Még egy nap + egy kis meglepi

Ne felejtsétek el, hogy  kihívásra már csak holnap tölthetitek fel a képeket a galériába.

De addig még bőven van idő, lehet még alkotni. Eredményhirdetés honapután lesz. A nyertes pedig készíthet magának egy 26 oldalas fotókönyvet.  A szavazás eredménye nem hiszem, hogy már változni fog, a jelenlegi eredmény szerint meg magasan vezet az internetes random szavazás. Az egészet fel fogom venni, így mindenki meg tudja nézni a sorsolást.

Az előző postban is hirdettem egy kihívást, arra sajnos még nem érkezett kép. Remélem nem azért, mert túl nehéz vagy kevésbbé érdekes volt a feladat. Határidőt elfelejtettem írni,  legyen november 3-a, szerda.

Hogy nagyobb kedvet csináljak a próbálkozáshoz, készítettem egy freebie-t, amiben szegély sablonok vannak. Ezeket is a path és shape segítségével készítettem. Sokféleképpen lehet ezeket használni, az oldal szélén, de a fotókhoz, szövegpapírokhoz is. 5 különböző png fájl, és egy psd a ráadás, ami attól különleges, hogy a kiválasztott papírt az alsó rétegre kell helyezni, a díszítés így fölé kerül. Természetesen arra is kerülhet valami.

Ez az előnézeti képe, letölteni meg a galéria Template-ek mappájából lehet. Remélem tetszik, és nagyon várom a képeket:)

Kreatív keretek

Kreatív keretek

Az alábbi technikával keretet készítünk a fotóhoz, de a próbálkozás közben kicsit megismerhetjük a smart object , a rétegek és a vágómaszk szuper tulajdonságait is.  A variációk száma végtelen, érdemes kísérletezni és a jobban sikerült maszkokat akár png formátumban elmenteni, hogy a későbbiekben könnyen tudjuk használni. Most nem videó készült, azt gondoltam, hogy a lépésről-lépésre fotókkal könnyebben lehet követni a munka menetét. Ezt a tippet a pshero oldalán találtam, ahol további szuper ötletek is vannak. Angolul nem tudók kedvéért időnként egyet-egyet bemutatok magyarul. Ha sikerült valamit alkotni a leírás segítségével, kérlek mutasd be a galériában. Nos, lássunk munkához.

Kiválasztjuk a képet, ami köré keretet szeretnénk készíteni és smart object-é konvertáljuk vagy a Layer – Smart Object – Convert To Smart Object segítségével, vagy a Layer palettán jobb klikk és kiválasztjuk a Convert Smart Objectet.

Ekkor meg is jelenik egy kis ikon a layer palettán a kis kép jobb sarkában.

Készítsünk egy layer a kép alá. Ha a New layer ikonra kattintunk (jobbról a második), és közben nyomvatartjuk a Ctrl –t, akkor a layer a kijelölt layer alá kerül, így megspórolunk egy átrendezést. Background color legyen fehér, az új layert kijelöljük, majd Ctrl + Backspace és máris egy fehér háttér kerül a képünk alá.

Készítsünk még egy réteget a fehér háttér és a fotó réteg közé, ez lesz a maszk réteg.

Kapcsoljuk ki a fotó réteget, hogy jobban lássuk, mi is történik a maszkkal.

A maszk layer legyen kijelölve, Ctrl+A –val kijelöljük az egész képet, majd Select – Transform selection-t kiválasztjuk. Tetszőlegesen egy kicsit kisebbre méretezzük.
TIPP : ha a méretezés közben nyomva tartjuk az Alt +Shift gombokat, akkor egyenlő mértékben, szép szabályosan lesz kisebb.

Ha megfelelő a méret, nyomunk egy enter-t, majd az Alt –Backspace-szel kitöltjük a kijelölést feketére. ( ez csak akkor lesz így, ha a festőszínnek a fekete volt kiválasztva ) Ctrl + D –vel megszüntetjük a kijelölést.

Most a maszkból is készítsünk smart object-et, ugyanúgy, mint korábban a fotóból.

Filter – Distort – Displace-t keressük meg és a megjelenő ablakba írjunk 10-10-et.

Pontosabban ez több dologtól is függ. Innentől érdekes játék kezdődhet, bármivel meg lehet próbálkozni, a lényeg, hogy psd kiterjesztésű file legyen. Elsőre a Photoshop Preset – Texture mappájából választottam a Frosted Glass.psd, ettől ilyen lett a maszkunk:

Egy másik psd-t használva, 50-50-es beállítással pedig ezt:

Más feladatunk már nem marad, mint visszakapcsolni a fotónk melletti szemet, és a Ctrl+Alt+G lenyomásával vágómaszkot készítve rásimítani képünket az alatta lévő maszkra.

Ami még fantasztikus a Smart Objectben, hogy most, hogy ezt megcsináltuk, egy pillanat alatt ki tudjuk cserélni a fotót, a maszkot és természetesen a háttér színét is. A fotónál jobb klikk és Replace Content, a maszknál duplaklikk a rétegre, a megnyíló ablakban válasszunk másik psd file-t, a hátteret meg kitölthetjük egy másik színnel.  Ez már csak pár pillanat.

Mint mondtam, a maszkokat érdemes valami olyan formátumba elmenteni, hogy az átlátszósága megmaradjon. (png, psd, tif) Utána már csak ráhúzzuk a fotót, vágómaszkot készítünk a Ctrl+Alt+G lenyomásával és kész is a keretezés.  Egy korábbi bejegyzésben hasonló módon készültek a maszkok, melyeket a galériából le is tölthetsz.

Fotómaszk

A scrapbookban sok egyéb mellett az is jó, hogy különlegessé tehetjük képeinket. Persze sok minden eldől már a fotózásnál, de érdekes hatásokat tudunk elérni különböző technikákkal. Szeretek kísérletezgetni, aztán vagy valami jó sül ki belőle vagy nem. Legutóbb fotómaszkokkal próbálkoztam, közben fekete-fehér képet kreáltam egy színesből.

Az eredmény annyira megtetszett, hogy készítettem még pár fotómaszkot, amit meg is osztok veletek. Ha sikerül vele valamit alkotni, mutassátok meg a galériában! A készletben 6 sablon található.

A galériából letöltheted.  A csomagban találsz egy leírást a használatáról, de azért röviden egy videóban is megmutatom.

Fotó-kivágó

Hasonló fotó-kivágót  több scrappes oldalon is láttam és nagyon tetszett. Mivel persze angolul voltak, gondoltam, készítek párat magyarul. Rögtön rájöttem, hogy az angol mennyivel egyszerűbb nyelv, könnyebb rövid szavakat találni. Te is csinálhatsz ilyet, nagyon egyszerű, a videón megmutatom, hogyan is kell.  Írhatod a hely nevét, ahol a kép készült, a gyerek (vagy persze felnőtt ) nevét, aki rajta van, vagy akármit, amit fontosnak tartasz. Arra figyelj, hogy a képnek arra az oldalára tedd, ahol nincs fontos részlet, nem zavaró a kivágás. Árnyékolással még jobban kiemelhetjük a szöveget. Ha még sincs  kedved hozzá, és a fotódhoz megfelel, amit én készítettem, akkor  töltsd le ezt.
Ezeket a sablonokat fogod benne találni.

Természetesen csak a sablon van benne, a fotók és árnyék nélkül.  Használata a csatolt leírásban is benne van, illetve a videón is látható. Jó munkát!

Gyűrt papírszél

Gyűrt papírszél

Újabb papírgyűrködést mutatok be. Ezeket persze többféleképpen lehet használni. Lehet alkalmazni a fotón is, vagy olyan elemen, amin szöveget szeretnénk elhelyezni. Szóval lásd meg benne a lehetőséget és próbálkozz. Nagyon kedvelt díszítőelem, segítségével több színt, textúrát tudsz elhelyezni az oldalon, mely a valódi scrap térbeliségét is nyújtja.

Én már megint Vera Lim-et választottam a papírokból, de szívesen veszek minden jó designert, a fórumban írd meg kedvenceidet.

A készítéshez szükséges sablont letöltheted innen. Meglepetésként, találsz benne egy action-t is, amivel egy pillanat alatt elkészül ez a gyűrt szél.  Az írásos útmutató mellett, videón is megmutatom, hogyan készül.

Örülök, ha tetszik, és tudod használni.