Le a kalappal elõtted! Szuper, hogy ezt bevállaltad és nem adtad fel. A képen pedig a szélek összemosása tetszik nagyon a méltán büszke szereplõkön kívül.
Wow, ezt nem is tudtam! Ügyes vagy! Én még az uram se engedem ilyenekre, nem hogy nõ létemre én menjek! Szilvásváradon voltak egyszer hegyi maratonon, ott a barátja bokája kiment, az én Uram is elég "szaggatottan" ért célba. Na, mondjuk a Zuram esett már betonon is akkorát, mint az ólajtó
2005-ben a férjem rábeszélt, hogy vegyek vele részt a Buda Maraton egyik rövid távú futamán.
Nem nagyon akartam, aztán mégis meggyõzött.
A verseny hevében kicsit túlhajszoltam magam és volt olyan pillanat mikor azt hittem nem sikerül majd a célba beérne, de végül mégis sikerült