A Filter Forge egy igen különleges plugin. Segítségével saját magunk is tudonk készíteni különböző filtereket. Ha még nem lenne elég az a tonnányi, ami már így is van:) Nem kell megrémülni a feladattól, ez csak egy lehetőség, ugyanis jelenleg több, mint 9000 szűrő tartozik hozzá, tehát ha eszünk ágában sincs magunknak gyártani egy újabbat, akkor is tudjuk használni másokét. Mert a remekműveket meg is lehet osztani, és azok gyártót, akiknek műve a letöltések szerint sikeres, a programmal ajándékozz meg a cég. Ebből rögtön ki is derül, hogy nem ingyenes.Viszont van trial-ja, amit 30 napig korlátozás nélkül lehet használni. Az ilyen lehetőségeket nem szabad kihagyni.
Most éppen a 3-as verzüó fut, de a hamarosan megjelenő 4-es verzió bétáját is le lehet tölteni, én is azt tettem.
A Filter Forge oldala, és innen lehet letölteni a trialt.  A gyártó hét ingyenes csomagot is ígér, ebből már most hatot letölthetünk, ez örökre a miénk is marad, nem jár le 30 nap múlva.

A Filter Forge egy önálló alkalmazás, de azonnal betelepszik a Photoshop filterei közé, így onnan is simán elérhető. Letöltjük, futtatjuk, és már kezdhetünk kísérletezni vele. Nem csak fotókat lehet vele manipulálni, hanem mindenféle taxtúrákat is gyárthatunk. Én ezzel kezdtem. Ehhez nyitottam egy új dokumentumot Photoshop-ban, a szokásos scrap méretben, azaz 3600 px x 3600 px-ben. Majd a filterek közül kiválasztva, ezt az ablakot kaptam.

Filter Forge

A kezelőfelület igazán nem bonyolult. Három részre bontható. Balra fent vannak a kategóriák, ha valamelyikre rákattintunk, mellette megjelennek az ebbe tartozó szűrők. Alatta vannak Preset-ek, amiről már tudjuk, hogy előre beállított értékek, mellette a Settings, ahol viszont magunknak állíthatjuk be azt, amit a szűrő megalkotója lehetővé tett. A Lighting fül a fényeket szabályozza, az About meg a szerzőt mutatja be.

Itt a színeket, és a világosságot módosítottam.

Filter Forge

Ha végigmegyünk a kategóriákon, könnyen észre lehet venni, hogy mi az, amit textúrákhoz lehet használni, és mi az, amit fotókhoz. Most akkor nézzük, mit csinál egy fotóval. Pár példa, a képen azt is látni, hogy melyik kategóriából választottam. Van azért egy csomó olyan, amit semmiképp nem használnék egy fotón, de ahhoz lehet, hogy nagyon jó, ha egy fotóból hátteret szeretnénk készíteni.

Filter Forge

ff_0001_capture_02102013_134430.jpg

ff_0002_capture_02102013_134455.jpg

ff_0003_capture_02102013_134529.jpg

ff_0004_capture_02102013_134559.jpg

ff_0005_capture_02102013_134640.jpg

ff_0006_capture_02102013_134716.jpg

ff_0007_capture_02102013_134745.jpg

ff_0008_capture_02102013_134800.jpg

ff_0009_capture_02102013_134837.jpg

ff_0010_capture_02102013_134908.jpg

ff_0011_capture_02102013_134926.jpg

És, ha egyik sem tetszik, még mindig ott a lehetőség, hogy magunknak készítsünk valamilyen filtert. Ehhez nem igazán érzek késztetést, meghagyom a nagyoknak, de azért megmutatom, hogy hol is lehet ezt megvalósítani.

Jobb felső ablakban katt a Filter Editorra. Ekkor meg fogja kérdezni, hogy az épp aktívat szeretnénk tovább szerkeszteni, vagy egy teljesen újat alkotnánk. Ha tényleg elszántak vagyunk, érdemes megnézni egy-két filtert, mert abból láthatjuk, hogy hogyan épülnek fel. Utána már választhatjuk a Create a new filter-t, és akkor ezt fogjuk látni.

Filter Forge

Aki tanulmányozta a Postworkshop-ot, annak nem ismeretlen ez a fajta szerkesztés. A jobb oldalon találhatjuk azokat a szerkesztő elemeket, amiből fel lehet építeni a szűrőt. Fent a csoportokat, alatta a hozzá tartozó elemeket. A kiválasztott komponenst egyszerűen behúzzuk középre. Van bemenet, és kimenet. A bemenet lehet zöld, kék és szürke. A zöld a leképző, vagyis ez állítja elő a képet. Ahogy a textúráknál láttuk, van, hogy ehhez még képre sincs szükség, anélkül is látrehoz egy mintázatot. A kékhez tartoznak a görbék, a szürkéhez meg azok az elemek, amiket aztán a filter használata során meg tudunk változtatni. Na, ennél többet nem tudok az egészről:)  Mindenesetre próbálkoztam.

Filter Forge

Azt nem mondom, hogy nagy tudatosság volt bennem, de érdekes hatásokkal találkoztam. A végeredményt el lehet menteni, és aztán bármikor fel tudjuk használni, meg is oszthatjuk, hátha épp a miénkért adnak egy ingyen programot. Az enyémért tuti nem jár jutalom, de viccesen néz ki:

Filter Forge

Remélem, ez nem vette el a kedved attól, hogy kipróbáld:)