Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Minden kedves olvasónknak ezúton kívánunk nagyon boldog Karácsonyt.

Remélem, minden olyan lesz, amilyennek elterveztétek, és sikerül mindent megörökíteni, hogy aztán lehessen belőle emlék-oldalakat alkotni. Ehhez szeretnék most egy kis ajándékot átnyújtani.  A képre klikkelve tudod letölteni, és év végéig elérhető.

Egy kedves tagunk, Eralilla is küldött Nektek egy karácsonyi wordart készletet, mellyel mindenkinek boldog Karácsonyt kíván.

Karácsonyi varázslat

Ehhez a technikához a pattern, azaz mintázat jelentését és használatát kell megismerni. Lehet, hogy már találkoztál is vele, csak nem próbáltad ki. Ilyen mintázatot nagyon könnyű készíteni, akár egy teljes kép is lehet mintázat, vagy csak egy része. A  Ctrl + A- val kijelöljük az egész képet,  vagy az M betű lenyomásável a négyzetes kijelölőt tesszük aktívvá, és kijelöljük azt a területet, amiből szeretnénk a mintázatot készíteni, ,majd  az Edit – Define Pattern-t választjuk. ( Szerkesztés – Kitöltő mintázat készítése a kijelölt területből)  Ezzel most nem kell bajlódni, töltsd le a a karácsonyi glitter pattern-t.
Ha kicsomagoltad, helyezd át a photoshop könyvtárában lévő Presets/Patterns mappába. Ezután már csak egy feladat van, hogy betöltsd.  Legegyszerűbben ezt úgy teheted meg, hogy az Edit – Preset Manager-t megnyitod, a Preset Type-nál kiválasztod a Patterns-t  és a Load-dal betöltöd.

Ezeket a mintázatokat sokféleképpen fel lehet használni, most a  Pattern Stamp Tool-t fogjuk kipróbálni.  Az eszközzel előre mentett mintázatot festhetünk  a képre. A klónozó ecset jobb alsó sarkában lévő háromszögre kattintva tudod előcsalogatni, alapból rejtve van.

Pár gyakorlati tanácsot a videón tudsz megnézni. Az ott bemutatottaknál persze lényegesen több lehetőség van, hiszen megváltoztathatjuk az ecsetvonás összhatásmódját, átlátszóságát, rendelhetünk hozzá különböző réteghatásokat stb.  Most sem tudok mást ajánlani, legyünk kreatívak és bátran kísérletezzünk!

Karácsonyi fotózás

A karácsonyi hangulat megörökítése nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé,  ezért is szeretnék segítséget adni azoknak, akiknek nincs gyakorlatuk még az ilyen témákban. Még van egy kis idő, érdemes addig is kipróbálni, és a fényképezőgépünknek megfelelően kikísérletezni a megfelelő technikát. A legtöbb esetben a vaku szóba sem jöhet. Természetesen, ha a fa alatt rohangáló gyerekeket fotózzuk, nem nagyon hagyhatjuk ki, de pár hangulatfotót a fáról,  csillagszóróról, gyertyafényről mindenképp érdemes készíteni.

Hogyan?  A legideálisabb, ha van állvány, és távkioldó. Ha nincs, akkor sincs nagy baj, nézzük meg, hogy milyen lehetőségeink vannak.

Ha nincs állvány, valami sík felület is megteszi.  Alakítsunk ki egy helyet, ahonnan pont azt látja a gépünk, amit le szeretnénk fotózni. Ha nincs távirányító, nézzük meg, hogy van-e a gépünknek önkioldója, az késleltetve exponál, így ha a gomb lenyomásával meg is mozdul a gépünk, van ideje, „megnyugodni”. Az expozíciós időt legjobb kikísérletezni, készítsünk pár próbafelvételt. Talán nem ismeretlen az érzékenység kifejezés. Tudományos magyarázatba most nem mennék bele,  általában 100 ISO az alapérték, és egy lépcső duplázódó érzékenységet jelent. Sajnos a kisebb gépekkel nem érdemes 200 ISO fölé menni, a felerősödő  zaj miatt.  Legjobb utánanézni gépünk adatainak. A komolyabb, tükörreflexes gépek még igen magas érzékenységen is kiváló képet készítenek.

Ha az ISO-t nem tudjuk emelni, akkor csak a blende és az exponálási idő marad, amit be kell állítanunk. Minél nagyobb a blendenyílás, annál több fényt ereszt be, így rövidebb exponálási idő szükséges. A blende nyitásával viszont jelentősen csökken a mélységélesség. Magyarázom. Fényképezésnél mindig egy adott síkra állítjuk az élességet,  de a képen bizonyos határon belül a  közelebbi és távolabbi részek is élesek lesznek. Ez a térbeli mélység a blende nyitásával csökken. Sokszor persze kifejezetten ezt szeretnénk elérni, hiszen az eléletlenedő háttér kiemeli a témát. Legegyszerűbb kipróbálni, hogy biztosak legyünk a beállításokban, de én bátran javaslom, hogy fejben is gondoljuk át az elméletet. Amikor még csak filmes gépeket használtunk, nem lehetett azonnal a számítógépen megnézni az eredményt, így az ember akarva-akaratlanul is nagyobb rutinra tett szert, mint most, amikor egy témára nem gond ezer variáció készíteni.

A családi fotókkal ellentétben, ezeket a fotókat akkor is el lehet készíteni, amikor már a „nagy rumli” lement, a többiek elmentek sétálni, mi meg alkotunk pár hangulatfotót, amit aztán ragyogóan fel tudunk használni a scrapbook oldalainkon.

Ha a témával kapcsolatban bármilyen kérdés felmerül, a fórumban közösen meg tudjuk beszélni.

Dörzsnyomat

A dörzsnyomattal egy fantasztikus köny, és a kapcsolódó kiállítás kapcsán találkoztam. A technika persze még a gyerekek körében is ismert,  hiszen talán  nincs is olyan gyerek, aki legalább egy pénzérme átrajzolásával ne próbálta volna ki. Nagyjából én is gyerekkoromban satíroztam utoljára.

A technika valószínüleg Kelet-Ázsiából származik, Kínában már a II. században használták kövekbe vésett szövegek terjesztésére. Európában jóval később honosodott meg.

Amikor megláttam a fantasztikus könyvekről készült dörzsnyomatokat, azonnal az jutott eszembe, hogy ez aztán a fantasztikus lehetőség a scrapbook oldalak készítéséhez, és azóta csak azt nézem, hogy mit is lehetne lesatírozni. A Karácsonyi Quickpage-ben is ezt a díszítőeszközt használtam. Találtam  itthon egy  régi könyvet, ami szintén megfelelt egy keret készítéséhez, így azonnal lett belőle egy oldal.

Készítettem belőle egy minikit-et, amiben benne van a kép szélét „okozó” maszk is, és egy quickpage-et is, ahol már minden készen van, csak a fotót kell alá tenni. A galériában megtalálható.

Próbáljátok ki, jó játék:)

Megjött a Mikulás!

Remélem mindenki rendesen viselkedett, kipucolta szépen a cipőjét és kirakta az ablakba.

Az én Mikulásom is hoz egy kis ajándékot, amit most nem a galériában találsz, hanem itt, a képre kattintva, és azt is csak három napig.  Az igazi Mikulás se hónap közepén hozza az ajándékot! 🙂

Remélem, sikerül örömet szereznem vele, és ha készül – ezzel vagy akár mással – oldal, ami megörökíti a gyerekek örömét, mutassátok meg a galériában.

Sok-sok ajándékot kívánok:)