Szürrealista, pasztell fotók
Beleszerettem Ben Thomas fotóiba. Elérhetőségei a fotón láthatóak.
Az 1981-ben született ausztrál fotóművész korábban is kísérletezett különböző technikákkal, azok is nagyon klasszak, de ez a cukormázas, pasztell, álomszerű utómunka egészen különleges. Fényes és türkiz égbolt, pasztell sárga beton és épületek, világos árnyékok, elképesztő színvilág.
A saját oldalán kívül itt is sok fotó, némi magyarázattal a miértekről. Sajnos a hogyanokról semmi:)
Hasselblad-dal fotóz, és töménytelen díjat nyert. Ezek a fotók persze önmagukban is szuperek, vagyis ha az utómunkát próbáljuk utánozni, még korántsem lesz ilyen az eredmény, de próbálkozni azért lehet, és hangulatában legalább valami hasonlót tudunk készíteni.
Lightroom – adjustment brush presets
Egy fotón órákig el lehet bíbelődni. Ezeken is lehetne, de most a változtatás nem tartott tovább 2-3 percnél. A Lightroom helyi korrekciós ecseteivel festők lehetünk. Ide egy kis fényt, oda egy kis színt. Struktúra, árnyékok és fények. Szórakoztató és nagyon hatásos. Hogyan?
A Lightroom adjustment brush eszközével szelektíven tudjuk módosítani a fotó egyes területeit. A fotók kidolgozásánál először a globális beállításokat hajtjuk végre, de valószínűleg maradnak olyan részek, amiken még változtatnánk. Develop módban leggyorsabban a K lenyomásával érhetjük ezt az eszközt. És ugyanígy a K-val léphetünk ki belőle. bővebben…
Lightroom Match Total Exposures
Fotóztad a gyereked (esküvőt, várost, virágokat vagy bármi mást), és nem egységes az egész? Mit is lehet tenni? Egyenként állítgatni az expozíciós csúszkát? Lehet azt is, csak nagyon unalmas és rendkívül időigényes. Mutatok jobban.
Az Adobe Creative Cloud Suite-en belül két olyan program van, melyeket fotók szerkesztésére fejlesztettek ki, ezek az Adobe Photoshop és az Adobe Lightroom.
Persze a kettő közel sem ugyanaz, de a fotók utómunkálataiban sok azonos van a Lightroom és Photoshop Camera Raw-jában.
A fotósok nagy része csak a Lightroom-ot használja, van, aki mind a kettőt, aszerint, hogy mi a feladat. Tömeges feldolgozás tekintetében a Camera Raw ablakban ugyanúgy lehet szinkronizálni, mint a Lightroom-ban, bár előbbiben nem nagyon lehet egyszerre több száz képet megnyitni. Ez a szinkronizáció azt jelenti, hogy egy képen beállítunk minden értéket, majd az összes többire, illetve a kijelöltekre alkalmazzuk. Photoshop-ban egy ilyen ablakban adhatjuk meg, hogy mit akarunk szinkronizálni.
Affinity Photo – kötegelt feldolgozás
A kötegelt feldolgozással rengeteg időt takaríthatunk meg. Menthetünk fájlokat különböző formátumokba, közben méretezhetjük őket, konvertálhatunk sRGB színtérre (az internetes megjelenítéshez ez a megfelelő), és alkalmazhatunk különböző macro-kat (automatikus műveletsorokat) is.
Amennyiben egyéb műveletekre – vágás, korrekciók – van szükség, azt a kötegelt feldolgozás előtt kell elvégezni. A fotók lehetnek különböző mappákban, bár gyorsabb, ha egy mappába gyűjtjük őket. Az se gond, ha különböző fájlformátumokkal dolgozunk, lehet jpg, tif, png, psd és nyers formátum is.
A kötegelt feldolgozáshoz szükséges ablakot a File > New Batch Job-ra kattintva érjük el.
A megjelenő ablakban ezek a lehetőségek láthatóak. bővebben…
CEWE-Bingó
5 PHOTOSHOP TIPP
CEWE-Bingó június – eredményhirdetés
Újabb hónap van a hátunk mögött. Köszönöm, hogy részt vettetek ebben a kreatív kalandban, és megosztottátok velünk a saját vizuális világotokat.
Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
5-ös Bingó csak egy érkezett, így azt sorsolni sem kellett, a scrap kupont Marcsy84 kapja.
9-es Bingóért 15 $-os vásárlási lehetőséget kap:
![](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2023/07/kisitimi.jpg)
Mind a 24 feladatot elvégezte, és 20 $-os kupont nyert:
![](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2023/07/minyu.jpg)
Kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni.
Legyen továbbra is örömteli és alkotó a játék a Bingó!
- PacsmagolásNa ,erről a címről majd később nem biztos, hogy lehet tudni, mit takar, de nem jutott jobb eszembe. Többen kérdeztétek, hogy hogyan készült az az oldalam, amit giny formakirakós játékára készítettem. Így aztán megcsináltam még egyszer, és felvettem videóra. Persze nem lett pont ilyen, sőt rondább lett, mert nem akartam a vidón húzni az időt, de ...
- Volt kerítés nincs kerítésFotózásnál sokszor előfordul, hogy valami nagyon útban van. Van, amikor valahogy ki lehet kerülni, más szögből fotózni, vagy várni egy kicsit, míg változik a helyzet. És van, hogy lehetetlen megoldani a fotózásnál. Erre mutatok egy példát, ahol egy kerítés csúfítja el a képet. Hogy még izgalmasabb legyen, most Photoshop-ban és Affinity Photo-ban is megmutatom ...
- Luminar 2018A Luminar a Skylumra (korábban Macphun) cég terméke, és egy ragyogó képszerkesztő alkalmazás. Működik önálló programként, de lehetséges a Photoshop-ba és a Lightroom-ba is pluginként telepíteni. Ára 69 €, de múlt héten akcióban csak 49 € volt, és biztos máskor is van ilyen kedvező lehetőség. A legjobb, hogy van próbaverziója, amivel 14 napig próbálgathatjuk. Némi ...
- Pixel sztreccs 2.0Múlt héten már mutattam egy variációt erre a jópofa effektre, most jöjjön egy hasonló, ami egy kör alakú torzítás lesz. Ha valami nem egyértelmű, nézz rá az előző cikkre. A CEWE-Bingó egyik feladata a sport, így egy sportos fotót választottam hozzá, és ez az oldal született: A fotó körbevágását itt sem lehetett megúszni. Egy rétegmásolat a ...
- Csúnya karácsonyi pulóverEbből is, mint annyi másból, világnap lett. Mondjuk, ennél rosszabb világnapunk ne legyen, igazán vicces és kedves akkor is, ha semmi értelme nincs:) Scrap oldalból csúnya pulcsit gyártani se biztos, hogy hasznosabb, de haladjunk az árral, és kössünk egy oldalt. 😀 Először be kell szerezni hozzá egy kötött mintát, én ezt töltöttem le. Ingyenes és pont ...