Haladó filter használat

Az Akvarell cikkben már mutattam, hogy milyen jól lehet használni a Photoshop saját szűrő készletét.

Ebben a videóban egy még izgalmasabb lehetőséget mutatok be, amikor kombináljuk az egyes filtereket, majd a hatást blendingeljük maszkoljuk, és még mindenféle érdekes dolgot művelünk vele.

Talán ekkora méretben nem is lehet látni, hogy mennyi minden történt a fotóval, míg ebből

(tovább…)

Kiegészítő pluginok – Filter Forge

A Filter Forge egy igen különleges plugin. Segítségével saját magunk is tudonk készíteni különböző filtereket. Ha még nem lenne elég az a tonnányi, ami már így is van:) Nem kell megrémülni a feladattól, ez csak egy lehetőség, ugyanis jelenleg több, mint 9000 szűrő tartozik hozzá, tehát ha eszünk ágában sincs magunknak gyártani egy újabbat, akkor is tudjuk használni másokét. Mert a remekműveket meg is lehet osztani, és azok gyártót, akiknek műve a letöltések szerint sikeres, a programmal ajándékozz meg a cég. Ebből rögtön ki is derül, hogy nem ingyenes.Viszont van trial-ja, amit 30 napig korlátozás nélkül lehet használni. Az ilyen lehetőségeket nem szabad kihagyni.
Most éppen a 3-as verzüó fut, de a hamarosan megjelenő 4-es verzió bétáját is le lehet tölteni, én is azt tettem.
A Filter Forge oldala, és innen lehet letölteni a trialt.  A gyártó hét ingyenes csomagot is ígér, ebből már most hatot letölthetünk, ez örökre a miénk is marad, nem jár le 30 nap múlva.

A Filter Forge egy önálló alkalmazás, de azonnal betelepszik a Photoshop filterei közé, így onnan is simán elérhető. Letöltjük, futtatjuk, és már kezdhetünk kísérletezni vele. Nem csak fotókat lehet vele manipulálni, hanem mindenféle taxtúrákat is gyárthatunk. Én ezzel kezdtem. Ehhez nyitottam egy új dokumentumot Photoshop-ban, a szokásos scrap méretben, azaz 3600 px x 3600 px-ben. Majd a filterek közül kiválasztva, ezt az ablakot kaptam.

Filter Forge

(tovább…)

Filter>Render>Lighting Effects

avagy Szűrő>Renderelés>Megvilágítások. Lehet, hogy ezt a filtert sem használjuk sokszor, pedig nagyon jó kis eszközt ad a kezünkbe, akár a fotók tuningolására, akár scrapoldalak hatásának erősítésére. Léteznek fény ecsetek, vannak vásárolható overlayek, és fény elemek, amik sokszor semmivel nem tudnak többet, mint ez a szűrő, ráadásul ezt kedvünkre alakíthatjuk.

A fotók vignettálásáról volt már szó. Többféleképpen meg lehet oldani, de talán itt lehet a legtöbbet variálni.

 

Ha kiválasztjuk a szűrőt, ez az ablak fog megjelenni. Rengeteg lehetőségünk van az effect beállítására. Már ott kezdődik, hogy a Style-szok (stílus) rengeted fénystílus közül választhatunk, de saját magunknak is létrehozhatunk egy újabb változatot. Nem sorolom fel az összeset, úgyis az a legjobb, ha kipróbáljuk őket.

A Light Type-nál a megvilágítási típusai közül választhatunk. Körbe, irányított és reflektor.

(tovább…)

Photoshop textúrakollázs portré

Photoshop textúrakollázs portré

A Bingó heti feladata az effekt. Én ezt készítettem, és el is mondom a lépéseket:)
Összepakoltam egy csomó újságos hátteret, ha kipróbálnád, innen letöltheted.

Először is válassz egy fotót, amely jól redukálható egyszerű, nagy, világos és sötét blokkokra. Dramatikus megvilágítású portrék vagy egyszerűen felismerhető tárgyak és képek kiválóak erre a célra. Készíts belőle Smart Object-et, és rögtön egy másolatot is, amire a végén még szükség lehet.

Célunk, hogy a képet nagy, szilárd alakzatokra bontsuk, ehhez az első lépés a színtelenítés egy korrekciós réteggel. A csúszkákkal tudod állítani a színek szürkeárnyalatát.

„Shadows and Highlights” (Árnyékok és kiemelések) korrekció az elveszni nem kívánt részletek megőrzése végett. (Image → Ajustments-nél találod)

(tovább…)
Scan Lines

Scan Lines

A digitális fotózás és képszerkesztés világában számos technika létezik, amelyekkel különleges és egyedi hatásokat érhetünk el képeinken. Az egyik ilyen technika a Scan Lines effektus, ami egyfajta vizuális hatás, ami a hagyományos szkennelt képek vagy régi televíziók jellegzetességeit utánozza. A hatás különösen jól mutat vintage vagy retró stílusú képeken, és segít hangsúlyozni a kép bizonyos elemeit.

A Scan Lines különösen jól mutat fekete-fehér vagy alacsony színárnyalatú képeken, ahol a vonalak és textúrák hangsúlyosabbak lehetnek. Alkalmazható portrékon, tájképeken, városi jeleneteken vagy akár absztrakt művészeti alkotásokban is.

A Photoshop számos eszközét és szűrőjét felhasználva különböző variációkat hozhatunk létre. Többnyire a Motion Blur, Add Noise, amit használunk, illetve a Filter Gallery-t, ahol különböző textúrákat és mintázatokat kombinálhatunk. Ezen kívül kísérletezhetünk a rétegek átlátszóságával, a különböző blending módokkal és a rétegmaszkok használatával, hogy pontosan olyan vizuális hatást érjünk el, amilyet szeretnénk.

Ahogyan szoktam mondani, és most is hangsúlyozom, fontos, hogy ne kövesd vakon az általam használt beállításokat, hiszen a Te fotódon ezek nem feltétlenül működnek ugyanúgy, vagy esetleg más, ízlésednek jobban megfelelő eredményt szeretnél elérni. Tekintsd az általam megosztott információkat inspirációnak, egy kiindulópontnak, amelyek segítenek a saját alkotásodban.

A képet fekete-fehérre alakítottam át, ehhez a Photoshop „Black and White” korrekcióját használtam. Ennek az eszköznek a segítségével finomhangolhatod, hogy az eredeti színek milyen szürkeárnyalatokban jelenjenek meg a képen.

(tovább…)