Szerző: Imre Krisztina | 2010. július 12. | Cewe Fotókönyv heti kihívás |
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.
![utalvany utalvany](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/09/utalvany.jpg)
Amikor a múlt heti kihívást kitaláltam, tényleg semmi hátsó szándék nem vezérelt, egyszerűen nem jutott eszembe semmit, vagy ha igen, azt meg gyorsan elvetettem, hogy nem igazán jó.Kínomban jutott eszembe, hogy legjobb, ha mindenki azt csinál, amit akar, abból nagy baj nem lehet. Ennek továbbfejlesztése lett az, hogy akkor legyen valami neve is a dolognak, így született meg a legtutibb kihívás, mert csupa szuper ötlet érkezett. El is határoztam, hogy sorba vesszük mindegyiket. Remélem, nem bánjátok. Azért, hogy ne legyen kiszámítható, majd a randommal kavartatom ki, hogy mikor melyik legyen. Az ötletadónak majd írok mindig egy email-t is (remélem, nem felejtem el), hogy ha kedve van, mint házigazda vegyen részt a játékban. Esetleg pontosítsa a feladatot, de mindenképp kövesse figyelemmel, hogy ki mit hoz ki a feladatból. Remélem, jó móka lesz.
Közben megkérdeztem kedves randomunkat, hogy kit választ a hétre, és beszterit lett a kedvence.
Beszteri ezt a képet töltötte fel a galériába:
![beszteri](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2010/07/beszteri-500x500.jpg)
(tovább…)
Szerző: Imre Krisztina | 2009. május 4. | fotótrükk, Photoshop tippek, trükkök |
Ebben a sorozatban a kezdő postot érdemes elolvasni annak, aki még nem látta, mert pár jó tanácsot ott találsz, amit nem ismétlek meg:)
A következő blending keverés:
1. A megnyitott képről készíts egy rétegmásolatot, és az összhatásmódot állítsd Exclusin-ra.
- Exclusion – Kivétel
- A Különbség módhoz hasonló, de annál alacsonyabb kontrasztú hatást kelt. A fehér színnel való keverés invertálja az alapszín értékeit. A feketével való keverésnek nincs hatása.
2. Erről is készíts egy rétegmásolatot, így a ennek már automatikusan Exclusion lesz a blending módja.
3. Még egy másolat, amit Color Dodge-ra állíts, de kipróbálhatod a Linear Dodge (Add)-ot is, hogy melyik tetszik.
- Color Dodge – Színfakítás
- Az egyes csatornák színinformációi alapján az alapszínt oly módon világosítja, hogy az a kontraszt csökkentésével tükrözze a keverőszínt. A feketével való keverésnek nincs hatása.
- Linear Dodge (Add) – Lineáris fakítás (Hozzáadás)
- Az egyes csatornák színinformációi alapján az alapszínt oly módon világosítja, hogy az a fényesség növelésével tükrözze a keverőszínt. A feketével való keverésnek nincs hatása.
![bm_9 bm_9](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_9-500x447.jpg)
![bm_10 bm_10](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_10-500x447.jpg)
Ez egy un. bleach, azaz fakítás hatás, ami szintén igen kedvelt technika a fotózásban is. ( Ha actiont csinálsz belőle, akár ez is lehet a neve)
Ha itt nem állunk meg, hanem
4. Még egy másolatot készítünk, ezt Luminosityre állítjuk, majd a Filter – Stylize – Find Edge-t választva ilyesmit fogunk kapni. (Szűrők – Stilizált szűrők – Kontúrok megkeresése)
- Luminosity -Fényerősség
- Az alapszín fénysűrűségével és színezetével, illetve a keverőszín telítettségével hozza létre a kikevert színt. A mód hatása a színezés fordítottja.
![bm_11 bm_11](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_11-500x447.jpg)
Ez is hasonló grafikai hatást ad, amilyenről korábban szó volt, de egy feladatot sokféleképpen lehet megoldani, és persze nem ugyanolyan, csak hasonló, így érdemes mindig többet kipróbálni.
Kipróbáltam egy lefotózott anyagon is, hogy a háttér készítéshez lehet-e használni. Az 1-3 lépés változatlan, a 4-nél Lighten-re tettem, és Filter – Stylize – Find Edge (Szűrők – Stilizált szűrők – Kontúrok megkeresése) .
- Lighten – Világosítás:
- Az egyes csatornák színinformációi alapján az alapszín vagy a keverőszín – amelyik világosabb – lesz a kikevert szín. A mód a keverőszínnél sötétebb képpontokat lecseréli, az annál világosabb képpontokat pedig változatlanul hagyja.
![bm_16 bm_16](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_16-500x500.jpg)
![bm_17 bm_17](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_17-500x500.jpg)
Még egy érdekes lehetőség. Ebből a fotóból
![bm_14 bm_14](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_14-500x332.jpg)
az 1-3 lépés, majd még egy réteg Linear Burn-nal után ez lett:
- Linear Burn – Lineáris égetés:
- Az egyes csatornák színinformációi alapján az alapszínt oly módon sötétíti, hogy az a fényesség csökkentésével tükrözze a keverőszínt. A fehér színnel való keverés nem okoz változást.
![bm_13 bm_13](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_13-500x332.jpg)
Most mondhatnád, hogy ebben aztán semmi izgi nincs (bár nekem tetszik), viszont ha innen továbblépünk a Fotókivágás chanells-sel, akkor szuper módon tudunk készíteni egy „víz-spricc-et”, amit aztán az oldalainkon tudunk használni.
![bm_142 bm_142](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_142-500x331.jpg)
Persze az embert ki lehetne retusálni, vagy olyan képet választani, ahol csak a nagy csobbanás van rajta, de egy háttérre helyezve, így is érdekes.
![bm_15 bm_15](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2009/05/bm_15-500x344.jpg)