Color grading
A color grading, ami magyar nyelven a fényelés elnevezést kapta, az a technika, mikor egy fotó vagy videó vizuális megjelenését megváltoztatjuk. Lehetne színkorrekciónak is nevezni, de tulajdonképpen nem az, mert a színkorrekciónak leginkább az a szerepe, hogy a lehető legélethűbbek legyenek a színek. A color grading a fotó színtónusának megváltoztatását jelenti, az árnyalat és telítettség megváltoztatásával. Mozifilmeknél biztos ezerszer láttad már, hogyan manipulálják a hangulatot a témának megfelelően a színekkel. Nos ez is a color grading. De amikor egy insta fotóra ráteszel egy színező filtert, az is a color grading. Ugyanaz a fotó teljesen más színekkel:
A Photoshop-ban több eszköz is rendelkezésre áll ehhez a technikához, most azt mutatom be, ami a 2021-es Photoshop-ban jelent meg, és a Camera Raw ablakban található.
Korábbi verziókban a Split Toning szolgált erre a célra, ezt váltotta fel a sokkal rugalmasabb, jobban használható Color Grading paletta. A frissítéssel már nem korlátozódik a korrekciós lehetőség az árnyékokra és a csúcsfényekre, hanem állíthatunk színt a középtónusokra is, illetve van egy globális színkerék is.
A Color Grading panelt megnyitva, ezt látjuk:
A panel tetején egy sor ikon található a nézet beállításához. Az elsőben három kör van, amely az árnyékokat, középtónusokat és csúcsfényeket egy nézetben mutatja.
A következő három ikonnal egy nagyobb, részletes nézetet érhetünk el el az egyes tartományokhoz.
Az utolsó ikon a globális színkerékhez tartozik.
A kerékben lévő fogantyú a színárnyalatot és a telítettséget is szabályozza. A középponttól való távolság a telítettséget szabályozza. Ha a fogantyú a kerék közepén van, a telítettség = 0 (nincs színárnyalat). Ha a fogantyú a kerék szélén van, a telítettség = 100.Ezzel a fogantyúval a színek között is lehet mozogni. A körön kívüli fogantyú csak a színárnyalat változtatására szolgál.
Darabolás – újabb ötlet
A heti Bingó feladata a darabolás, a cikkben több tippet is találsz a megvalósítására. Én most egy megúszós változatba kezdtem, aztán a fotók alakítása miatt nem is lett annyira megúszós, de közben rájöttem, hogy erről is van mit mesélni:)
A megúszós része az, hogy Joanne Brisebois egy sablonját választottam, ahol a egy rétegen van minden, így gyakorlatilag egy kattintással fel lett darabolva a fotó.
Mindegyik résznek más színezettséget akartam adni, ez jelentette a plusz munkát. Ha a sablon réteg aktív, és a Magic Wand Toll-lal rákattintasz valamelyik elemére, akkor kijelölődik.
olvasd továbbDouble exposure kollázs
Korábban is bemutattam egy double exposure-t, és itt meg arról van szó, hogy honnan ered a technika, és hogyan lehet már a fotózásánál elérni. Amiről ma szó lesz, azt biztosan nem lehet fényképezőgéppel elkészíteni, de igazán mutatós. Nemcsak CEWE FOTÓKÖNYV oldalon tudom elképzelni, hanem akár vászonképen is.
Kell hozzá egy olyan fotó, ami körbevágva a kompozíció alapját adja, továbbá több kisebb, amit kollázsba fogunk rendezni.
A körbevágást nem ússzuk meg, de nem gond, ha nem lesz tökéletes. Quick Selection Tool, vagy újabb Photoshop-nál a Select Subject, majd a Select and Mask.
Erre jönnek a fotósablonok.
Külön rétegen csinálj egy kijelölést, töltsd ki bármilyen színnel, Ctrl+D a kijelölés megszüntetéséhez,majd Ctrl+T, és a Free Transform Tool-lal alakítsd tetszés szerint. Ebből a rétegből annyi másolat, amennyit fel akarsz használni. Különböző méretű, álló és fekvő képekre alakítsd őket. Fontos, hogy pontosan egymás mellett legyenek, és nagyjából fedjék le a nagy fotót.
olvasd továbbSkicc rajz
A CEWE Bingó „Egyszerű” feladatára ezt az egyszerű kis skiccet készítettem.
Elkészítése tényleg egyszerű, mutatom is a lépéseket.
Jó rögtön valami texturált háttérrel kezdeni. Arra kerül rá a fotó.
Ebből egy rétegmásolat, amit fekete-fehérre kell változtatni. Ezt lehet az Image → Adjustments → Black & White-tal. Azért jobb, mint a sima színtelenítés, mert itt több lehetőségünk van arra, hogy az egyes színekkel variáljunk. Az a cél, hogy amit nem akarunk a grafikán látni, az fehér legyen. Az égre nincs szükség, ezért húztam el jobbra a csúszkát.
Tovább lehet finomítani a kontraszt erősítésével, például az Image → Adjustments → Curves-szel.
olvasd továbbCEWE-Bingó
5 PHOTOSHOP TIPP
CEWE-Bingó – 2024. január – Jolly Joker
Micsoda receptek vannak a galériában! Muszáj valamit enni, ha végignézed:) Köszönet érte. Aki az 5 $-os kupont nyerte:
Januárban öt hétfő van, így szokás szerint ez a hét Jolly Joker, vagyis a Bingó bármelyik feladatát lecserélheted tetszésed szerint.
Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
- Parallax effekt Photoshop-banVolt valamikor egy cikk a cinemagraph-ról, ami egy olyan „fotó”, ahol valami azért mozog. Ha mozog, akkor persze már nem igazán fotó, és a kiindulás is egy rövid videó. Látványos, jópofa, és most nagyon felkapott is, használják főleg reklámokhoz, de akár esküvői fotóknál is. A parallax effekt egyetlen fotóból indul ki, így persze a lehetőségek is ...
- Világító szövegA CEWE-Bingó heti feladata egy karácsonyi hangulatú oldal elkészítése, amin van egy idézet is. Az enyém ilyen lett: A címfelirat elkészítése nagyon egyszerű, és „világító” jellege jól illik az ünnepi oldalakhoz. Érdemes rögtön egy sötét háttérrel kezdeni, amit persze le lehet majd cserélni, de a hatás sötét papíron érvényesül. Válassz egy betűtípust. Ha egy-egy betűt kijelölve ...
- Ó, az a szemüveg!Veled is előfordult, hogy szemüveges gyereket/felnőttet fotóztál, és a szemüveg becsillant? Nem vagy egyedül ezzel a problémával! Számos fotóssal előfordul, hogy küzd a szemüveg zavaró becsillanásával. Elég nehéz technikai feladat korrigálni, és az eredmény nem mindig tökéletes. De miért is csillan be a szemüveg? A becsillanás legfőbb oka az, hogy a szemüveglencsék fénytörő felületeket képeznek. Amikor a ...
- Adobe BridgeAzt hiszem, eddig erről csak egyszer volt szó, a slideshow és pdf prezentáció témában. Érdemes közelebbről megismerkedni vele, mert rengeteg, a munkát megkönnyítő funkcióval bír. A Photoshop CC-vel már nem jön a Photoshop-pal együtt, önállóan kell telepíteni. Az alábbi funkciók a korábbi Bridge-ben is elérhetőek. Az Adobe Bridge leegyszerűsítve egy fájlkezelő-nézegető program, de annyi szuper lehetőséget ...
- GyorsTipp – duplakeretKét Sziget közt milyen jó, hogy vannak GyorsTippek:) A Layer Style segítségével többek között keretet is tudonk készíteni. De vajon, hogyan kell rögtön dupla keretet csinálni? Megmutatom a videón.