Ha már az előző héten ennyire belemélyedtünk a szövegszerkesztésbe, legyen most egy szövegeffekt. A technika nem ismeretlen, a Displace című bejegyzésben már volt róla szó, de talán egy kis bemutató ötletet ad a felhasználáshoz.

Leginkább cím készítésénél látványos.

Alap, van egy hátterünk, arra írunk valamit, lehetőleg vastag betűkkel. Választunk egy papírt, amit ráhúzunk. A hatáshoz valami olyasmit kell, ami karakteres, térhatású, vannak benne árnyalati különbségek. Én Lorie Davison egy rozsdás papírját találtam jónak. Azt a szövegre, majd vágómaszk a szokásos módon. (egér a két réteg közé, majd az Alt lenyomása mellett klikk) Eddig szerintem teljesen ismerős.

Magából a papírból készítsünk egy másolatot, és azt psd formátumban mentsük el, mert a Displace csak azzal hajlandó dolgozni.

Még egy faxnija van, nem szereti a szövegréteget, tehát előtte raszterizálni kellene. Ennél viszont sokkal jobb megoldás, ha inkább Smart Object-et (Intelligens objektum)  készítünk belőle. (jobbklikk a rétegen, és a megjelenő ablakban kiválasztjuk) Marad ez a réteg aktív, majd Filter>Distort>Displace (Szűrők>Torzítás>Fénytörés), és a megjelenő ablakba írjunk be egy értéket. Hogy mennyit, azt nem tudom megmondani, ki kell próbálni, aztán lehet módosítani. Utána egy újabb ablak jön elő, ahol keressük meg azt a psd fájlt, amit elmentettünk a használt papírról.

Nekem ilyen lett 10-10-es értéknél (klikkelj a képre, nagyban jobban látni a hatást).  Smart object-hez Smart filter jár, így ha nem tetszik az eredmény, kétszer a Displace feliratra kattintva megváltoztathatjuk az értéket, meg akár a használt psd fájlt is.

Némi réteg effekt után így néz ki.

Mivel a szöveg rétegünket nem simán raszterizáltuk, hanem Smart Object-té alakítottuk, ha a sarkában lévő kis ikonra kattintunk, meg tudjuk változtatni a szöveget, miközben a hatás ugyanúgy megmarad.

Pár variáció még:

Ezt még körbe is varrtam:

Remélem, megpróbálod. Ha valami nem megy, csak kérdezz a fórumban.