A múltheti maszkolós cikk lényege a layer groups, vagyis a réteg csoport volt. Erről eszembe is jutott, hogy a rétegcsoportokról még sok érdekes dolgot el lehet mesélni. Egy korábbi bejegyzésben részletes összefoglaló van magáról a rétegekről, szóval, ha valakinek ebben a témában hiányosságai vannak, ezzel kezdje.

Rétegcsoportot többféle módon készíthetünk.

  • Layer paletta alján katt a Create a new group ikonra.
  • Layer paletta jobb felső sarkán lévő háromszögre kattintva, kijön egy ablak, ott katt a New Group-ra.
  • Layer menüpont New > Group.
  • Ha már meglévő rétegekből szeretnénk csoportot készíteni, jelöljük ki őket, és húzzuk a réteg paletta alján a Create a new group ikonra (persze lehet ez egy réteg is).
  • Vagy a Layer menünél  a Group layers-szel
  • Ha a rétepaletta alján lévő ikont választjuk, és közben az ALT-ot nyomjuk, egy párbeszédpanel nyílik meg, ahol megadhatjuk a csoport nevét, színét és blendingjét.

Photoshop Layer groupsA réteg csoportokat ki- és becsukni is lehet. Ehhez a mappaikontól balra lévő háromszögre kell kattintani.

Ha egy rétegcsoporton belül több rétegcsoport is van, és azt szeretnénk, hogy mindegyik nyíljon ki, akkor az ALT lenyomása mellett kattintsunk a mappaikon melletti háromszögre. Jobbklikk a kis háromszögön, és szintén előjön egy Open this group lehetőség, bár nem tudom, ennek mi értelme, hisz ha csak egyszerűen rákattintunk, akkor is megnyílik.

Ha az Alt lenyomása mellett a csoport előtti szem ikonra kattintunk, akkor csak ennek a csoportnak a tartalmát látjuk.

Ha az egyik rétegnél kattintunk a szem ikonra, nem engedjük fel, hanem végighúzzuk a szemikonos oszlopon, akkor a többi réteg is ki- vagy bekapcsol, aszerint, hogy az első réteget épp elrejtettük, vagy megjelenítettük.

És, hogy mi mindenre jó a rétegcsoport? Vegyük ezt is sorba.

  1. Rendezni tudjuk vele a rétegeinket. Ez rengeteg réteg esetén nagyon hasznos lehet. Vegyünk a példa kedvéért egy scrappes oldalt. Az egy csokorban lévő díszítő kütyüket tehetjük egy csoportba, így egyrészt átláthatóbbá válik az egész, másrészt ezt a csoportot egyben tudjuk mozgatni.
  2. Teljesen másképp néz ki, ha egy elemnek adunk árnyékot, mint, amikor egy csoportnak. Itt külön-külön adtam árnyékot mindhárom elemnek.

Photoshop Layer Groups

Itt pedig beraktam az elemeket csoportba, és annak adtam árnyékot.

Photoshop Layer Groups

Látni, hogy itt az egyes virágok között nincs árnyék. Olyan, mint ha előbb összemostuk volna a rétegeket, és annak adnánk árnyékot.

A csoportba helyezéssel akár dupla árnyékot is tudunk adni. Ahhoz, hogy az egyik árnyék más irányban álljon, a Layer Style ablakban ki kell kapcsolni a Use Global Ligh-ot.

Photoshop Layer Groups

Amennyiben az elemek nem fedik egymást, lényegesen egyszerűbb, ha csoportként adunk hozzá layer style-t, mert csak egyszer kell megcsinálni, nem kell másolgatni, és ha változtatni akarunk rajta, akkor az a csoportban lévő összes elemre érvényes.

2. Ugyanígy más, ha a blendinget egyenként, vagy a csoportnak állítjuk. Itt a rétegeknek adtam Multiply blendinget:

Photoshop Layer Groups

Itt pedig a csoportnak. Ez is  olyan, mint ha előbb összemostuk volna a rétegeket, majd utána blendingelnénk.

Photoshop Layer Groups

3. Korrekciós rétegek. Ha valamilyen korrekciós réteget teszünk a rétegek fölé, annak hatása minden alatta lévőre hat.

Photoshop Layer group

Ha azt szeretnénk, hogy csak egyet érintsen, akkor Clipping mask-kal hozzárendeljük az adott réteghez.

Photoshop Layer group

Ha több rétegre szeretnénk alkalmazni, akkor vagy minden egyes réteghez külön hozzárendeljük a korrekciós réteget, vagy a kiválasztott rétegeket egy csoportra tesszük, és a csoporton belül legfelülre tesszük a korrekciós réteget. Ebben az esetben a Layer Group alapértelmezetten Pass Through blendingjét Normal-ra kell állítani.  A Pass Through egyébként nem csinál semmit, a rétegek blendingje ugyanúgy hat egymásra, mint ha nem lenne csoport. Ha valamilyen blendinget adunk egy csoporthoz, akkor úgy működik, hogy a csoportban lévő rétegek hatnak egymásra, és ennek az eredménye blendingelődik a csoporton kívüli elemhez. Ez eredményezi azt, hogy ha a csoportba egy  korrekciós réteget teszünk, akkor mindegyik azon kívüli rétegre is hatni fog – ami alatta van – , amennyiben Pass Through a keverési mód. Ha normál, akkor viszont csak a csoporton belüli elemekre.

Pass Through

4. Például textúrázunk, ez a scrap oldalaknál elég gyakori. Mi van akkor, ha csak egyes elemekre szeretnénk alkalmazni. Naná, hogy csoportba tesszük őket. A textúra csoporton kívül marad, és Clipping mask-kal rendeljük a csoporthoz, aminek most is Normal-ra állítjuk a blendingjét. Ha nem lenne egyértelmű, a baloldali lilás elemekre hat a textúra, se  a csoporton kívüliekre, se a háttérre nem.

Photoshop Layer Group

5. Maszkolás. A bonyolultabb technikáról a korábbi cikkben volt szó, most vegyünk egy egyszerű esetet.  Remélem, látszik a képen, hogy mi is történik. Rászórtam egy csomó elemet egy oldalra, ahol két háttér papír is van. Az egyik, és az elemek egy része benne van egy csoportban, a csoporton van egy maszk, és egy gradien-tel az összes csoportban lévő elemet tudtam maszkolni.

Photoshop Layer groups

Ezek igazán hasznos, jól használható tulajdonságok, érdemes őket kipróbálni.