P

Emlék

Jaj, bár már írtál errõl, de most is sírok:( De csodálatos, hogy így megõrizted magadnak és kisfiadnak az emlékét. És nem csak a fájdalmat, hanem a rengeteg jót is. Kavarognak a gondolataim, és nincsenek rá szavaim:(
 
Hû, Puzsi! Ilyen dolgokról irtó nehéz írni, engem legalább is újra és újra megvisel. Erõs vagy, azért is mert ilyen szépen megörökítetted és azért is mert így túlélted ezt az egészet.

Küzdöttem a könnyeimmel míg végigolvastam a történetedet. Megható oldal és komment az már egyszer biztos.
 
Drága Puzsi. A gyerekek sok olyan dolgot látnak, megéreznek amit mi felnõttek már nem. Hidd el amit mondanak én ezt már tapasztalatból tudom. Csodálatos lett az oldal.
 

Feltöltés adatai

Album
Heti kihívások
Feltöltő
Puzsi
Feltöltés időpontja
Megtekintések száma
1.534
Hozzászólások száma
14
Értékelés
0,00 star(s) 0 értékelés
Képaláírás
Felhasználtam: papír, maszk, levelek, csillám: PST-Designs; virág: Geergos

A komment nehezen olvasható, így idemásolom:
Nem is tudom hol kezdjem... Talán az elején, amikor két, "nagyongyerek" egymásra talált? Vagy a közepén? A házasságkötésnél, majd egy évre rá, a születésednél? Vagy a végén? Igen, azt hiszem a végén fogom kezdeni... Annál az évnél, amikor számunkra megállt az idõ. Apa meghalt. Türelemmel viselt szenvedés után... De, ha emlékszel, ez a szenvedés csak a végén... Mert a betegsége nekünk nemcsak küzdelemrõl, fájdalomról, szenvedésrõl szólt általában. A kemoterápiák, sugárkezelések, mûtétek sorában Apa tudott maradni. Aztán a hír. Azon a napon, reggel nyolc órakor már nem bírta tovább... Fájdalom, könny. Sok-sok könny. Zsanáék vittek el, "birtokotjárni". Kicsi megnyugvás volt számodra az a környezet. Csak pénteken kaptalak vissza, a temetés napjára. Délelõtt még vadvirágot szedtetek, a csokrod Apa koporsójába került egy levéllel együtt, amit Te írtál Neki. Aztán a temetés. Emelt fejjel, Zorán dalaira. Állandóan Apa óráját nézegetted. Akkor még a zsebedben volt, azóta Móci átalakította a csuklódra, s vigyázol rá nagyon. Nagyon büszke voltam Rád, okos, bátor nagyfiam. A temetés után kínok, nemalvás, nemevés, nemnyugvás. Miért? Miért? Miért? És akkor kitaláltál egy mesét; Apa kismanó. Talán egy hüvelyknyi. Nem, nem a Matyi. Csak akkora. Körülbelül. De Õ Apa. Ha sétálunk ül a vállunkon. Hol a Tiéden, hol az enyémen. Ha nevetünk, Velünk nevet. Ha veszekszünk, befogja a fülét és roppant boldog, ha kibékülünk. Amikor nem vagyunk együtt, ide-oda repked közöttünk, nem tud választani melyikünkkel legyen... Cinkossá tett bennünket ez a manó-dolog, sokáig játszottuk. Aztán az idõ lassan-lassan újra elindult nekünk: az életünkbe érkezett Szabi, majd Gábor és így újra teljes család lettünk. De apát nem feledjük soha. Karácsonykor késõ délután, miután meggyújtottuk a sírján a gyertyákat és hazaérve elkezdjük öltöztetni a fát, válogathat melyik díszen szeretne hintázni. Bár Apát ismerve, inkább a tetején fog ülni... az aranyszínû csillag mellett...

Feltöltés megosztása

Back
Top