Cewe heti kihívás 106. győztese

Második hete tart az „önsanyargatás”, és rengeteg fantasztikus oldal érkezett. Nem csak engem kapott el a gépszíj, más is készítetett több képet az eddig rettegett stílusban. Jó volt valami újat kipróbálni, és közben tanulni a fórumban írt ötletekből. Mindenkinek köszönöm az oldalakat, és a tanácsokat is:)

A héten az After Five Design boltjában lehet levásárolni az utalványt. Ez a nagy készlet épp 10 $.

És, aki nyert:

(tovább…)

Lomo

Írhattam volna erről a Cross Processing kapcsán is, mert digitálisan hasonlóan oldható meg, de aztán úgy gondoltam, megérdemel ez egy külön bejegyzést.

Ennek a kezdete is a filmes korszakba nyúlik. Igazság szerint én sosem próbáltam, mert valahogy túl őrültnek tűnt, és jobban tiszteltem a szabályokat, mintsem megszegjem őket. De attól ez még nagy dili, s ha már nem is veszünk hozzá gépet, a hatást persze lehet képszerkesztővel imitálni.

Mikor kerestem ezt a fotót, kiderült, hogy a FED-2 típusú gépet is újra gyártják. Ez is egy orosz gép, 1955-1970 között kb. 2 millió darabot gyártottak belőle. Érdekessége számomra, hogy Apukámnak ilyen gépe volt, és én is ezen fényképeztem először:) Szóval én már akkor lomoztam, amikor még ki sem találták:)   A gép még megvan, még az is lehet, hogy veszek bele egy tekercs filmet.

(tovább…)

Cewe heti kihívás 106.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

 

utalvany

Többen említették, hogy maradhatna ez a kihívás erre a hétre is, mert lenné még mit kipróbálni. Hát én nem vagyok semmi rossznak az elrontója:)

Remélem a kérés mögött nem az van, hogy tettem egy könnyelmű ígéretet, hogy akkor most a fantasy-t fogom kipróbálni, és most be kell tartanom:)

Még az is lehet, hogy ezzel az indokkal veszek egy új készletet.

Szóval jöhetnek az újabb próbálkozások. A fórum továbbra is nyitva áll a kérdéseknek, és köszönöm, hogy mindenki segítőkészen válaszol is, ha tud.

Megyek inspirálódni:) Jó scrappelést!:)

Cewe heti kihívás 105. győztese

Nagyon izgalmas héten vagyunk túl, mindenki megpróbált átlépni azon hiedelmén, hogy valami neki nagyon nem megy. És persze az első lépések nem mennek könnyen, de jó volt kipróbálni.  A fórum természetesen tovább is nyitva áll, jöhetnek a kérdések, és mindenkinek köszi, aki a téma szakértője, és válaszol.

A heti nyereményt a 9th & Bloom boltjába szól. Ez a készlet rengeteg elemet, maszkot és wordart-ot is tartalmaz.

És, aki nyert:

(tovább…)

Cross Processing

A kifejezés magyarul keresztbehívás, és még a filmes korban használt technika. A lényege, hogy nem a megfelelő vegyszerben hívták elő a negatívot. Sok variáció létezik, a legismertebb, amikor a negatívot a szokásos  C-41-es vegyszer helyett a diához használatos E-6-ban  hívták elő, és ezzel érdekes hatásokat értek el.

Természetesen hasonló eredményt  digitális technikában is tudunk produkálni, ezt mutatnám most be. Az ötletet az adta, hogy egyre több manipulált fotót látok a galériában, sokszor „csak úgy”, sokszor azért, mert az adott készlethez, stílushoz mindenképp muszáj alakítani rajta.

Megnyitunk egy fotót, majd nyitunk rá egy korrekciós réteget, mégpedig a Curves-t vagyis görbéket.

(tovább…)