Esős ablak Photoshop-ban
A CEWE-Bingó egyik feladata egy esős fotó vagy scrap oldal készítése. Én az utóbbi mellett döntöttem, bár eső is volt bőven a napokban, inkább Photoshop-ban oldottam meg a feladatot, mutatom is hogyan. Hogy ebből: hogyan lett ez: megnézheted a videóban. A videóhoz képest csak minimálisan...
Affinity Photo – tükröződés
A CEWE-Bingó havi feladatai között szerepel a tükröződés, s mivel Photoshop-ban már volt róla cikk, most nézzük meg, hogyan kell Affinity Photo-ban megoldani. Egy ilyen feladat mindig összetett, több lépésből áll, így több eszközt használunk hozzá. Ami most igazán érdekes, az a Gradient eszköz...
Hogy használd fotózásra a mobilodat
Évekig szó sem esett a blogon a mobilos fotózásról, ami persze nem véletlen, nem fotóztam telefonnal, hiába volt iPhone-om. Aztán tavaly elindult a CEWE365 fotósjáték, minden nap egy fotó, nagyjából négy hónapig bírtam, hogy cipeljem magammal a gépet, aztán abba is maradt. Idén már eleve úgy...
Affinity Photo – filterek 2.
Folytatom a filterek bemutatását, amit múltkor elkezdtünk. A filtereknél még a következőket találjuk: Frequency Separation Photoshop-ban írtam már róla cikket, de ott nekünk kellett pár lépést megtenni, az Affinity ezt elvégzi helyettünk. A technika talán a legjobb retusálási eszköz, mert úgy...
Már megint festegetünk
A februári Bingó egyik kiemelt témája a pacsmagolás. A blogon már nagyon sok ilyen technikát bemutató cikk volt, de azért remélem, hogy lesz olyan is ebben a cikkben, ami eddig még nem. Felvettem videóra, de utána még jönnek részletfotók is. Mind a kettőt érdemes megnézni, ugyanis a videóban csak...
Affinity Photo – filterek
Az Affinity-ben rengeteg szűrőt találunk, amikkel módosítani tudjuk fotóinkat. A programban kétféle szűrő van két helyen. Az egyik a destructive (roncsoló), a másik a non-destructive (nem roncsoló) típus. Utóbbi azt jelenti, hogy a hatás egy külön rétegen jelenik meg, így nem nyúl az eredeti...
Obscura Camera
A CEWE365 játékban nagyon sokan kizárólag mobillal fotóznak, aminek meg van az az előnye, hogy mindig kéznél van. Persze hátránya is, ezt el kell ismerni, viszont én személy szerint pont azért hagytam abba a játékot tavaly, mert nem lehet állandóan cipelni a fényképezőgépet, vagyis lehet, csak...
Affinity Photo – fekete-fehér
A fekete-fehér fotók készítése Affinity Photo-ban igen egyszerű. Aki már használt Photoshop-ot, annak nagyon ismerősek lesznek a lépések, de aki csak most ismerkedik a képszerkesztéssel, annak is könnyen elsajátítható technika. A képek módosítására nondestructive, azaz roncsolásmentes...
Névjegykártya és más nyomdai termék szerkesztése
Névjegykártyát készítettem, s ha már nekiálltam szerkeszteni, gondoltam, másnak is hasznos lehet, ha leírom a legfontosabb lépéseket. Az alapvető tudnivalók minden nyomdai termékre érvényesek, így ha szórólapra, katalógusra, brossúrára, meghívóra stb. van szükséged, akkor is érdemes elolvasnod. A...
Bingó
CEWE-Bingó – 2022. március – szöveg
Tinci sablonja adta az alapot az elmúlt hét feladatához, köszönöm, hogy játszottatok! Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte: Erre a hétre én találtam ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat. A feladat: egy szó vagy akár egy egész mondat minél nagyobb betűkkel, hogy nagyon...
CEWE-Bingó – 2022. március – sablon
Ha már tavasz, akkor a virágoké volt a főszerep az elmúlt hét játékában. Köszönöm, hogy játszottatok. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte: Erre a hétre Tinci talált ki feladatot, amihez egy sablonnal is megajándékozott minket. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat. A feladat, hogy...
CEWE-Bingó – 2022. február – virágom virágom
A művészet inspirálja a költészetet, a költészet pedig a művészetet. A múlt héti feladatban vers vagy versrészlet került egy oldalra. Biztos van, akinél a vershez készült az oldal, és van, akinek egy készletről jutott eszébe egy vers. Akárhogy is történt, nagyon szép oldalak kerültek a galériába....
CEWE-Bingó február – eredményhirdetés
Tél utolsó hónapját zártuk, bár úgy tűnik, az időjárás ezt még nem vette tudomásul:) Örülök, hogy most is játszottatok, és inspiráló, klassz oldalakkal töltöttétek meg a galériát. Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a...
CEWE-Bingó – 2022. február – versidézet
Retró volt az elmúlt hét témája, köszönöm, hogy játszottatok:) Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte: Erre a hétre nzsuzsa talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat. Az elmúlt napok eseményei egy sor hasonló verset juttattak az eszembe. Remélem, hamarosan...
CEWE-Bingó – 2022. március
Szuper hírem van, itt a tavasz! Melegszik az idő, nyílnak a virágok, rengeteg téma a fotózásra:) Remélem, bingózni is fogtok:) A februári szelvényeket március 7-én sorsolom, addig töltsétek fel a galériába. A márciusi feladatok. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat. A márciusi...














