Valahogy ez kimaradt eddig az információk közül, most arról jutott eszembe, hogy lehetőségem volt elolvasni Sir Veronika: Az óvodáskor nagy kérdései című könyvét, ami igazán jó ötleteket tartalmaz. Ugyan én már túl vagyok ezen a témán, az unokák hisztije meg bevallom, leginkább szórakoztat, és egyébként sem nekem kell kezelni a problémát. A könyv azért is érdekes, mert a Cewe digitális nyomdájában készült. Ugyanis az is van 🙂

Egy korábbi cikkben bemutattam, hogy mi mindent lehet készíteni  a fotókönyvön kívül , a Cewe digitális nyomdája még ennél is több lehetőséget kínál.

Ezen az oldalon meg is lehet nézni, de pár mondatban összefoglalom.Kis példányszámú könyv nyomtatását a kiadványszerkesztéstől az ISBN (International Standard Book Number = Nemzetközi Szabványos Könyvazonosító) szám megszerzéséig elintézi a nyomda. A kis példányszám az egynél kezdődik, de itt lehetőség van a grafikai munkák és nyomdai előkészítés megrendelésére is.

Szórólapok, katalógusok, névjegykártyák. Utóbbiról rögtön beugrott egy izgalmas dolog. Beugrott ugyan, de nem jutott eszembe, hogy mi is az, és ha Kovaxka nem segít, sosem találom meg. Szóval a neve ATC , vagyis Artist Trading Card. Valamikor rég láttam ilyen galériát, és nagyon tetszett. Ez egy picike kártya, még a mérete is adott, 6,4 x 8,9 cm, vagyis nagyjából névjegykártya méretű. Eredetileg inch-ben van megadva a mérete, és mivel azt számítják át cm-re, azért jön ki ilyen fura méret. Egy svájci ember, M. Vänçi Stirnemann nevéhez fűződik az eredete.  Mondjuk ezeket az infókat én mindig kétkedve fogadom, tuti, hogy már előtte másnak is eszébe jutott, de az tény, hogy az első kiállítást ő hozta össze 1997-ben Zürich-ben egy könyvesboltban.  Szóval ez egy kis kártya, ami eredendően inkább kézi művészkedéssel jön létre. Célja bármi lehet, többnyire gyűjteni és cserélgetni szokták. Természetesen lehet ebből névjegykártyát is készíteni. Azért ecseteltem ezt ilyen hosszasan, mert majd januárban lesz ilyen kihívás. Addig már úgy sincs semmire idő, de elmélkedni lehet rajta. Kedvcsinálónak pár kép, és link. Roben-Marie hatása még nem múlt el, ezek abban a stílusban készültek:

Itt nézheted meg. Még pár link, de a google is segítségedre lehet.

Flickr, ATCs for All, Digital Scrapbook Pages

A másik fontos infó, hogy a legtöbb partnertől már letölthető a legújabb fotókönyv szerkesztő program, a 4.6-os. Ebben egy csomó újítás van, a legfontosabb, hogy egy kattintással lehet váltogatni a fotópapíros és az ofszet, illetve bizonyos méretek között. A méreteknél természetesen a méretaránynak azonosnak kell lennie.

Lehet váltani 30 x 30 és 21 x 21 között, 42 x 21 és 28 x 21 között, és a 28 x 36 valamint 21 x 28 között.  Így most már nem gond, ha az elején rossz típust választunk, illetve, ha ugyanarról szeretnénk nagyobb, és kisebb könyvet is rendelni.

A szerkesztés is egyszerűbbé vált, és komplett elrendezéseket lehet menteni. Az ajándékok között meg újabbak is megjelentek.

Némely ajándék még el is készülhet karácsonyig, de érdemes a partner oldalán megnézni, hogy belefér-e még a karácsonyi rendelésbe.

További jó készülődést:)