A február a tél utolsó hónapja:) És még rövid is. Szóval számtalan előnye van. Ebből is látszik, hogy nem ez a kedvenc évszakom. 🙂 Természetesen téma most is akad, fotózni most is lehet, és egyébként is sok olyan van, amit otthon is el lehet készíteni. Remélem, lesz kedvetek játszani.
A januári szelvényeket február 7-én sorsolom, addig töltsétek fel a galériába.
A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete: 227 px x 227 px. Ha jobban szeretsz sablont használni, töltsd le innen.
A négy sarokban a heti kiemelt feladatok vannak, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, az elsőt január 2-án találod itt a blogon.
Nyeremények: A heti feladatokért egy-egy 5 $ értékű kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hó végi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon. Csatlakozz hozzánk zárt csoportunkba, ott is választ kaphatsz.
Nagyon köszönöm, hogy az én ötletemet is kipróbáltátok, és finom, pasztell, téli oldalakat készítettetek. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:
Januárban öt hétfő van, így szokás szerint ez a hét Jolly Joker, vagyis a Bingó bármelyik feladatát lecserélheted tetszésed szerint. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Nagyon rég volt bejegyzés az inDesign-ról, pedig az ott tervezett fotókönyvet pdf-be exportálva, egyszerűen meg is lehet rendelni. Az inDesign egy kiadványszerkesztő program, és ha olyan könyvet szeretnél, amiben sok a szöveg, és inkább egy valódi könyvre vagy magazinra hasonlít, mindenképp ez a legjobb megoldás.
Sok cikk van már róla, amit most mutatni szeretnék, az a sablon használata. Akik scrapbook típusú oldalakat készítenek, valószínűleg használnak sablonokat is, olyan sablonnal viszont még nem találkoztam (pedig van egy pár), ami egy receptkönyv készítésére alkalmas lenne. Meg lehet oldani Photoshop-ban és CEWE Fotóvilágban is, de az inDesign pont ilyen feladatokra van kitalálva.
A sablon meg hatalmas segítség, pláne ha valaki csak alapfokon ért a programhoz. Lehet találni ingyenes sablonokat is, amihez én most adok tippeket, az Envato Elements-ről van. Erre az oldalra előfizetést lehet vásárolni, és több mint egymillió digitális eszköz áll rendelkezésre. De vannak oldalak, ahol nem előfizetés van, hanem mindent külön meg lehet vásárolni.
Itt van pl. egy sablon összes oldala. (a képek nincsenek benne, az csak kedvcsinálónak van az oldal előnézetében)
Amit nyújt egy ilyen sablon, a tökéletes szerkesztés, szép dizájn és könnyű felhasználhatóság.
Most az mutatom meg, hogyan tudsz használni egy sablont minimális alapismerettel.
Téma a tél. Egy fotót használj fel, nem kell, hogy havas legyen. A tél, ha nincs is hó, hideg. Ez jöjjön le az oldaladról is. Hideg színek, kevesebb részlet, kisebb kontraszt, elmosódó színek. Ez persze nem csak a fotóra, hanem az egész oldalra vonatkozik. Semmi vakító napsütés és kék égbolt. Persze lehetne a tél olyan is, de most ne azt a hangulatot jelenítsd meg. Persze túl komoly se legyen, olyan pasztell, puha, vattacukor.
A heti CEWE-Bingó feladata a festegetés, amit nagyon sokan szeretünk. A blogon már rengeteg technikát mutattam be ezzel kapcsolatban, még az is lehet, hogy valami hasonló volt már. Amiben új, hogy ennél a megoldásnál egy pillanat alatt le tudod cserélni a képet. Bár ritkán fordul elő, hogy sorozatban készítünk festős képeket, viszont arra tökéletes, hogy megnézzük, melyik fotóval tetszik a legjobban.
A sablonként használható technika is szerepelt már a blogon, pl. a puzzle készítésnél is. Onnan idézem:
A Smart Object-et kétféleképpen lehet másolni. New Layer via Copy (Új réteg másolással) és New Smart Object via Copy (Új intelligens objektum másolással). Előbbi a Layer → New → Layer Via Copy, utóbbi a Layer → Smart Object → New Smart Object Via Copy lépésekkel érhető el. Nekünk az előzőre van szükségünk, vagyis a Layer Via Copy-ra, amit a Ctrl+J billentyűparanccsal tudunk a leggyorsabban megoldani. Ebben az esetben a másolat, amelyet az új réteg másolással parancs segítségével készítünk, az eredeti valódi másolata, mivel az eredeti intelligens objektum és a másolat tartalma megegyezik. Más szóval, valójában nem a kép másolatát látjuk. Ugyanazt a képet látjuk kétszer vagy többször. Ha az eredeti intelligens objektumon belül szerkesztjük a tartalmat, ugyanaz a változás megjelenik a másolatban is. A másolat módosítása pedig ugyanazt a változást fogja megjeleníteni az eredetiben.
Van egy alap, azon egy fotó, amiből legyen Smart Object.
Ctrl_j-vel három másolat, a legfelsőt ki is lehet kapcsolni, az csak arra van, hogy a fotókat cserélgessük.
Az 1. réteg a festegetés alapja. A Filter → Filter Gallery-nál próbálgasd a különböző eszközöket.
Egyszerre többet is tudsz alkalmazni, jobb oldalt alul a + jelre kattintva.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.