Még egy éve sincs, hogy kijött a Topaz Texture, és már itt a második verzió. Az elsőről volt bejegyzés, aki nem olvasta, azzal kezdje, mert itt most csak az 2-es verzió újdonságairól számolok be. Ennyi használat után is csak azt tudom mondani, hogy fantasztikus program, amit akár önálló alkalmazásként (így nem kell hozzá más képszerkesztő), akár Photoshop (és még más) pluginként tudunk használni.

Jelenleg akciós, egészen október végéig. Megvásárolható, illetve az ingyenes próbaverzió letölthető a gyártó oldaláról. Illetve, akinek megvan a korábbi verzió, ingyen frissíthet az újra.

Aki használ Topaz alkalmazásokat, azoknak minden ismerős lesz, de elsőre is jól kiismerhető, és könnyen használható.

topaz texture
A sebesség még gyorsabb lett, a videóban is látszik, hogy az előnézeti képet szinte azonnal lehet látni, de a végső leszámolás is gyors, pedig ez egy 36MP-es fotó.

35 új effekt, így már több, mint 400 előre elkészített beállítás, de tovább is lehet szerkeszteni, ha változtatni szeretnénk. (hogy mit és hogyan, szintén a korábbi cikkben)

presets
90 új elem, 10 új keret, 30 Double Exposure kép, (bár, ki tudjam miért, nálam csak a minta képek jelennek meg, se új 30, se a többi, ennek még utána kell néznem), és 50 új textúra, köztük 2 Lil Owls gyönyörű munkái.

A Double Exposure-ral kettő vagy több képet tudunk összeblendingelni, s bár én valamiért nem találtam csak pár minta fotót, ez sem akkora probléma, hisz ahogy a textúrákat, saját fotókat is elhelyezhetünk a programban, hogy azokat használjuk fel. Ennél a fotónál a maszkkal szabályoztam, hogy a második fotó az arcon ne látszódjon.

double exposure

Az már első verzióban is benne volt, hogy saját textúráinkat is betehetjük, aminek nem csak az az előnye, hogy így a többi funkcióval együtt tudjuk használni, hanem az is, hogy nem kell a méretezéssel foglalkoznunk, nem probléma, ha a fotó és textúra mérete és méretaránya nem egyezik meg, eldönthetjük, hogy tartsa meg a textúra méretarányát vagy sem. Itt egy négyzetes textúrát helyeztem el a képen, és a csúszkákkal egyszerűen lehet még finomítani rajta.

aspect ratio
Korlátlan Undo/Redo, vagyis előre hátra lépkedhetünk a kipróbált effektek között.
Fejlesztett maszkolási lehetőségek. Itt például a luminosity mask-ot, vagyis a fényesség maszkot használtam.

maszkolás
Itt is megjelent a többi Topaz-ból már ismert Topaz Community, vagyis le tudjuk tölteni a Topaz felhasználói által készített effekteket, illetve mi is meg tudjuk osztani a saját beállításainkat.

Próbáljátok ki, 30 napig ingyenes. Még egy, csak mert klassz:)

Előtte:

topaz_01

 

Utána, ami persze lehetett volna ezer más is.

topaz_02