El sem hiszem, hogy új évet kezdünk, olyan gyorsan elszaladt a december. Az időjárás nem nagyon fordult téliesre, egy kis hó azért jó lenne. Remélem, hogy idén is töretlen lendülettel játszotok, amit előre is köszönök.
A decemberi szelvényeket január 7-én sorsolom, addig töltsétek fel a galériába.
A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete: 227 px x 227 px. Ha jobban szeretsz sablont használni, töltsd le innen.
A négy sarokban a heti kiemelt feladatok vannak, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, az elsőt január 2-án találod itt a blogon.
Nyeremények: A heti feladatokért egy-egy 5 $ értékű kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hó végi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon. Csatlakozz hozzánk zárt csoportunkba, ott is választ kaphatsz.
Az elmúlt héten regisztert, vagyis valamilyen elv szerint rendezett összeállítást kellett készíteni. Köszönöm, hogy még a karácsonyi rohanásban is időt szakítottatok a játékra. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:
További kellemes karácsonyt, jó pihenést kívánok, de ha hétfő, a játék nem maradhat el. 🙂
Erre a hétre Ilonaeva talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Az elkészült fotókönyveim megmutatásakor nem egyszer megkaptam már azt a megjegyzést, hogy „neked könnyű, Photoshopban sokkal könnyebb szép oldalakat készíteni.”
Bár sokan vélekednek így, de ez nem igaz. Én személy szerint 2009-ben készítettem az első fotókönyvemet, amikor még annyira nem ismertem a programot, a lehetőségeket, hogy p.l azt sem vettem észre, hogyan lehet háttérbe rakni saját fotót, vagy keretet rakni a képek köré. Azután persze kitapasztaltam. És nagyon sok mintakönyvet, inspriráló oldalt nézegettem, magazinokat gyűjtöttem, amiben számomra tetszetős elrendezések voltak, és ezeket felhasználva készültek a következő könyveim. Később rátaláltam a Haladó blogra, ahol az elején szintén csak az elrendezéseket, díszítéseket figyeltem, letöltöttem a blogon található ingyenes készleteket, és felhasználtam a saját könyveimben. Időközben a Fotóvilág program is nagyon sok funkcióval bővült, és a Cewe tippek egy percben blogon olyan szuper leírások vannak, hogy aki veszi a fáradságot, az tényleg nagyon különleges oldalakat tud összeállítani.
A heti feladat az lesz, hogy a Fotóvilágban kell elkészíteni (összeállítani) egy oldalt. Külső képszerkesztővel alkotó csoporttagoknak olyat, amilyet amúgy is szoktatok, csak a Fotóvilágban elérhető maszkokkal, helyőrzőkkel. Háttérpapír, díszítő elemek (és vészhelyzetben QP felhasználás) megengedett.
Az én inspirációs oldalam Joanne Brisebois templétje alapján készült a Fotóvilág programban lévő háttérrel, helyőrzőkkel és cliparttal, a zöld letűző és a kártyában lévő színes papírok cewe ingyenes készletből valók.
A decemberi Bingó „Békés” feladatához ugyancsak a Fotóvilágban, Lynn Grieveson template alapján készítettem oldalt egy számomra békés pillanatról, amit a Kányavári szigeten éltünk meg. Itt a háttér és a díszítések vásárolt készletből valók, de a formát teljes egészében meg tudtam csinálni a Fotóvilág programban.
Előző héten egy szokatlan adventi koszorú megalkotása volt a cél. Nagyon érdekes művek születtek. 🙂 Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:
Erre a hétre Gólya talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Féltem, hogy megbánom ezt a címadást és ötletet ebben a számomra hajszás decemberben…de végül sikerült némi időt csiholnom az oldal megalkotására. Ismét jó sok rétegem lett . 🙂 Nem 5 perc volt.
Feladat:
Legyen valamiféle regiszter és ahhoz kapcsolódó fotó/k/ az oldaladon! Ezen belül teljesen szabad kezet kapsz! J
Receptes oldalakat kellett készíteni, így karácsony előtt minden ötlet jól jön:) Köszönöm a szép oldalakat! Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:
Erre a hétre minyu talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Idén a TopGun Maverickre teljesen rákattantam, úgyhogy nagyon megörültem, mikor az Auchanban megtaláltam ezt a kicsit nyomi hóemberes repcsis díszt. Rá is írtam, hogy Dagger7, hogy egyértelmű utalás legyen a filmre, bár azt hiszem, ezt rajtam kívül nem sokan értették a családban (sem). Szóval, a feladat: készíts oldalt, amin 4 gyertya van és tegyél rá valami nem annyira hétköznapit is. Ez lehet a fotón vagy az oldalon díszítésként is. Nálam ez a repcsis hóember. Megrögzött grincs-ek készíthetnek oldalt szülinapi gyertyákkal is 🙂
Idei év utolsó havi összesítője:) Örülök, hogy szerettek játszani, és szép oldalakkal töltitek meg a galériát.
Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
10 $-os kupon tulajdonosa:
15 $-ért vásárolhat:
És a 20 $-os kupon szerencsés nyertese:
Gratulálok a nyerteseknek, írjátok meg, hogy melyik boltba kéritek az utalványt.
Az elmúlt héten a pedagógusokról készültek oldalak. Köszönöm, hogy játszottatok, bár sajnos szomorú aktualitása van a témának. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:
Erre a hétre agravatiz talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Sziasztok, nem sokkolok senkit karácsonyi recepttel, van belőle rengeteg.
Én ezt a finom, melengető italt a Nők Lapjában olvastam, és annyira megkívántam, hogy elkészítettem és le is fotóztam – mondhatom nagyon finom és pikk-pakk készen van.
Készíts egy oldalt; étel-ital fotóval és recepttel. Ennyi.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.