A kifejezés magyarul keresztbehívás, és még a filmes korban használt technika. A lényege, hogy nem a megfelelő vegyszerben hívták elő a negatívot. Sok variáció létezik, a legismertebb, amikor a negatívot a szokásos  C-41-es vegyszer helyett a diához használatos E-6-ban  hívták elő, és ezzel érdekes hatásokat értek el.

Természetesen hasonló eredményt  digitális technikában is tudunk produkálni, ezt mutatnám most be. Az ötletet az adta, hogy egyre több manipulált fotót látok a galériában, sokszor „csak úgy”, sokszor azért, mert az adott készlethez, stílushoz mindenképp muszáj alakítani rajta.

Megnyitunk egy fotót, majd nyitunk rá egy korrekciós réteget, mégpedig a Curves-t vagyis görbéket.

Ahogy látjuk, a Curves mellett lévő legördülő ablakban előre megadott értékek is vannak, és ezek között szerepel is a Cross Processing.

Ha azt kiválasztjuk, ebben az esetben egy ilyen képet kapunk:

A hatás persze fotónként változik, és egyébként sem érne semmit az egész, ha ezen a ponton be is fejeznénk a dolgot. Inkább a saját ízlésünk szerint alakítsuk. Ahogy a képen is láthatjuk, a technika lényege az, hogy a színcsatornákat megbirizgáljuk egy kicsit. Ehhez a channels ablakban sorra vesszük a red, blue és green csatornákat, és elkezdjük S alakba húzni őket. (valahol katt rá, majd húzzuk)

Az összesítő RGB csatornákkal már csak a kép világosságát, kontrasztját állíthatjuk be. Az eredményen tovább variálhatunk azzal, hogy a korrekciós réteg blendingjét megváltoztatjuk.

Innentől kezdve mindenkit csak a bátor kísérletésre bíztathatok, kész recept nincs. Kedvcsinálónak pár kép. (az RGB-hez nem nyúltam, de itt látszik, hogy merre görbülnek az egyes csatornák)

A korrekciós réteg megduplázva, screen blendinggel:

Következő kép:

módosítva:

Alap:

csatornaránciga után némi szélsötétítéssel:

majd egy kis textúrával bolondítva:

És legyen még egy:

 

cross processing:

és persze nem bírtam ki textúra nélkül:

Remélem, lesz kedved kipróbálni:) Ha valamelyik beállítás nagyon megtetszik, a korrekciós réteg ablakában el is lehet menteni, így legközelebb már kísérletezgetni sem kell.

Szombaton videóscrap! Jelentkezni a fórumban:)