Szerző: Imre Krisztina | 2015. január 29. | Photoshop tippek, trükkök |
Volt már pár fotótörténeti eljárás bejegyzés, amikor némi infó után a Photoshop-nál kötöttünk ki. Gondolom, arra senkit nem tudnék rávenni, hogy az eredeti technológia szerint készítsen el egy képet, pedig néha elgondolkodom rajta, hogy mennyire más a hangulata annak, ha kicsit meg is kell küzdeni egy fotóért, nem csak nyomogatjuk a gombot:)
A gum bi(vagy di)chromat, avagy guminyomat egy olyan eljárás-csoportba tartozik, aminek a lényege, hogy a kép nem ezüsttel készül, hanem festékkel.
Az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején volt ismert eljárás. Ha akkor éltünk volna, biztos imádnánk, mivel itt is rétegeket pakoltak egymásra, és igen nagy szabadsága volt az alkotónak. A papír felületének megválasztása teljesen más felületeket eredményezett, olyan volt ez, mint nálunk a textúrázás:)
A technika lényege, hogy a papírt beenyvezték, erre jön a festékes gumiarábikum, majd az érzékenyítő. Erre rátették a negatívot, rögzítették, majd fényre tették. Mivel egy negatív nem biztos, hogy elég nagy, még a régi formátumok esetén sem, pár köztes lépéssel kreáltak nagyobbat. A negatívot precízen kellett rögzíteni, mert egy réteg nem adott megfelelő tónust, így a lépéseket többször is megismételték, akár különböző színekkel is, így a negatívnak pontosan ugyanoda kellett visszakerülnie. A végén mosták, szárították. Az egész akár több napig is eltartott. Menet közben még bele is nyúlhattak a folyamatba úgy, hogy egyes részeket ecsettel, vagy más eszközzel megdörzsöltek. Szóval igazán kreatív eljárás:) A színezés úgy történt, hogy különböző negatívokat gyártottak a különböző színekhez. Úgy képzeljük el, mint a maszkokat a Photoshop-ban. A maszkon a fedett, és áteresztő rész aszerint változott, hogy akarta-e ott az adott színt vagy sem.
Persze elszántak ma is belevágnak egy ilyen eljárásba, érdemes megnézni ezt a videót.
(tovább…)
Szerző: Imre Krisztina | 2014. január 30. | fotótrükk, videó |
Mutattam már be fotográfia eljárásokat, ilyen volt a cianotípia és a nedves kollódiumos eljárás. Ezek a fotótörténeti érdekességek azért egyáltalán nem vesztek a múlt süllyesztőjébe, mert például legkisebbem, aki a BKF-en fotográfia szakos, tanulja és alkalmazza ezeket a technikákat.
A tintype egy Facebookon megosztott cikk kapcsán merült fel, amiben ezzel a tintype vagy ferrotípia eljárással most készült fotókat mutatnak be. (Megjegyzem a cikk hibás, mert összekeveri a ferrotípiát a nedves kollódiumos eljárással.) Bár a digitális technika meghódította a világot, sokan szívesen visszatérnek ezekhez a technikákhoz, amivel igen érdekes fotókat tudnak készíteni. A fotózás kezdeti szakaszában még nem filmet használtak, hanem valami más hordozó anyagot. A három legismertebb technika a dagerotípia, a nedves kollódiumos eljárás és a ferrotípia.
A dagerótípiánál ezüstözött rézlemezt használtak. Alapos csiszolás után ezt vonták be fényérzékeny anyaggal. Ez eleinte jód volt. Ez a lap került a fényképezőgép belsejébe. Az expozíciós idő igen hosszú volt, nagyjából fél óra, ezt a későbbiekben sikeresen csökkentették.
A nedves kollódiumos eljárásról többet a cikkben lehet olvasni, a lényeg, hogy itt egy üveglapra került fel a fényérzékeny anyag.
A ferrotípia röviddel a nedves kollódium eljárás után született meg. Itt a fényérzékeny anyagot vasra vitték fel. Először ugyanazt, mint a nedves kollódiumos eljárásnál, vagyis kollódiumot, később zselatinost. A fényképeszek szívesen alkalmazták ezt az eljárást, mert itt nem kellett várni az expozíció után, hogy megszáradjon a felület, így gyorsan el tudták adni képeiket.
Akit jobban érdekel, nézze meg ezt a videót, szerintem csodaszép a végeredmény.
Akinek semmi kedve vegyszerekkel játszadozni, persze valami hasonlót készíthetnek Photoshop-ban is. Nem lesz olyan szép, meg olyan egyedi sem, de valamit talán visszaad a hangulatából.
(tovább…)
