A glitch effekttel majdnem biztos, hogy az is találkozott már, aki magát a szót még soha nem hallotta. TV-ben, videójátékokban is előfordulhat, és ez tulajdonképpen egy hiba, amit általában sérült jel okoz. Ebből kerekedett ki egy rendkívül népszerű művészeti ág, amit a grafikusok előszeretettel alkalmaznak.

Némi hullámzás és színeltolódás biztosan van benne, a többihez meg igazán kiélhetjük kreatív hajlamunkat:)

Az alapképből legyen Smart Object, majd ebből négy rétegmásolat.

A négyből három rétegnél az a feladat, hogy dupla klikkel behívjuk a Layer Style ablakot, majd ott Advenced Blending résznél a három színcsatornából kettőt kikapcsolunk. Így az egyes rétegeknél a red, a green vagy a blue lesz csak bekapcsolva, így csak az az egy színe lesz a rétegnek.

Utána mind a három rétegnél a Filter > Distort > Shear-re megyünk, és egy kicsit megcsavarjuk a képet. Hol erre, hol arra, hogy mindenképp jól látszódjon.

Legfelül még marad egy rétegünk, amit szintén megcsavarunk, majd különböző méretű kijelöléseket teszünk rá, és ezzel maszkoljuk a képet. Utána szintén az Advenced Blending-nél kiválasztjuk az egyik csatornát, ami a legjobban tetszik. Ezt röviden egy videóban.

Még valami csíkozás kell rá, amihez egy új réteget tölts ki fehérrel, majd Filter > Filter Galley > Sketch, és ott a Halftone Pattern. A típusa legyen: Line.

Ennek a blendingje nálam Overlay, de nézd meg a többivel is, hátha az jobban tetszik. Az átlátszóságát is lehet csökkenteni.

A Blend If-fel finomítottam rajta. A beállítással azt adtam meg, hogy az alatta lévő fotó világosabb részei jöjjenek vissza, azaz ott kevésbé látszódnak a csíkok.

Készült egy oldal is a heti CEWE-Bingó „játék” feladatára, mert hogy ez igazán jó játék:) Itt egyszerűsítettem a dolgot. Az alapképet fekete-fehérre változtattam, és a színes variációkat simán csak pár pixellel arrébb léptettem hol jobbra, hol balra. (Move Tool aktív, billentyűzet nyilaival pár katt erre-arra) Csíkosítás nincs is, csak a maszk ad neki némi „hibát”. A fehér fal szintén a Blend If állítástól teszi láthatóvá a hátteret.