CEWE-Bingó november – koszorú

FONTOS INFÓ! 

A jelenlegi galéria átalakítás alatt, így az elkövetkező napokban nem lehet feltölteni. Sem a heti játékra, sem az októberi Bingó-szelvényeket. Természetesen ettől még folytatódik a játék, és sorsolás is ugyanúgy lesz, csak nem a megszokott időben. Készítsetek oldalakat addig is, és ha az átállás megtörténik, jelzem, és lehet feltölteni:) Köszönöm a megértést és a türelmet.

A múlt hét Jolly Joker volt, így sorsolás most nincsen. A heti feladatot Gólya találta ki:

Halottak napja, eltávozott szeretteink, temető, virág, koszorú. Az én oldalamon most egy egészen másmilyen koszorú szerepel, kissé vidámabb a téma.

A feladat az lesz, készíts az oldaladra egy koszorút, legalább ötféle elem ismétlődésével. Szigorúan meg fogom számolni. 🙂 Lehet, őszi, de akár tavaszi, virágos is, vagy bármi, ami csak eszedbe jut.

(Ha nagyon nem megy, lehet az oldalon bármi, amire rá lehet fogni, hogy koszorú ;), lehet akár egy fotó a halottak napi temetőlátogatás kapcsán is.)

Jó screppelést!

Adobe Bridge CC 2019

Adobe Bridge CC 2019

A legfontosabbal kezdem. Az Adobe Bridge továbbra is INGYENES, és Adobe előfizetés nélkül is használható, bár nyilván azok tudják kihasználni minden előnyét, akik  egy vagy több Adobe programot is használnak.

A Bridge egy médiakezelő, nem csak a fotókra korlátozódik, hanem az Adobe Creative Cloud minden alkalmazásához egy társprogram. Kezeli az inDesign, Illustrator és a többi program fájljait is. Számos kötegelt szerkesztési funkciót lehet végezi vele, rengeteg módon szűrhetünk, és bármilyen kollekciót összeállíthatunk, hogy a munkát megkönnyítse. Aki – mint én is – tonnányi scrapbook készletet gyűjtött össze, könnyen tudja kezelni azokat is. Személyes kedvencem, amikor az egy mappában lévő összes almappa tartalmát egyszerre lehet látni, miközben szűrhetek fájltípusra is, Így például egy tervező összes háttérpapírját egyszerre nézhetem át. (ha nem csináltam belőle kollekciót)

Több cikk is volt már a funkciókról, most a 2019-es újdonságokról lesz szó.

Megújult a felhasználói felület. Hasonló a többi Adobe termékhez, és mindenképp sokkal jobban néz ki.

(tovább…)

CEWE-Bingó – november

CEWE-Bingó – november

Menthetetlenül megyünk a tél felé, bár lehet, hogy ez csak nekem okoz gondot:) A novemberben leginkább az a jó, hogy utána jön a december, és arra nem lehet panaszunk. Remélem, azért a november sem lesz senkinek unalmas és szürke, és vidám programokkal sikerül sok kellemes percet átélni. Amit persze le is kell fotózni, hogy legyen miből a CEWE-Bingó feladatait elvégezni. Ehhez kívánok jó szórakozást!

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Az októberi szelvényeket november 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. 7-én jövök az eredményhirdetéssel.

Az októberi Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227px x 227px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.

A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, az első november 5-én.

A novemberi galéria már készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)

A szokásos nyeremények:

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár a fórumban, vagy a Facebook-on a CEWE Kreatív Fotográfia csoportban.

CEWE-Bingó október – Jolly Joker

SoMa Design tüneményes készletével nem volt nehéz oldalt készíteni:) Köszönöm, hogy játszottatok! Aki az Oscraps 5 $-os kuponját nyerte:

 

Gratulálok, és küldöm az utalványt!

Októberben öt hétfő is van, így szokás szerint ez most egy Jolly Joker hét lesz. Ha van olyan téma a CEWE-Bingó szelvényen, ami nem tetszik, most bármi másra le tudod cserélni. A galériában a cím Jolly Joker legyen.  Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Jó scrappelést! 🙂

inDesign CC 2019

inDesign CC 2019

A Photoshop CC 2019 után most az inDesign újdonságaival folytatjuk.

A CEWE FOTÓKÖNYV Sablon Generátorral  pillanatok alatt elkészíthetjük az inDesign-ban szerkesztett könyv alapját, és most már az újdonságok is segítik a munkát.

Content-Aware Fit – Tartalomérzékeny illeszkedés

Ha egy keretet ki akarunk tölteni egy fotóval, általában a Fill frame proportionally-t választjuk. Ha a kép aránya egészen más, akkor igazgatni kell, hogy a megfelelő részlet legyen látható. A most kijött frissítésben megjelent Content-Aware Fit az Adobe Sensei (mesterséges intelligencia és gépi tanulás) technológia segítségével megpróbálja értelmezni a képet, és a legmegfelelőbb részletet választja ki.

Ha úgy látjuk, hogy ez legtöbbször megfelelő eredményt ad, a Preferences > General-nál megadhatjuk, hogy alapértelmezetten így működjön.

Properties Panel – Tulajdonságok panel

Az aktuális feladathoz szükséges vezérlőket tartalmazza.  Továbbra is megmaradt a felső menüsávban lévő panel, ami alapból rejtve van, de a Window > Control-lal előhívható.

Ha nincs kijelölve semmi, akkor a dokumentum adatait láthatjuk, illetve néhány vezérlőt. (rács, vonalzó stb.)

Ha grafikával dolgozunk, átvált a panel az ehhez tartozó eszközökre.

Szövegnél meg a szövegszerkesztés eszközeire. A leggyakrabban használtak vannak elől, de a három pontra kattintva, a többi kezelő is megjelenik.

 

Vizuális betűtípus-keresés

Ez már nagyon hiányzott az inDesign-ból, és mivel a program kifejezetten kiadványszerkesztő, elég érdekes volt, hogy míg a Photoshop-ban ez benne van, az inDesign-ból hiányzott. Elég az egeret egy betűtípus fölé vinni, hogy a szöveg annak megfelelően változzon.  A legeslegjobb, hogy a Find More-ra kattintva, az Adobe Typekit több ezer betűkészletéből válogathatunk úgy, hogy csak az nincs is a gépünkön, és csak akkor telepítjük, ha valami megtetszik.

 

OpenType SVG betűtípus támogatás

A színes betűtípusokkal újabb lehetőségek nyíltak a grafikai megjelenítésre. Nem mondom, hogy ragyogóan olvasható, de jól néz ki:)

Az EmojiOne betűtípussal még kompozit elemeket is létre lehet hozni, például a H és U betűből magyar zászló lesz:)

 

PDF megjegyzések importálása

Maradjunk a CEWE FOTÓKÖNYVNÉL. A Sablon Generátorral megvolt az alap, megszerkesztettük, kész van belőle a PDF, amit már csak fel kell tölteni, hogy gyártásba kerüljön a könyv. Van benne szöveg is, amit ugyan átolvastunk, de azért lehet, hogy maradt benne hiba. Az ember minél többször nézi, annál biztosabb, hogy átsiklik a melléütés felett. A pdf-et viszont el tudjuk küldeni akár több embernek is, hogy nézze át. Az inDesign CC 2019 remekül kezeli a megjegyzéseket.

Visszaérkezett a javított pdf.

Az inDesign dokumentum természetesen legyen nyitva, majd File > Import PDF Comments. A megjelenő panelen minden megjegyzés szerepel, egy kattintással elfogadhatjuk vagy törölhetjük a megjegyzést.

 

Elrendezés beállítása

Ha a képek és szöveg elrendezése után a dokumentum méretén szeretnénk változtatni, most már ez is könnyen megy. Legegyszerűbben a Properties panelen az Adjust Layout-tal. A videóban látni, hogy a program átrendezi az oldalelemeket.  Persze ekkora módosításnál már valószínűleg állítgatni kell ezt-azt, de kiindulásnak nagyon jó.

 

Ezek a legfontosabb újdonságok, és szerintem mindegyik nagyon hasznos, és jól használható.