Cewe heti kihívás 110.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

utalvany

Emlékeztek a tavaly nyári kihívásra? Lazuljunk, tombol a nyár, mindenki csináljon, amit akar:)) Aztán persze az összes szuper ötletet jól elloptam:) Ezzel most csak az a probléma, hogy már nem is tudom titkolni a szándékomat:)) De remélem, ez senkit nem akadályoz meg abban, hogy valami szuper ötlettel jöjjön. Tehát a feladat, csinálj, amit akarsz. Utána (vagy előtte) találd ki, hogy ez milyen kihívásra is felelne meg, és az legyen a címe a galériában. Ahogy tavaly is, Mr.Random sorsol, hogy melyik héten kinek a kihívása lesz játékban. A nemtitkosság persze kétoldalú, most már mindenki olyan szemmel készíthet oldalt, hogy azt majd a többieknek is meg kell valósítani. Készítettem egy kis lazulós csomagot, az ihletet a Neoton: Nyár van című száma adta, ami szerintem a legfiatalabbak számára sem ismeretlen. 6 png, és 1 háttér, mert valamire csak rá kellett tenni, és így volt a legegyszerűbb:)

Letölthető a képre kattintva, vagy a galériából.

 

És akkor lazuljunk:)) Mi is lemegyünk pár napra Balcsira (ha nem jön közbe semmi), ott nincs internet. A csütörtöki cikket időzítem, vasárnapra már itthon leszünk. A galériában viszont nem tudok addig kommentelni, ezért elnézést, de remélem, rengeteg szuper oldallal leptek meg:))

Cewe heti kihívás 109. győztese

Először is szolgálati közlemény: Zoé kép egymásnak játékot indított, jelentkezni hétfő este 8-ig lehet a fórumban.

És akkor a játék. Úgy látom, nincs nehéz feladat:) Most is annyira sokféle, és óriási fantáziáról tanúskodó oldal érkezett, hogy csak nagyokat pislogtam:) Tündéres, mesés, misztikus, naplementés, mindenféle van a galériában.  Köszönöm a szépségeket:)

A héten a CatScrap boltjában költheti el az utalványt a nyertes. Journal Your Art Out 2 By Fiddlette & NRJ Designs készlete szerintem nagyon jól néz ki.

 

És, aki nyert:

(tovább…)

Define variables – Változók definiálása

Nem szeretném, ha a haladók unatkoznának, most nekik szóló anyag következik. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy kezdő nem próbálhatja meg, reményeim szerint a leírásból végigcsinálható, ha meg valahol gond van, tessék kérdezni.

Az adatalapú grafikával egy kép több változatát hozhatjuk létre pillanatok alatt. Hogy ne legyen annyira kínai, például fotókönyvet szeretnénk készíteni a búcsúzó óvodai csoportról. (ezzel ugyan előbb kellett volna jönnöm, de jó lesz ez jövőre is) Vagy fotós kitűzőt kell készíteni valakinek a következő Cewe találkozóra:)) (ami, ha marad az eredeti terv, ugye szeptember 24-én lesz) Adott sablonban a fotó, név, és bármi más, ami még rajta van egy- egy rétegen.  Mennyire unalmas, és időigényes feladat mindegyiknél külön kicserélni a képet, szöveget, akármit! A Photoshopnak persze erre is van megoldása. Lássuk, mit is kell tennünk.

Készítettem egy kis kártyát. (Roben Marie és Dawn Inskip Art Nouveau készletéből)

(tovább…)

Cewe heti kihívás 109.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

utalvany

Az év legrövidebb éjszakája a június 23-ról 24-re virradó éjszaka. Ennek ünnepe már a kereszténység előtti időkben is megvolt. Titokzatos, varázslatos éjszakának tartották, ahol a vágyak valóra válnak, szerelmesek egymásra találnak, és bármi megtörténhet.
Az olvastam, hogy az ezen az éjszakán meztelenül szakajtott gyógynövényeknek különleges gyógyhatása van:) Na, erre azért senkit nem kérek, de legyen ez a kihívás a Szent Iván éj jegyében. Lehet éjszakai felvétel, tűzrakás, mert a Nap megsegítésére tüzet gyújtottak, lehet tündéres, vagy akár szólhat a Múzeumok éjszakájáról is, hisz az is ezen a héten lesz.  Éjszaka nem könnyű fotózni, szóval bőven kiegyezem egy naplementés képpel is. Tündérek, varázslat, mese, álom, bármi jöhet, ami úgy érzitek belefér ebbe a körbe. Kíváncsian várom:)

Cewe heti kihívás 108. győztese

Tudom, hogy néha agyrém kihívásokat tudok kitalálni:)  A 17:30-as kihívás is annak minősül, mert észben kellett tartani, gépet vinni, témát találni, szóval nem egyszerű feladat, pláne, ha egyébként nem egy szuper helyen voltunk. De mindenki megtalálta a megörökítésre méltó pillanatot, és nagyon klassz képek kerültek fel a galériába.

A héten a Scrapbook-Elements boltjában lehet vásárolni. Emlékeztem rá, hogy volt itt már múltkor is valami probléma, hát megint megtörtént. Eszter megvette az utalványt. Ilyenkor nekem veszi „ajándékba”, és én azt továbbítom. Nekem viszont nem küldtek semmit, ha jól rémlik, Eszternek kell valamit még csinálni, ő viszont elment szabira, és csak kedden lesz. Szóval előre elnézést a nyertestől, egyelőre csak válassza ki, és kedden küldöm az utalványt. Azért ajánlanék, Kovaxkának épp most jött ki az új készlete:

És, aki nyert:

(tovább…)