CEWE-Bingó március – Múltidéző

A múlt héten valami kedvencet kellett feldolgozni, ami bármi lehetett. Sok klassz oldal érkezett, aminek nagyon örülök:) Az 5 $-os Oscraps utalvány szerencsés nyertese:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.

És milyen a véletlen, no meg Mr. Random, Gólya a heti játék házigazdája is. A feladat:

Annak idején a kis csapatunk megannyi mesés blogtraint hívott életre, melyek méltatlanul, eléggé hamar feledésbe is merültek. Pedig egy-egy ilyen készletben rengeteg befektetett munka és idő van.

Ezért gondoltam azt, hogy új életre kellene kelteni őket, felidézni a múltat. Nem volt az annyira régen, 2-3-4 éve, de a készleteket elnézve, nos, …mindannyian sokat fejlődtünk azóta a PS használata terén J

Ennyi bevezető után érkezzen a feladat: ezen a héten készíts oldalt a MIRACLE blogtrain készleteivel. Itt találod őket a galériában, ellenőriztük, hogy minden link él még, tehát minden részét le tudjátok tölteni a nagy készletnek. 22 vagonja van ennek a blogvonatnak, nem érdemes egyet sem kihagyni.

Két inspirációs oldalt is készítettem, a fotókönyvemben majd párként fognak szerepelni. És nem lennék én a Gólya, ha nem gondoltam volna tovább a feladatot. Az első oldalam egyszerűen olyan elemekkel készült, amik nagyon tetszettek. Ez a Ti dolgotok is a héten. Más megkötés nincsen.

A második oldalamon azonban, ha hiszitek, ha nem, a vonat összes vagonjából, azaz minden alkotótól szerepel legalább egy elem, vagy papír. (a fotókat Prágai Rita készítette)

Aki megugorja ezt a feladatot (is), annak az alkotás öröme mellé felajánlom a második képen általam készített köröcskés template-t, illetve a játékban részt vevők közt a végén sorsolok egy szerencsést, akinek készítek egy RAK (Random Act of Kindness), azaz egy ajándék oldalt az elküldött fotóból.

Tehát, játékra fel! Jó szórakozást!

Az oldalakat a márciusi galériába várjuk, a kép címe feltétlen Múltidéző legyen, hogy a sorsoláshoz össze tudjam írni. Jó screppelést! 🙂

 

Affinity Photo – tükröződés

Affinity Photo – tükröződés

A CEWE-Bingó havi feladatai között szerepel a tükröződés, s mivel Photoshop-ban már volt róla cikk, most nézzük meg, hogyan kell Affinity Photo-ban megoldani. Egy ilyen feladat mindig összetett, több lépésből áll, így több eszközt használunk hozzá. Ami most igazán érdekes, az a Gradient eszköz lesz. Nézzünk előbb erről egy kis elméletet, aztán a videóban minden világossá válik.

A Gradient, vagyis színátmenet eszközt használhatjuk pixel rétegen, korrekciós rétegen, life filter rétegen, valamint vektoros és szöveges tartalmon. Most a gradient-et arra fogjuk használni, hogy az egyik réteg tartalmát az átmenettel halványítsuk el. Ehhez egy maszkot teszünk a rétegre. A maszk lényege, hogy ahol fehér, ott 100%-osan látszódik a réteg tartalma, ahol fekete, ott meg egyáltalán nem. Ahol meg valamilyen szürke van, ott a szürke árnyalata határozza meg a láthatóságot. Ezt ecsettel is meg lehet oldalni, sőt sokszor inkább azt használjuk, a gradientre akkor van szükség, amikor szép szabályos átmenetet szeretnénk.


A képen jelöltem, hogy melyik eszközt válaszd. Többféle típus létezik, pl. lineáris, vagy sugárirányú.

A hozzá tartozó eszközök:


Maga a gradient szerkesztő. És a számokkal jelöltek:

  1. Forgatja a gradient irányát, minden kattintás 90 °-kal.
  2. Megfordítja a gradient irányát.
  3. Erre az ellipszis gradientnél van szükség. Itt ugyanis kétirányú a gradient, és ha a kis lakat nyitva van, mind a kettő külön méretezhető, ha viszont rákattintunk, és zárjuk, akkor a méretarány állandó marad, és a két mozgató egyszerre változik.

Ennyi elég is az elméletből, jöjjön a videó, amiből sok minden egyértelművé válik, ami esetleg most még nem az:) (tovább…)

CEWE-Bingó március – Kedvenc

Kezdjük a múlt heti játék sorsolásával. A feladat 1-2-3 elem felhasználása volt, örülök, hogy sok oldal érkezett. Az 5 $-os Oscraps utalvány nyertese:

Kata, küldöm az utalványt!

Ezen a héten igazán nem lesz nehéz dolgunk. A házigazda, nessita, ezt az instrukciót adta:

Egy hívószót használnék: kedvenc.

Bármit lehet ezalatt érteni: kedvenc könyv, dal, háziállat, de akár technika, fotó, tényleg bármi.

És a hozzá készült inspirációs oldal:

 

A oldalakat a márciusi galériába töltsd! Kellemes alkotást!

Hogy használd fotózásra a mobilodat

Hogy használd fotózásra a mobilodat

Évekig szó sem esett a blogon a mobilos fotózásról, ami persze nem véletlen, nem fotóztam telefonnal, hiába volt iPhone-om. Aztán tavaly elindult a CEWE365 fotósjáték, minden nap egy fotó, nagyjából négy hónapig bírtam, hogy cipeljem magammal a gépet, aztán abba is maradt. Idén már eleve úgy vágtam bele, hogy mindenképp telefonnal készítem el ezeket a fotókat, még ha nehezemre esik is:)  Továbbra sem gondolom, hogy a telefon konkurenciája lehet a fényképezőgépnek, de néha az a világ legjobb gépe, ami épp ott van nálunk.
Szóval azóta próbálkozom. Alkalmazásokat töltök le és próbálok ki, és igyekszem a legtöbbet kihozni a lehetőségekből. Összeszedtem pár tippet, kezdőknek biztos hasznos lesz. A példákban iPhone szerepel, de Androidon is megtalálhatóak ezek funkciók.

  • Tartsd tisztán a lencsét! Rögtönzött felmérésem szerint, ezt nagyjából mindenki elfelejti.
  • Gyorsindítás. Van, amikor bőven van időnk komponálni, de mi van, ha elszáll a téma, mielőtt megörökítenénk. Főgomb, jelkód vagy touch, és már rég lekéstünk róla. Enélkül is egy pillanat alatt hozzáférünk a kameránkhoz, ha jobbról balra húzzuk az ujjunkat a képernyőn.

    Ha épp egyébként is valamit ügyködünk a telefonon, akkor sem kell a fényképezőgép kis ikonját keresgélnünk, elég ha alulról felfele húzunk, hogy a Control Center megjelenjen.

    iphone photo gyorsindítás

    • Manuális élesség és expozíció. Alapértelmezetten mind a kettő automatikus, ami lehet, hogy a gyors fotóknál jól jön, de általában jobb, ha mi kezeljük. Röviden koppintunk arra a pontra, ahol élesnek szeretnénk. A négyzet jelöli az élességet, a napocska ikonnál fel-le mozgatva, a kép világosságát szabályozzuk.

    manuális élesség

    • Élesség és expozíció rögzítése. Magától az iPhone állandóan korrigál, ahogy kicsit mozgatod a telefont, változtatja a fókuszt és a expozíciót is. Ha ezt el szeretnéd kerülni, azon a ponton, ahol fixálni szeretnéd a beállításaidat, hosszan nyomd a kijelzőt, mire megjelenik az AE/AF ikon.

    manuális fókusz

    • Exponálás. Ehhez nem csak a kijelzőn lévő gombot lehet használni, hanem a hangerőszabályzó gombokat is, sőt a gyári fülhallgató hangerőszabályzó is alkalmas erre. Utóbbi különösen hasznos lehet, mert nem kell a telefonhoz érnünk, így kisebb az esély arra, hogy bemozdul. És jó kis paparazzo fotókat lehet készíteni, hisz ha a fülhallgató a fülünkben van, úgy néz ki, mint ha csak zenét keresgélnénk:)
    • Felejtsd el a vakut, pocsék.

    vaku

    • Állvány. Ha sokszor kerülsz olyan szituációba, amikor jó lenne fixen tartani a telefont, szükséged lehet egy állványra is. Esti fotó, hosszabb expo, selfie, videózás, a Joby GorillaPod-jai közül biztos találsz megfelelőt. Nem a legolcsóbb, az biztos, de sokoldalúan használható.

    • És, ha már van állvány, használd ki az időzítőt is. 3 és 10 másodperc közül választhatsz.

    • HDR fotózás. High dynamic range, azaz nagy dinamikatartományú. Az előbbi képen látni, hogy hol található. Ki, be és automata állítási lehetőségünk van. Akkor érdemes használni, ha nagy az eltérés a világos és sötét területek között. Ilyenkor két kép is készül a két expozícióval, és ebből szoftveresen lesz egy. Értelemszerűen jó, ha közben nem mozgatjuk nagyon a mobilt, és szeles időben fákat fotózni se jó vele. Ha a beállításoknál engedélyezzük, akkor a HDR mellett a normál fotó is megmarad.

    HDR fotózás mobilon

      Ilyen a sima jpg. (nem mondom, hogy tökéletes helyszín, de erre jártam)

      És a HDR. Látni, hogy az árnyékos részek világosabbak lesznek.

    HDR fotózás

      És nem árt azt sem megnézni, hogy milyen lesz, ha raw-ban fotózunk.

    • Panorámafotózás. Próbáljuk ki, ha már van.A Fotó menüben a Panoráma ikon, majd a megjelenő nyíl irányában kell mozognunk. Normálisan balról jobbra készül a kép, de a nyílra kattintva, az irányt meg tudjuk fordítani.

    panorámafényképezés

    • Live Fotó. Fotó menüben fent a középső ikonnal kell bekapcsolni. Kb. 1,5 mp videót vesz fel, fogalmam sincs, mi értelme, de azért próbáld ki, hátha neked bejön.
    • Burst Mode. Sorozatfelvétel. Az exponálógomb nyomva tartásával sorozatfelvételt készíthetünk. Nagyon hasznos, ha olyan felvételt készítenénk, ahol valami mozgás van. Mivel másodpercenként 10 felvétel készül, könnyű lesz kiválasztani a legjobb felvételt. Ahogy elengedjük a gombot, a képek egy csoportba kerülnek. Ha a kijelölésre megyünk, kiválaszthatjuk azt az egy vagy több képet, amit meg akarunk tartani, így a többit rögtön egy mozdulattal ki is dobhatjuk.

    • Próbálgass applikációkat. Pédául raw fotózáshoz az Obscura Kamera-t. Szerkesztéshez a Snapseed-et, vagy mást, rengeteg van, érdemes keresgélni. További cikkek a témában a Mobilfotózás aloldalon találhatóak.

    CEWE-Bingó március 1-2-3 kihívás

    Márciusban Osli 1-2-3 játékával kezdünk. A feladat:

    Készíts egy oldalt, amin 1 madzag, masni vagy szalag, 2 madár és 3 levél van. Ezen kívül lehet rajta más elem is, de a felsorolt dolgokat jól láthatóan kell elhelyezni és azokból nem lehet se több, se kevesebb. 
    Az elkészítéshez segítség lehet az ajándék mini készlet, de nem feltétlenül ezzel kell alkotni.
    A készletet innen töltheted le.
    Várom szeretettel az oldalaitokat.