8. CEWE találkozó

Úgy érzem, nagyon kevés vagyok én ahhoz, hogy képes legyek megfogalmazni milyen is egy ilyen találkozó. Nyolcadik alkalommal jöttünk össze, de még pontosan emlékszem az elsőre, amikor próbáltuk az arcokat összehozni a nick nevekkel, és kíváncsian néztük, hogy milyen is „élőben” az, akit már elég jól ismerünk az oldalain keresztül. Persze mindig jönnek újak, nekik igazán könnyű dolguk van, mert egy remek társaságba cseppennek bele, így gyorsan otthon érezhetik magukat. Különleges dolog ez. Ami összehozott minket, az a közös hobbi. De ami összetart, az ennél sokkal több. A szakmai rész is fontos persze, nem véletlen cipeljük el a rengeteg fotókönyvet, hiába láttuk a galériában az oldalakat, egész más kézbe venni, átlapozni, jó megbeszélni, mivel, hogy, miért pont úgy. A könyveken keresztül, meg egyébként is, sokat tudunk egymásról. És odafigyelünk egymásra. Ez manapság elég ritka dolog. Mindenki éli az életét, ahogy mindenhol, itt is van öröm és szomorúság egyaránt. De itt életre szóló barátságok alakultak ki. Tudom, hogy bármelyiket felhívhatnám éjjel 2-kor, és a szemem nem rebbenne fordított esetben sem.

Ez ott van minden találkozáskor. Pedig nem beszélünk róla. Csak pontosan tudjuk, hogy ezért érezzük ilyen jól magunkat. Jobb, ha abbahagyom, inkább pár fotó, amin szerintem átjön a hangulat.

Ennyien voltunk most.

8. CEWE találkozó (tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 287.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Vajon mi lesz a heti feladat?

Cewe heti játékHekas oldala:

És a feladat:

Asszem, nehéz feladatot hoztam Nektek. Mindenki olyan kis letisztult, szépséges oldalakat készít általában, hogy ideje egy kicsit megvadulni. Az én kihívásom lényege, hogy legyen grungy az oldalad. Tudod, olyan kis szutykos, maszatos, kicsit sötétebb, falfirka stílusú, vonalakkal, firkákkal, esetleg blendinggel megbolondítva. Az én kedvenc stílusom.

Ez éppen nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé, de pont ettől izgalmas. Remélem, beindul a fantáziátok:) Jó screppelést!

inDesign naptár

inDesign naptár

Egyszerű, gyors, és bármit alakíthatunk kedvünkre ebben az ingyenesen letölthető inDesign kiegészítőben. A számtalan nyelv között a magyar is megtalálható benne. Külön csúcs, hogy magyar név- és ünnepnapokat is tudunk hozzá tenni. Vegyük sorba a feladatokat.

1. Scott Selberg oldaláról töltsd le az alkalmazást.

2. Kicsomagolás után ezt fogod találni a mappában:

Calendar wizard

Az egész mappát tedd be a Program Files / Adobe / Adobe inDesign / Scripts / Scripts Panel mappába.

3. Halasi Zsolt oldaláról töltsd le a magyar név- és ünnepnapokat tartalmazó kiegészítőt, és tedd be (szintén kicsomagolás után) a Program Files / Adobe / Adobe inDesign / Scripts / Scripts Panel / calendarWizard / holidays mappába.

Mindkét szerzőt nagy köszönet illeti munkájukért.

Ennyi volt a feladat, a többi már maga a szórakozás. A galériában vannak letölthető naptársablonok, most egy olyat készítek, ami ott nincs. Méretében lesz más, olyan, hogy a naptároldalra ráférjen egy négyzetes scrap oldal.

Nyissuk meg a Window  → Utilities → Scripts ablakot.

inDesign scripts

Ott katt a calendarWizard.js-re, mire bejön egy ablak, amiben a beállításainkat megadjuk.

calendar wizard

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 286.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Ezen az álmos, szürke, novemberi napon igazán jó program screppelni:) Mr. Random meg is mondja, hogy mit.

Cewe heti játék

Osli oldala:

És a feladat:

A fotón használj effektet, hogy olyan legyen, mintha rajzolva lenne és mosd a háttérbe.

Én ezt már most szeretem:) Remélem, ti is.Jó screppelést!