Dédnagymamám mondta hogy nem az a fontos hogy a temetõbe kimenj mert a halottaink emlékét a szívünkben õrizzük. Õ mindig otthon gyújtott gyertyát. Mi ma az ablakban gyújtottunk gyertyát, mivel mi sem tudunk kimenni a temetõbe.
Az oldalon nagyon tetszenek az elszálló madarak. Olyan mintha a lelkek lennének.
Ilyen keserédes emlékek nálunk is vannak, az élet részei. Csodállak, amiért képes vagy a jóra fókuszálni ezekbõl az emlékekbõl is! A kommented nagyon személyes, köszönöm, h megosztottad velünk! Az oldalad színei és a pici fénypontok a madaraknál nagyon tetszenek!
Tegnap-tegnapelõtt készitettem ezt a két oldalt. Nem ide a kihivásra, de talán ide is jó lesz. Én temetõbe menni nem tudok hozzájuk igy itthon a magam módján kell megemlékeznem azokról akik már nincsenek.
Szüleimrõl akiket igazából sokkal régebben elveszitettem mint ahogy meghaltak...a kevés békés pillanataink egyike...
Nagymamámról, aki mindig igy van a szemem elõtt a konyhában ülve az asztalon könyökölve valami jó kis könyv fölött...
