CEWE-Bingó szeptember – eredményhirdetés

Köszönöm, hogy játszottatok ebben a hónapban is, és külön köszönet azoknak, akik még a CEWE-Bingót is kitöltötték:)

Minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.

Ilyen sem volt még, csak teljes Bingó érkezett. Nagy dicséret azoknak, akik ilyen szorgalmasak voltak, de azért mindenkit biztatok arra, hogy ha kevés ideje van, készítsen csak egy ötös Bingót, nem feltétlen szükséges az egész táblát megtölteni:)

Aki a 20 $-os kupont kapja:

Gratulálok, és kérem a nyertest, írja meg, melyik boltba szeretné az utalványt. A többieknek meg küldöm a százalékos kupont.

Játszatok ebben a hónapban is:)

Puzzle készítése Photoshop-ban

Puzzle készítése Photoshop-ban


 
A puzzle elkészítéséhez léteznek action-ök, azaz automatikus műveletsorok is, de most csak sima sablont fogunk használni. Ehhez töltsd le ezt. A csomagban van egy 1:1 és egy 2:3 arányú.
 
Első lépés, hogy amelyikre szükség van, abból készítsünk egy másolatot, hogy az eredeti megmaradjon. A fotó és a sablon mérete egyezzen meg, ehhez a sablont nyugodtan méretezhetjük. Ha kicsit más az arány, akkor az összekötő ikonra kattintva, torzíthatunk rajta. Ne legyen túl nagy mértékű, de egy keveset megenged.  Persze a fotót is megvághatjuk.
 

 
(tovább…)

CEWE-Bingó október – külföld

CEWE-Bingó október – külföld

A szeptembernek vége, az utolsó játékban a hónap fotóival kellett oldalt készíteni. Köszönöm, hogy játszottatok! Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

 

Erre a hétre minyu talált ki egy játékot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Mivel most készülünk utazni, ez izgat a leginkább, így nektek is ilyen témát hoztam: készíts oldalt külföldi utazásról. Ez lehet már megvalósult, vagy még csak tervben szereplő, de mindenképpen külföldi út legyen, és természetesen nem muszáj saját fotóval dolgozni, sőt, akár lehet csak úgy általánosságban, akár kép nélkül is. Hogy kicsit bonyolítsuk, legyen rajta egy bőrönd/koffer/táska is, vagy a fotón vagy egy díszítőelemként, vagy akár stampként.

 

CEWE-Bingó – október

CEWE-Bingó – október

A szeptember még nem volt igazán őszies, de most már színesednek a lombok, búcsúzik a természet a nyártól. Érdemes sokat kirándulni, és persze fotózni is, no meg CEWE FOTÓKÖNYVET készíteni. A CEWE-Bingó ehhez is ad egy kis inspirációt.

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A szeptemberi szelvényeket október 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. 7-én jövök az eredményhirdetéssel.

Az októberi Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227px x 227px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.

A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz. Úgy adódott, hogy az első pont ma van, így egy külön bejegyzésből derül ki, mi a heti játék.

Az októberi galéria már készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)

A szokásos nyeremények:

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Jó fotózást, screppelést és alkotó munkát! Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár a fórumban, vagy a Facebook-on a CEWE Kreatív Fotográfia csoportban.

Affinity Photo – raw feldolgozás

Affinity Photo – raw feldolgozás

Photoshop témában már rengeteg cikk megjelent a raw-ról, Affinity Photo-ból ez még kimaradt, így épp ideje, hogy erről készüljön cikk. A késlekedés oka talán nem véletlen. Mivel mind a két programot használom, és bár az Affinity Photo-t is nagyon jónak tartom, a nyers képek feldolgozása terén a Photoshop mindenképp jobb. De ez csak személyes vélemény, nem kell vele egyetérteni:)

Kezdjük az alapokkal. Mi is a raw. Angol szó, ami nyerset jelent. Amikor a fényképezőgépünkön a raw-t választjuk – ha van ilyen lehetőség – , akkor a szenzor által rögzített összes információt megkapjuk. Ez gyakorlatilag egy adathalmaz, aminek a feldolgozásához  valamilyen program szükséges. Ezeket Raw konverternek hívjuk. Ilyen például a Photoshop-ban lévő Camera Raw, a Lightroom, Capture One és az Affinity Photo is.

Mi ennek az óriási előnye? A legfontosabb a nagyobb dinamikai tartomány és a korrekt fehéregyensúly beállítás, de szebben lehet élesíteni, zajt szűrni, tónusokat beállítani stb. Hátránya a nagyobb méret, az utómunka kikerülhetetlensége, és az, hogy nem egy szabványos formátum, gyakorlatilag minden gyártónak más a nyers formátuma. Aki viszont egyszer átáll erre, nehezen tér vissza a jpg-hez.

Nézzük, milyen lehetőségeket kínál az Affinity Photo. Ha egy raw fotót nyitunk meg, vagy húzunk be a programba, automatikusan a Develop Persona munkafelületre ugrik, ahol minden elérhető eszközt megtalálunk.

Kezdhetjük azzal, hogy kiválasztjuk a számunkra megfelelő nézetet. Ez lehet a Single mód, amikor csak a szerkesztés eredményét látjuk, a Split-nél egyszerre látjuk az előtte és utána  képet úgy, hogy az elválasztó vonal szabadon mozgatható. A Mirror egymás mellett külön mutatja az eredeti és a módosított képet. Ha egy részletet jobban meg akarunk nézni, a nagyító eszköz egyszerre érvényesül mind a két oldalon. (tovább…)