A múlt heti kihívásra érkezett egy oldal, ami nagy sikert aratott  a maszkolási technikája miatt. Ez rita006 csajszis képe:

Innen jött az ötlet, hogy megmutatom lépésről-lépésre, hogy milyen jó móka képet festeni. (Persze lehet, hogy rita006 egész másképp csinálta:D )

Általában úgy készül egy ilyen kép, hogy keresünk egy nekünk tetsző fotómaszkot, és ráhúzzuk a képet.  Aki ezzel nem elégszik meg, az magának gyárt egyet, és azt használja fel. Ennél a módszernél rögtön a fotón próbálkozunk, és folyamatosan alakítgatjuk a maszkot.

Fogunk egy hátteret – én Lily-ét választottam -, rátesszük a kiválasztott képet, és az alt lenyomása mellett, teszünk rá egy maszkot. Így a képet már nem is fogjuk látni, mert elbújik a maszk mögött.

Válasszunk ki jó kis ecseteket, vízfestéket utánzó, pacázó, grunge típus a legjobb. Mivel a maszk fekete, a festőszín legyen fehér. Kezdjünk el festeni, állítsuk az ecset méretét, szögét tetszés szerint. Ha valami nem tetszik, vagy a History-ban visszaléphetünk, vagy egyszerűen az X-szel átváltunk fekete festőszínre, amivel visszafesthetünk.

Nyithatunk a két réteg közé egy új réteget. Válasszunk színeket a fotóból, és ugyanígy pacázzunk össze-vissza.

A maszkolt fotót persze bármikor alakítgathatjuk még, ha az új réteg miatt úgy látjuk jónak. A színes festést lehet több rétegen, hogy könnyebben lehessen módosítani. Ha nagyjából elégedettek vagyunk, a pacás rétegeket mossuk egybe, és próbálkozhatunk egy-két blending móddal is.

Persze bőven van még lehetőség tovább fokozni, hiszen a fotót előbb valamilyen action-nel megváltoztathatjuk, és kereshetünk valamilyen blendinget is, amivel a háttér textúráját kicsit érvényesíteni tudjuk a képen. (Jofia Devoe The Artist Workshop készletét használtam)

Nagyon jó szórakozás, próbáld ki!