Photoshop a legelejétől – retusáló eszközök

Photoshop a legelejétől – retusáló eszközök

Sokszor találkozhatunk azzal a problémával, hogy a fotónkra olyasmi is rákerül, aminek semmi helye nem lenne rajta. Lehet ez egy személy, vagy tárgy, de ezeket az eszközöket tudjuk használni akár bőrhibák eltüntetésére is. Mivel több is van belőlük, vegyük őket sorba. Az eszközpanelen itt találhatjuk őket:

 

Clone Stamp Tool (Klónozó bélyegző) Valahonnan mintát veszünk az Alt + egér bal gombjával történő kattintással, és ezzel a forrással tudunk a kép egy más részén retusálni. A mintavétel lehet egy másik réteg, vagy másik kép is. Én mindig úgy használom, hogy nyitok egy új réteget, így az alapkép sértetlen marad. Ekkor az felső opciók sávban a Sample (Minta)  ablakban a Curretn&Bellow-t (Aktuális és alatta)  kell választani, ez azt jelenti, hogy nem csak az épp aktív rétegre hat a klónozás, hanem az alatta lévőre is.

(tovább…)

Cewe heti kihívás 117.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

utalvany

Ezen a héten kombináljuk a feladatot. Ugyanis arról volt szó,hogy a Yellow Dream-mel lesz a heti feladat. Ez valóban így is lesz. Viszont Juma írt nekem, hogy némileg módosítaná a „Csinálj, amit akarsz sorozat” kihívását, ahol eredetileg a Magnólia blogtrain készletével kért oldalt. Szóval, azt javasolta, hogy inkább legyen a Yellow Dream-mel, ha már az úgyis épp most készült.

Másolom Juma másik feltételét:

1) készíts oldalt Beszteri valamelyik templatéjével, itt egészen biztos, hogy találsz:
http://beszteri.blogspot.com/2011/04/flower-of-naturalness-blogtrain.html, vagy
amennyiben csak a TEMPLATE-kat szeretnék böngészni, akkor: http://beszteri.blogspot.com/search/label/template

és akkor a második feltétel a Yellow Dream.

Juma ezt az oldalt készítette.

És akkor kérem, hogy ennek a kihívásnak az oldalait is még a Yellow Dream mappába töltsétek fel.

Jó scrappelést:)

 

Cewe heti kihívás 116. győztese

Elképesztő oldalak érkeztek, ami nem is csoda, hiszen annyi fantasztikus készlet érkezett a Yellow Dream játékra, hogy bőven volt miből válogatni.

Végignéztem a galériát, de még nem kommenteltem, ezért mindenkitől elnézést kérek. Aki nem tudná, egész héten a Sziget Fesztiválon dolgoztunk, aztán meg a fotókat kellett feldolgozni, szóval  gyakorlatilag semmire sem volt időm. Holnap még nem vagyok, de utána mindent alaposan megnézek, és kommentelek:)

A heti nyertes a Zig Zag Scrap boltjában vásárolhat. giny blogján láttam ezt a készletet, és valóban nagyon gyönyörűséges.

Már múlt hét vasárnap sem voltam topon, mert akkor jöttünk meg a nyaralásból, és véletlen három nevet kihagytam a sorsolási listából. Ányi, Elinnori és golya maradt le. Utólag is elnézést, és most hozzáírtam a három nevet némi kárpótlásként.

És, aki nyert:

(tovább…)

Átszínezés

A Yellow Dream blogtrain kapcsán vetődött fel a kérdés az elemek átszínezéséről. Korábban volt már egy cikk a színharmóniáról, amiben három technikát is megmutattam.

A Hue/Saturation-t (Színezet/telítettség), a Replace Colort (Színcsere), és a Hue/Saturation Adjustment Layer (Színezet/telítettség korrekciós réteg).

Persze a lehetőségek ezzel koránt sem értek véget, szóval nézzünk most újabb trükkök után.

Photo Filter (Fényképszűrő) Az egész kép színét tudjuk gyorsan megváltoztatni. Hasonló, mint ha egy színszűrőt helyeznénk az objektívre. Ezt régen a filmes világban arra is használták, hogy a film típusától eltérő fényviszonyokban készült felvétel helyes fehéregyensúlyát megtartsák, de természetesen pusztán a fotó hangulatának megváltoztatására is kiváló. Hasonló, mint amit többen a fórumban is említettek, hogy sima réteg kitöltve valamilyen színnel, majd blending. Itt viszont előre meghatározott színszűrők is vannak, de emellett bármilyen színt is választhatunk. A Density (erősség) csúszkával a hatás erősségét szabályozzuk.A  Preserve Luminosity maradjon bepipálva, ez biztosítja, hogy a fotó megőrizze eredeti világosságát. És persze mivel ez egy korrekciós réteg, élhetünk a maszkolás adta lehetőségekkel, vagyis hogy ne az egész fotóra alkalmazzuk, csak a kiválasztott területre.

(tovább…)

Cewe heti kihívás 116.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

utalvany

Ahogy ígértem, kicsit felfüggesztjük a „Csinálj, amit akarsz” sorozatot. Egész pontosan két hétre, mert még ennyi sem igazán elég, hogy a gigantikus mennyiségű Yellow Dream anyagból dolgozzunk.

Hogy érdekesebb legyen a játék, kis csavart találtunk ki hozzá beedee-vel. Mindkét hétre vonatkozik, hogy csak ezekből a készletekből lehet dolgozni. Természetesen szövegíráshoz használhatunk különböző betűtípusokat.

Ezen a héten a feladat, hogy az oldalon legyen egy nagy fotó, és valamilyen wordart, amiből szintén sok található a csomagokban. Ugye nem nehéz feladat? Jóval nehezebb ennyi szépséges háttérből és elemből válogatni. Kivételesen ezeket az oldalakat most ne az Aktuális mappába, hanem a Yellow Dream-be töltsétek fel, hogy később is könnyen lehessen nézegetni őket.

És ezúton szeretném ismét megköszönni beedeenek a remek ötletet, és mindenkinek, aki  lelkesen és örömmel dolgozott, és osztotta meg a többiekkel a munkáját. Akiket csak a bátortalanság tartott vissza, remélem, már legközelebb szintén megpróbálkoznak egy-egy elem, vagy papír készítésével. A fórum továbbra is nyitva, lehet csevegni a készítésről, kérdezni, tanulni, és ötleteket adni.

Jó szórakozást, én is nekikezdek a letöltéshez:)