Polyscape Photoshop-ban

Polyscape Photoshop-ban

A polyscape egy látványos keretezési megoldás, ami nagyon jól mutat egy CEWE FOTÓKÖNYV borítóján (is). A variációk száma végtelen. Játszhatunk a formákkal, a blendinggel, fotókkal. A szóra rákeresve, millió példa található a neten, amiket simán le lehet követni a Photoshop alapjainak ismeretében. Nézzünk most egy példát. Borító, rajta egy nagy fotó.

Még egy vízszintes és függőleges segédvonal a borító elejére, hogy meglegyen a közepe. A GuideGuide pluginnal ez egyszerűen megoldható, mert egy kijelölésen belül is tud segédvonalakat tenni. Egyszer írtam róla, azóta fizetős lett, de van trial-ja is.

Következő lépésben a Rectangle Toll-lal rajzoltam egy négyzetet úgy, hogy a Shift +Alt lenyomásával a két segédvonal találkozásától indultam, így négyzet is lesz, meg középről nő kifele. A felső opciós sávben a Subrtact front Shape legyen kijelölve (nem az, ami a fotón van), és egy másik négyzetet rajzolva, kivonjuk az előzőből, így tulajdonképpen egy tetszőleges méretű keretet kapunk. (tovább…)

CEWE-Bingó 2019. január – ombré

CEWE-Bingó 2019. január – ombré

Bokeh-t kellett készíteni az elmúlt héten, és aki egy 5 $-os Oscraps kupont nyert:

Köszönöm, hogy próbálkoztatok ezzel a technikai feladattal, és küldöm a nyertesnek a kódot.

A hétre Gólya talált ki egy nagyon izgalmas feladatot.

Az „ombré” (ejtsd: ámbré) francia eredetű melléknév jelentése: „árnyalat, árnyal, árnyékol”  (Wikipédia)

Hagyományosan, egyetlen szín legvilágosabbtól a legsötétebbig terjedő árnyalatsorát jelenti, de a mintaoldalamon látható, hogy akár két vagy több szín egymásba való átúszása is lehet ez. Jelen esetben és a kihívás feladataként olyan oldalt készíts, amelyben akár a háttér, akár elemsorok „ombré” árnyalati átmenetet kapnak. Rengeteg kész háttér van a scrapbook piacon, de Te is készíthetsz sajátot, ami színben jobban passzol a fotóidhoz. (Gradientes leckék 😉 )

Találtam egy nagyon egyszerűen működő online alkalmazást is, ahol beírod a „teteje” és az „alja” színét, a háttér méretét és kb 3 mp-en belül kész a háttered, ha van kedved, próbáld ki.

Eljátszottam a 2019-es év színével, ami a Pantone skála szerint a LIVING CORAL névre hallgató tényleg csodaszép szín, és ezzel készítettem egy minta hátteret.

És itt a mintaoldalam, amin teljesen frissek a fotók (amikor ezt a feladatot írom, mire megjelenik, már nem lesz az 🙂 ). A gyerekekkel az Álomutazó mesemusicalen jártunk. Ennek a mesének az egyik fő motivuma a bárány, a másik a felhő, így én a háttérpapíron megjelenő színátmeneteket igyekeztem a felhősorokon is alkalmazni.

 

Jó szórakozást a készítéshez!

Washi tape

Washi tape

A washi tape egy színes, mintás, kicsit átlátszó dekorszalag, amivel lehet rögzíteni és egyben díszíteni is. A digitális scrapbook-ban ugyan nem kell attól tartani, hogy valami leesik, de gyakran használunk olyan elemeket, amik a valóságban is léteznek. Washi tape-et készíteni nem nehéz, és mivel egy scrapbook-osnak általában tonnányi háttér papírja van, azokat mind fel is lehet használni.

Jó, ha rögtön egy háttérpapírral kezdünk, mert ahhoz érdemes választani a dekortapasz mintáját is.  Erre rajzolj egy téglalap alakot a Rectangular Marquee Tool-lal, majd egy új rétegen töltsd ki feketével. Ebből egy rétegmásolat. A felsőre jön egy háttérpapír, az alsóból lesz az árnyék.

Árnyékot lehet alakítani az Edit > Transform > Warp-pal is, de most egy másik lehetőséget mutatok. Ez a Filter > Distort > Wawe, amivel valamilyen hullám torzítást lehet készíteni.

(tovább…)

CEWE-Bingó 2019. január – bokeh

CEWE-Bingó 2019. január – bokeh

2018 egyik kedvenc pillanatának megörökítése volt a múlt hét feladata. Remélhetőleg rengeteg ilyen volt, amiből csak nagy nehezen lehetett kiválasztani a legkedvesebbet:)  Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Köszönöm, hogy játszottatok, és küldöm az utalványt.

A héten nzsuzsa játékára kell oldalt készíteni. Mondanom sem kell, hogy örülök a témaválasztásnak:)

Készíts egy oldalt Krisz „Bokeh – pillanatok alatt” cikkének felhasználásával.

Ezt a hatást más módszerrel is elérheted, természetesen az is elfogadható.

 

Darktable 2.6

Darktable 2.6

A Darktable egy nyílt forráskódú képfeldolgozó és kategorizáló program. Ingyenes és magyarul is tud. Letölteni innen lehet Windows, Mac és Linux változatban is.

Nemrég jött ki a 2.6-os frissítés, sok újdonsággal, bár mivel itt még nem foglalkoztunk vele, minden új benne:) Aki nem szán rá pénzt, hogy fizetős alkalmazásokat használjon, azoknak kiváló lehetőség ennek a programnak a használata.

Először be kell importálni képeket vagy mappákat. Aki használt már Lightroom-ot, annak ez nem lesz ismeretlen. Tehát: Importálás.

Megjelennek a képek, a bal oldalon minden infót láthatunk, a jobb oldalon megadhatjuk az exportálási beállításokat.

(tovább…)