Egy régi nyárnak kellett emléket állítani az elmúlt héten. Aki ezért még egy kupont is nyert:
Erre a hétre minyu talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Remélem, mindenkinek van a tarsolyában vicces „gyerekszáj“ sztori. Nem muszáj saját gyerekkel jönni, lehet kölcsöngyerek is, vagy testvér, unoka, sőt, saját emlék is. A feladat egyszerű, scrappeld meg, és mutass egy vidám oldalt vele.
Búcsúzunk a nyártól, hiszen augusztussal lezárult az utolsó nyári hónap. Köszönöm, hogy velünk játszottatok! Az ősz közeledtével pedig újabb csodás témák várnak ránk, hiszen ez a színekben gazdag évszak talán a legvarázslatosabb a fotózás szempontjából.
Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni (bár ez most elég korlátozott). Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
5-ös Bingó csak egy érkezett, így azt sorsolni sem kellett, a scrap kupont Marcsy84 kapja.
9-es Bingóért szintén csak egy érkezett, így a15 $-os vásárlási lehetőség Ilonaevájé
24-es bingóból már több van, így ott Mr. Random döntött:
Szeptember az új kezdetek hónapja, amikor a természet színei változnak, és az iskolai évek vagy új projektek kezdődnek. Remélem, a feladatokat össze lehet kapcsolni a hónap történéseivel, így a játék nemcsak szórakozás, hanem egy lehetőség arra is, hogy az értékes pillanatokat rögzítsük.
Az augusztusi szelvényeket szeptember 7-én sorsolom, addig töltsd fel a galériába.
Nyeremények: A heti feladatokért egy-egy 5 $ értékű kupont sorsolunk a TheLilypopboltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hó végi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint.
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon. Csatlakozz hozzánk zárt csoportunkba, ott is választ kaphatsz.
A letölthető mintázatokkal kellett oldalt készíteni, köszönöm, hogy játszottatok velem:) Aki az 5 $-os kupont nyerte:
Erre a hétre a szerencsés nyertes, agravatiz talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
A CSAVAR férfi feladatokra, foglalkozásokra vagy magára a pasikra utal, persze lehet egy női esztergályos is, vagy szó szerint véve egy pici csavar díszítésként 🙂 A hab a tortán: kérek egy kis piros színt is az elkészült izgalmas alkotásokra.
Címfeliratokat kellett készíteni az elmúlt héten, nagyon inspiráló oldalak születtek. Aki az 5 $-os TheLilypad kupont nyerte:
Erre a hétre én találtam ki feladatot. Úgy láttam, hogy tetszettek a júliusi pattern-ek, így megint itt van egy csokorral. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
A feladatod az, hogy használd a letölthető mintázatokat, és alkoss velük. Nem szükséges mindegyiket felhasználnod – válassz ki egyet vagy többet, és hozz létre vele valami klasszat! A mintázatokról itt találsz egy részletes leírást.
A letöltött fájlból Photoshop-ban könnyedén készíthetsz mintázatot, vagyis pattern-t. Íme a lépések:
Először is nyisd meg a png fájlt a Photoshopban (File > Open, vagy csak húzd be a fájlt az ablakba).
Miután megnyitottad a képet, menj az „Edit” menübe, majd válaszd az „Define Pattern” opciót.
Adj nevet a mintázatodnak a megjelenő párbeszédablakban, majd kattints az „OK” gombra. Ezzel a mintázatod elmentődött a Photoshop mintázatai közé.
Legyél kreatív, alkalmazd őket háttérként, változtasd meg a méretüket, illeszd össze más hátterekkel, vagy kis négyzetként díszítsd velük az oldalt, ha színeiben és stílusában illeszkedik a dizájnhoz.
A mérete 1024 px x 1024 px. Ez kisebb, mint a szokásos 3600 x 3600-as scrappapírok mérete, de mivel ez pattern, tökéletesen illeszkednek egymáshoz, így bármilyen méretben és formában összeillesztheted őket.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.