Ha szeptember, akkor megkezdődik a naptárkészítés. Természetesen a CEWE NAPTÁR szerkesztője is tele van jobbnál jobb sablonokkal, de aki teljesen egyedit akar készíteni, annak segítséget nyújtunk ezzel az ingyenesen letölthető csomaggal.

Hogy mi is van benne? Először is a kész sablonok A3-as méretben. Külön a digitális és külön a fotópapíros típushoz, ugyanis a kettőnek nem teljesen egyforma a mérete. Mindkét esetben átméretezhetjük a felére, és akkor a pontos A4-es méretet kapjuk meg. A scrapnaptár abban különbözik, hogy a naptár rész kisebb, így egy négyzetes scrap oldal tökéletesen elfér fölötte. Az év közben készült oldalakkal így pillanatok alatt összedobhatjuk a naptárt.

Emellett van kisebb betekintő naptár is, és egy minimalista csík naptár is, hogy jó sok hely legyen a fotóknak. Van újdonság is, ez egy 40 x 50 cm-re szerkesztett egész éves naptár, amit át lehet pakolni bármilyen más méretű poszterre is.
 

A sablon réteges psd, és minden külön rétegen van, így könnyen változtathatunk rajta. Amikor elkészültünk, elmentjük jpg-be, majd a rendelő szoftver segítségével összeállítjuk a naptárt. Az online megoldás nem jöhet szóba, mert ott nem tudjuk a gyári naptár részt eltüntetni. A programban ez igen egyszerű, de mivel ezzel kapcsolatban mindig érkezik kérdés, egy videóban megmutatom.

A fotó helyét simán Delete-tel törölhetjük, a naptárt viszont oldalra kell húzni. Ha a beállításokban az van megadva, hogy mindenre kérdezzen rá, akkor ez most is meg fog történni, de ha bekapcsoljuk a „Mindent naptárt ugyanúgy kezelni” gombot, akkor csak egyszer kell a „Megtartani”-ra kattintani.

A videók még korábban készültek, ezért nem a megfelelő dátum van rajtuk, de a használat módja most is pontosan ugyanez.
 

 

A kész sablonokon kívül külön mappákban négy betűtípussal van a leginkább használt típus. Ha inkább ezekből választanál, akkor is érdemes a sablont használni, és a Replace Contents segítségével  lecserélni. Ez a replace módszer akkor is jó, ha nem ezt a sablont hasznod, hanem a sajátodat, hisz így, ha az első hónap pontos helyét beállítod, a többi pont oda helyezkedik majd.

 
Akinek még ez sem elég, az ebből a cikkből megtudhatja, hogyan készíthet magának naptársablont az inDesign programban.
 
A sablonokat letöltheted a képre kattintva, vagy a galériából.