Artboard, azaz rajztáblák használata Photoshop-ban

Artboard, azaz rajztáblák használata Photoshop-ban

Az Artboard használatával egy dokumentumon belül különböző „vásznakon” tudnunk dolgozni. Ezt elsősorban abból a célból fejlesztették ki, hogy a a különböző asztali és mobil eszközökre tervezők egyszerre lássák és szerkesszék az összes modult. Ezt a funkciót persze minden másra is fel lehet használni, és adott esetben egyrészt nagyon meggyorsítja a munkát, másrészt sokkal egyszerűbb egységes oldalakat összehoznunk, és egyes elemeket különböző oldalakra helyeznünk. Mondjuk egy 178 oldalas fotókönyv egyszerre szerkesztését nem biztos, hogy kibírja a gépünk, de elvi akadálya annak sincs.

Artboard-ot kétféleképpen lehet létrehozni.

  • Amikor nyitunk egy új dokumentumot. A típusnál kiválasztjuk az Artboard-ot, és a szokásos módon beírjuk a méreteket.
  • A másik módszer az Artboard Tool eszköz kiválasztása, ami a Move Tool alatt van. Ezt használhatjuk akkor, mikor már van egy Artboard-unk, és mellé rajzolnánk még egyet. A felső opciós sorban ugyanúgy megadhatjuk a tulajdonságokat, mint az új dokumentumnál. Illetve egy meglévő dokumentum körberajzolásával Artboard-ot készíthetünk. Ezzel az eszközzel készíthetünk Artboard-ot egy meglévő dokumentumból is, egyszerűen körberajzoljuk.

Az Artboard lényege, hogy több elemből áll. További elemeket létrehozhatunk úgy, hogy a rétegpalettán kijelöljük az Artboard elemet és szokásos módon, a Ctrl+J-vel másolatot készítünk. Bár mind egyforma, tetszés szerint méretezhetjük, amire persze most nincs szükség, mert egy dokumentum azonos méretű oldalait készítem. A másik mód sokkal jobb, ugyanis az Artboard nevére kattintva, mind a négy irányban megjelenik egy + jel, és arra folytatom az új rajztáblák másolását, amerre akarom. (pontosabban a + jel abban az irányban jelenik meg, amerre lehet újabbakat nyitni) Simán a +-ra kattintva egy üres Artboard jelenik meg, ha közben nyomjuk az Alt-ot, akkor a kijelölt Artboard-ból készít egy másolatot

A dupla oldalak így egymás mellé kerülnek, így könnyen lehet egységben látni az összetartozó oldalakat.

Ez így most 6 dupla oldal, amit egy dokumentumban lehet szerkeszteni, hasonlóan az inDesign-hoz, csak itt a Photoshop minden olyan tulajdonságát használhatjuk, ami inDesign-ban nincs.

Az egyes Artboard-okat akár a rétegpalettán jelölhetjük ki, vagy közvetlenül, a Ctrl lenyomása mellett az Artboard-ra kattintva. Következő lépésben háttereteket helyeztem el. Mivel mindegyiken ugyanaz van, az egyikre ráhúztam, majd a Ctrl+Alt lenyomása mellett áthúztam a következőkre. A háttér mindig a megfelelő Artboard csoportba került. Ha már az első Artboard-ra rárakom a hátteret, és úgy készítem a másolatokat, az egyszerűbb megoldás lett volna:)

Mivel a ráhúzott háttér automatikusan smart object lett, így még izgalmasabb, hogy egyszerre az összes elemen le lehet cserélni. Jobbklikk, Replace content.

Az egyes rajztáblákon, amik jelen esetben 1-1 oldalt jelentenek, ugyanúgy dolgozhatunk, mint bármely más dokumentumon, emellett ez a szerkesztési mód sok dolgot leegyszerűsít. Például egyszerre tudunk segédvonalat tenni az összes oldalra, vagy csak a kiválasztottakra.

Előfordulhat, hogy az elhelyezett elem, fotó, szöveg, mégsem kell arra az oldalra, de egy másikon felhasználnánk. Ekkor nem kell törölnünk, hanem kihúzzuk oldalra. Ekkor a rétegpaletta tetejére kerül a rajztáblák fölé. Innen bármelyik másik Artboard-ra ráhúzhatjuk, ezzel automatikusan a rétegpalettán is a megfelelő csoportba kerül.

Ilyen és hasonló hasznos tippek egy következő cikk témája lesz, most még egy gyors mentési lehetőséget mutatok. Ebből is több van, most csak egy sima jpg mentés a File > Artboards to Files-szal. Így minden oldalból lesz egy jpg, amiből össze lehet állítani egy CEWE FOTÓKÖNYVET.

CEWE-Bingó 2019. február – sarok

CEWE-Bingó 2019. február – sarok

Az elmúlt hét játékában az 1-es nem csak a januárt jelenthette, hanem bármi mást is, amiből egy van. Köszönöm, hogy játszottatok! Akinek egy 5 $-os Oscraps utalványt küldök Mr. Random jóvoltából:

A heti feladatot Gólya találta ki.

Igyekszem mindig olyan feladatot kitalálni, ami engem is megmozgat egy kicsit.
Az jutott eszembe, hogy oldalainkon leggyakrabban a középpontba helyezzük a fotót, vagy harmadolóra, esetleg az aranymetszés szabályai szerint. De mi újság a sarkokkal? Most egy olyan oldalt hoztam, aminek a négy sarka lett a főszereplő. A feladat tehát, hogy helyezz hangsúlyt az oldal sarkaira. Lehet ez egy-két vagy akárhány fotó vagy elem, illetve sarok (nem kell mind a négyet igénybe venni), de az oldal közepén maradjon légüres tér.
Ha CEWE Fotókönyvbe szeretnéd később tenni, ne feledd, hogy a margón kívüli részekre ne essen lényeges részlet!
Jó alkotást kívánok!

CEWE-Bingó – 2019. február

CEWE-Bingó – 2019. február

Az első hónap már el is telt az évből, és már itt is van a február, ami csak 28 napos, éééés utána már itt a tavasz! Persze lehet, hogy csak én várom annyira, más ettől még szeretheti a telet:) Remélem, ebben a hónapban is bingóztok!

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A januári szelvényeket február 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. 7-én jövök az eredményhirdetéssel.

A februári Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227px x 227px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.

A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, az első február 4-én.

A februári galéria  már készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)

A szokásos nyeremények:

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Erre ott van az új és szuper fórum.

Ecsetek haladó felhasználása

Ecsetek haladó felhasználása

Az ecseteket nagyon kreatívan lehet felhasználni. Aki scrapbookozik, biztos ismeri Anna Aspnest, neki minden készletében vannak különleges ecsetek. Ezeket png és abr formátumban is fel lehet használni. Az abr a Photoshop ecset formátuma, de az Affinity Photo-ban ugyanúgy működik. A png verzió meg semmi más, mint egy-egy ecsetnyom, csak png fájlként mentve. A png-nek az az előnye, hogy látjuk, hogy is néz ki, hisz egy képfájl, míg az abr-ről ez nem mondható el. Felhasználástól függ, hogy mikor melyiket válasszuk. Néhány tipp, mit is kezdjünk vele.

Solid Color korrekciós réteggel átszínezhetjük. A rétegpalettán a színes négyzetre duplán kattintva, meg lehet változtatni a színt.

Lehet ezt bonyolítani is. Több ilyen réteg különböző színekkel, a maszkot Ctrl+I-vel feketére fordítjuk, és fehér ecsettel a maszkon dolgozunk, így különböző színeket festünk. A színeket érdemes az oldal díszítő elemeiről vagy a fotóról választani.

(tovább…)

CEWE-Bingó 2019. január – 1

CEWE-Bingó 2019. január – 1

Jó kis feladatunk volt az elmúlt héten, egy szín árnyalatait kellett használni. Nagyon klassz oldalak érkeztek a galériába:) Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Köszönöm, hogy játszottatok, és küldöm az utalványt!

Erre a hétre Secima talált ki játékot:

Ezen a héten a kihívás témája az „1”. Ez bármi lehet. Össze lehet kötni akár a januárral is, hiszen az év első hónapja. Lehet az oldalon egy fotó, vagy egy személy, használhatsz egy színt és annak árnyalatait. Rád van bízva. A leírásban azért kérlek írd meg, hogy mire gondoltál az „1”-gyel kapcsolatban! Hogy egy kicsit nehezítsem a feladatot az „1” mellett legyen valami, amiből sok van az oldalon. Pl.: virág, szöveg, paca, stb. Az én oldalamon például egy 1 lábon álló gólya és sok-sok cérna van, de találsz rajta sok-sok pacát és díszítő szöveget is. Kellemes alkotás kívánok!