Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Aki szokta a blogot olvasni, az legalább hírből ismeri, hogy kéthetente videóscrappelünk.  A téjékozatlanoknak pár szóban elmondom, miről van szó. Valaki bevállalja az irányítást. Az ő feladata, hogy keressen egy oldalt, amit vakon kell a többieknek liftelni. A liftelés azt jelenti, hogy olyan legyen az oldal nagyjából, mint az eredeti. Ez normálisan szabadon értelmezhető, itt nehezebb ezt megoldani, hisz nem látja senki az eredeti képet. Tehát lépésenként jön a feladat. Aki nem tud, vagy akar skype-olni, az a fórumon keresztül követi a lépéseket. Persze a videós sokkal jobb, mert ott a viháncon van a hangsúly. Közben ezer dolgot megbeszélünk, trükköket cserélünk, szóval messze nem a feladat a legfontosabb, hanem az együttlét. A végére azért mindenki elkészül, és nézegethetjük a galériába került oldalakat. Ha a hangulatot a heti játékba nem is tudom becsempészni, a feladatot megpróbálom. Választottam egy képet. Egyébként ez közel sem egyszerű feladat, ugyanis nem elég, hogy jaj, de szép, olyannak kell lenni, amit el is lehet magyarázni. Nos, megpróbálom. Az egyes lépéseket fehér betűvel írtam, így ha úgy szeretnéd megoldani, ahogy mi, egyszerre csak egy lépést nézz meg. Ezt úgy teheted meg, hogy az adott részt kijelölöd az egér húzásáva. Ha egy feladat megvan, lehet továbblépni. Visszafele nem lehet haladni, tehát, ha a harmadik lépésnél eszedbe jut, hogy másik hátteret kellett volna választani, akkor bizony ezt nem lehet megtenni. Ez egy játék, senki nem ellenőrzi:)) Csak játszani jó:) Vasárnap a sorsolásnál természetesen megmutatom az eredeti oldalt is, és kiderül, mennyire rémesen magyaráztam:)) Jó scrappelést, akkor kezdjük.

Fontos! Ezt csak vasárnap délután kellene feltölteni, és senki ne rakja ki blogra, facebookra, mert különben hiába titkosítottam!:)) Akinek az időpont nem jó, az küldje el nekem email-ben és felrakom a nevében!

1.  Válassz 3 háttérpapírt. Egy világos egyszínűt, legfeljebb textúráltat, és két mintásat.

2. Az egyszínű van legalul, felette az egyik mintás úgy, hogy el van tolva az alsón kb úgy, hogy egy egész kicsivel a középvonaltól balra még belóg. Mellette a baloldalon szabadon látszódik az egyszínű. A harmadik mintás papír a másodikon  van rajta úgy, hogy ebből valami alakzat van kivágva, tehát nem téglalap alakú. Mondjuk, ha egy szív (itt nem az), akkor alul-felül majdnem odaér az oldal széléhez, bal oldalt az alatta lévő mintásból jócskán szabadon hagy, míg jobb oldalt kifut az oldalból, szóval az alakzatból levágódik.

3. Az alsó és a második papír közt valami díszítő csík van bedugva, majdnem végig a találkozásnál. Alul-felül nem ér teljesen végig. Ezt lehet szintén valamilyen papírból kialakítani. Esetleg valamilyen szegélydísz segítségével, de lehet egyéni választás is.

4. 3 fotóra lesz szükség. Az egyik nagyobb, a másik kettő összesen kb akkora, mint a nagyobb. A mintás papírokon vannak úgy, hogy kicsit bal oldalt lelógnak róla, és mindegyik egy kicsit ki van billentve a vízszintesből. Felül a nagy, alatta egymás mellett a két kisebb. A felső kép kicsivel az oldal középvonala felett kezdődik, és innen lefele tartanak. Árnyék tetszőleges.

5. Felső fotó bal felső sarkában valami díszítés legyen.

6. Jobb oldalon a két sor fotó találkozásánál valami díszítés legyen.

7. Bal oldali legalsó világos papíron középvonal fölött címsor.

8. Címsor felett díszítés.

9. Címsor alatt valami szöveg, az eredetin elég hosszú, szóval lehet történetet mesélni.:)

Ennyi, remélem, nem nehéz. Ha tetszett, legközelebb június 2-án lesz videóscrap. Kíváncsian várom az oldalakat!