Ahogy írtam, a galéria átalakítás alatt, hogy mikor tűnik el a régi, és indul az új, azt pontosan még nem tudom, de szerencsére még meg tudtam nézni az októberi szelvényeket:)  Köszönöm, hogy játszottatok!

Minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.

5-ös Bingót hárman töltöttek ki, aki a 10 $-os kupont nyerte:

9-es Bingóból is három érkezett, a nyertes, aki 15 $-ért vásárolhat

24-es Bingóból most csak egy volt, így sorsolni sem kell, Tinci kapja a 20 $ utalványt. 🙂

Gratulálok, és kérem a nyertest, írja meg, melyik boltba szeretné az utalványt. A többieknek meg küldöm a százalékos kupont.

Játszatok ebben a hónapban is, ha épp nem működik a galéria, töltsétek fel később, sorsolás akkor lesz, ha nem is mindig időben.