést és alkotó munkát! Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár a fórumban, vagy a Facebook-on a CEWE Kreatív Fotográfia csoportban.
2018. június 25. | CEWE-Bingó
Tinci sablonjával kellett alkotni az elmúlt héten. Köszönöm, hogy játszottatok, és köszönet Tincinek is a sablonért. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Secima játéka a júniusról szól. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Az én júniusi fotóim 5 évvel ezelőtt készültek Egerszalókon. Jó lenne megismételni ezt a nyaralást. Ezért azt gondoltam, hogy készíts egy olyan júniusi scrapbook oldalt, amin valamiféle ismétlődés van. Fotó, minta, bármi. Kellemes alkotást kívánok hozzá!

2018. június 18. | CEWE-Bingó
Szép pasztell színekkel kellett dolgozni a héten, köszönöm, hogy játszottatok. Aki az 5 $-os Oscraps utalványt nyerte:

Erre a hétre Tinci ismét felajánlott egy klassz sablont. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
A feladat, hogy ezt a sablont kell felhasználni az oldal elkészítéséhez. Akinek úgy tetszik, elkészítheti virágokkal, akinek nem, az leveheti őket a sablonról. Szabadon lehet bármelyik helyre fotót tenni, vagy szöveget, vagy kész kártyákat (journal card) . Mindenki a saját ízléséhez tudja igazítani. Lényeg, hogy a végén a kész oldalon fel lehessen fedezni a sablon főbb részeit.Letölteni a képre kattintva tudod.

Egy inspirációs oldal:

Jó screppelést! 🙂
2018. június 11. | CEWE-Bingó
Május utolsó vasárnapja gyereknap, és az utolsó játék témája is a gyerekek volt. Köszönöm, hogy játszottatok:)
Aki az 5 $-os Oscraps utalványt nyerte:
Gratulálok, és küldöm az utalványt.
Ezen a héten nzsuzsa színkivása lesz a feladat:
Válassz hármat a képen látható négy színből, s ezekkel készíts egy oldalt!


Jó scrappelést!
2018. június 7. | CEWE-Bingó
Köszönöm, hogy májusban is játszottatok!
Minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
9-es Bingót csak CsCsilla készített, így sorsolni sem kell:)
A teljes Bingó elkészítéséért a 20 $-os kupont kapja:
Gratulálok, és kérem, hogy a nyertesek írják meg, melyik boltba szeretnék az utalványt. A többieknek meg küldöm a százalékos kupont.
Játszatok ebben a hónapban is.:)
2018. június 4. | CEWE-Bingó
Május utolsó játékához fel tudtuk használni a friss fotókat. Köszönöm, hogy játszottatok! Aki az Oscraps 5 $-os utalványát nyerte:
Gratulálok, és küldöm az utalványt.
Erre a hétre nessita talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat. Az elkészült oldalakat a júniusi galériába töltsd fel.
Az oldal témája bármi lehet, ami a gyereknaphoz vagy gyerekkorhoz kapcsolódik. Nem kötelező fotó: lehet egy idézet vagy akár az oldal hangulata is gyerekkort idéző 🙂

Jó szórakozást az oldal elkészítéséhez.