Nem mondom, hogy tomboló kánikulával kezdődik a nyár, de mindenképp június van, és remélhetőleg hamarosan ezt az időjárás is észreveszi. Sok jó programot, klassz fotókat erre az évszakra is, és persze játszatok továbbra is a Bingóval:)

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A májusi szelvényeket június 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. Persze lehet 7-én hajnali 4-kor is, a lényeg, hogy azelőtt, hogy én 7-én elkezdem az eredményhirdetést. 🙂

A júniusi Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227 px x 227 px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.

A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, az első még a mai napon.

A júniusi galéria már készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon.