Nagyon szép oldal és a gondolatok, amit közölni szerettél nekünk. A sok szomorú oldal után, amit eddig megnéztem, ez egy kicsit fényt hozott a sötétségbe.
Nagyon tetszik a hasonlatod. Örülök, hogy ez kissé megnyugtatóbb oldal, mint sok itt a galériában. Csendben jegyzem meg, hogy alig várom, hogy befejezõdjön ez a hét, és új kihívás legyen. Te úgyis tudod... Meg azt is, miért nem indulok az eheti kihíváson...
Saját szavaimmal szeretném leírni, hogy én hogyan állok a halál gondolatához. Talán egy kis történettel tudom nektek a legjobban megmutatni.
Egy napon késõ este hazafele a munkából sétáltam egy sötét erdõ mellett. Féltem, nagyon féltem. Az erdõbõl lehetett hallani, hogy valaki vagy valami követ engem. A levelek zörgését a gallyak reccsenését. Gyorsabban kezdtem lépkedni és már láttam magam elõtt, hogy megerõszakolnak, kirabolnak és talán még meg is ölnek. Már éppen temetem magam amikor egyszer csak elém ugrott egy õzgida ( majdnem szívinfarktust kaptam). Megnyugodtam és utána fogalmazódott meg bennem ez a gondolat. Mitõl féltem? Hát az ismeretlentõl. Mert ha tudom, hogy az erdõben egy ártatlan kis õzike van akkor nem félek. A halál is számunkra ismeretlen, mert nem tudjuk, hogy mi jön utána. Pedig lehet, hogy valami csodálatos dolog történik majd velünk, csak számunkra még ismeretlen. Én reménykedem, hogy olyan szép és csodás dolog mint az én õzgidám.
