Cianotípia

Újabb furcsa kifejezés, ami a fotótörténet múltjába visz vissza. Magyarul kéknyomat. Az elméleti alapok Johann Wolfgang Döbereiner nevéhez fűződnek, aki 1831-ben felfedezte a vasoxid fényérzékenységét. Magát az eljárást egy angol csillagász, Sir John Frederick William Herschel publikálta.

Azt hiszem, ha most azt írom, végy vörösvérlúgsót és ferri-ammónium-citrátot, akkor nem reménykedhetek abban, hogy bárki végigolvassa a bejegyzést. Nos, csak nagyon röviden. Használat előtt ezt a két vegyületet kell összeönteni, majd az így keletkezett fényérzékeny anyagot kell felkenni. Lehet papírra, fára, textilre is. Ettől, hogy ecsettel kenték fel, igen érdekes struktúrája lett a képnek. Másolókeretben napfényen exponálták.

Nem hiszem, hogy bármelyikünk nekiállna ilyesminek, pedig ezek érdekes dolgok ám. Soha nem felejtem el az első fekete-fehér nagyítást, amikor a  hívóoldatból egyszer csak elkezdett megjelenni a fotó. Lelkes és kreatív fotósok ma is képesek ilyen eljárással képeket készíteni, sőt találkoztam már oktatással is, ha valaki nagyon ki szeretné próbálni.

Híressé vált fotósok, akik a cioantípiát alkalmazták.

Elsősorban természetesen Herschel (1738-1822), aki kitalálta.

Anna Atkins (1799-1871) botanikus és fotográfus, aki gyönyörű kéknyomatokat készített növényekről.

Magyarországon talán Veress Ferenc (1832 – 1916) fényképész, feltaláló a legismertebb.

Ezeknek a képeknek a megjelenése – bár lehet színezni -, de döntően kék. Nem véletlen hívják kéknyomatnak.

És, hogy lássuk mennyire ismert is ez az eljárás, ha még nem vettük volna észre, gyárilag benne van a Photoshop-ban is. Persze ez már csak a digitális utánzat, de a cianotípiát utánozza.:)

Image > Hue/Saturation és a Preset-nél azonnal az első a Cyanotype.

Cianotípia

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 175.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Ha hétfő, nézzük, mit mond Mr. Random.

Cewe heti kihívás

Hát mit mondjak, jaj nekünk:))) Kovaxka ezzel az oldallal jött:

Nemzeti ünnep

 

A feladat: „ nemzeti ünnep. Lehet hazai is (augusztus 20., március 15., október 23.) vagy esetleg francia (július 14.) – lényeg a nemzeti érzemény! Még ATC-nek se muszáj lennie. Smile Ne utáljatok!”

Úgy tűnik, azért Kovaxka is érezte, hogy ez nem az a vedd elő a bébi képet, és dobj össze egy oldalt vele típusú feladat. Na de azért kihívás a kihívás, hogy legyen mit agyalni rajta, és egyébként is rajtunk nem fog ki semmilyen nehézség, ugye?

Hát, nagyon kíváncsian várom az oldalakat!

Cewe Fotókönyv heti kihívás 174. győztese

Ugyan többségünk még a tegnapi szuper-tali hatása alatt van, de ma meg már vasárnap, így a heti játék zárása sem maradhat el. Imádom az akkor és most típusú oldalakat, így nagy élvezettel nézegettem a galériát. Dereva, köszi az ötletet!

A mai utalvány a ZigZag boltjába szól, ahol most épp óriási akciózás folyik. És most kit ajánljak a három „lányunk” közül? bee, bóbita, giny. Inkább mindhármat felraktam egy oldalra:)

bee, bóbita, giny

És, aki nyert:

(tovább…)

Textúra mánia

Szerintem, aki screppel, az használ textúrákat. Egyesek (pl. én) mániákusan. Kevés oldal van, amire nem teszek. Még az is lehet, hogy szinte észre sem lehet venni, pontosabban én látom a különbséget, mert erősödik a kontraszt, mélyülnek a színek, de az, hogy ez egy textúra miatt van, más számára nem feltétlen észrevehető.  Ehhez persze temérdek háttér is társul. Az ingyenesek közül Jerry Jones az, akinek szinte az összes csomagját letöltöttem. Ami miatt ez a téma most ismét szóba került, az Russell Brown, aki az Adobe egyik kreatív igazgatója, Photoshop oktató, aki elképesztően könnyed, szórakoztató stílusban tud magyarázni. Egyik legújabb script-je pedig a textúrákkal foglalkozik. Kihagyhatatlan:) Sajnos csak a Photoshop CS5 és Photoshop CS6-os verziókban használható. Mutatom, hogyan tölthető le, és aztán egy videóban azt is, hogy hogy használhatjuk.

Van pár olyan lépés, ami nem biztos, hogy mindenkinek szükséges. Akinek meg igen, az meg csak egyszer kell, hogy ezeket végigcsinálja, a későbbiekben már nem.

Ilyen az Adobe ID. Ez egy egyéni azonosító, ami tulajdonképpen egy email cím, amivel regisztráljuk magunkat az Adobe oldalán. Ezután ezzel az email bejelentkezéssel tudunk terméket regisztrálni, demo-t letölteni stb.

Adobe ID-t ezen az oldalon regisztrálhatunk. Katt a My Adobe ID gombra.

Adobe ID

A következő oldalon a Create an Adobe Account-ra.

Adobe ID

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 174.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Újabb hét, nézzük, mi lesz a feladat:

Cewe heti játék

dereva ezt az oldalt készítette a játékhoz:

Régen és most

Bevallom, ezt a feladatot nagyon imádom:) Sőt, már a fotó is megvan hozzá, és csak arra várt, hogy mikor kerül sorra dereva.)  A feladat szerintem teljesen egyértelmű, régen és most.

Jöhetnek a szuper oldalak, lehet keresgélni a régi fotók közt, és ha nincs új belőle, direkt erre a kihívásra újraalkothatjuk a múltat. Jó móka lesz:)