CEWE-Bingó – május

CEWE-Bingó – május

Május 1-je, anyák napja, pünkösd, szóval májusban is lesz bőven program, amit meg lehet örökíteni. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Az áprilisi szelvényeket május 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. 7-én jövök az eredményhirdetéssel.

Az áprilisi Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227px x 227px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.

A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, először már holnap, vagyis május 7-én.

A májusi galéria már készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)

A szokásos nyeremények:

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Jó fotózást, screppelést és alkotó munkát! Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár a fórumban, vagy a Facebook-on a CEWE Kreatív Fotográfia csoportban.

CEWE-Bingó április – április

CEWE-Bingó április – április

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat. A kész alkotásokat az áprilisi galériába töltsd fel vasárnap éjfélig.

Tinci szuper sablonját használtuk az elmúlt héten, sok szép oldal érkezett. Köszönöm, hogy játszottatok! Aki az Oscraps 5 $-os kuponját nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.

A heti feladatot Secima találta ki, amiről így ír:

Húsvétra kaptam egy szép kis virágot. Mivel szeretem a háttérképeket a számítógépemen, ezért úgy gondoltam, hogy azt fogok a fotóiból készíteni. A feladatod az, hogy alkoss egy áprilisi hangulatú scrapbook oldalt! Nem muszáj, hogy háttérkép formátuma legyen, viszont úgy helyezd el a fontosabb részeket, hogy azok kb. a fél oldalt foglalják el!

 

Izgalmas feladat, remélem, nektek is tetszik:)

CEWE-Bingó április– sablon

CEWE-Bingó április– sablon

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Izgalmas feladatunk volt a héten, átlót kellett valamilyen módon használni az oldalon. Nagyon változatos oldalak érkeztek, köszönöm, hogy játszottatok:)

Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Erre a hétre Tinci készített egy sablont, azzal kell dolgozni.

A feladat, hogy ezt a sablont kell  felhasználni az oldal elkészítéséhez. Akinek úgy tetszik, elkészítheti virágokkal, akinek nem, az leveheti őket a sablonról. Szabadon lehet bármelyik helyre fotót tenni, vagy szöveget, vagy kész kártyákat (journal card) . Mindenki a saját ízléséhez tudja igazítani. Lényeg, hogy a végén a kész oldalon fel lehessen fedezni a sablon főbb részeit.Letölteni a képre kattintva tudod.

És egy inspirációs oldal:

Jó szórakozást az alkotáshoz!

CEWE-Bingó április – átlós

A blog technikai leírásiból kellett válogatni, talán mondanom sem kell, hogy ez nekem külön örömöt okozott:) És aki szintén örülni fog, mert nyert egy 5 $-os Oscraps utalványt:

És az új feladat, amit Gólya talált ki:

A heti feladat szerintem nagyon egyszerű lesz. Legyen a oldaladon valami átlós. Lehet ez akár az elrendezés, lehet egy átlósan csíkozott háttérpapír, vagy bármi. A fantáziátokra bízom. Sajnos az én gépem épp az unalmasakat mondja be folyvást, így nem tudtam friss inspirációs oldalt készíteni, de hoztam néhányat a korábbi oldalaim közül mintának.

Jó szórakozást!

CEWE-Bingó március– eredményhirdetés

A húsvéti készülődés és az ünnep kicsit megnehezítette a szabadidős tevékenységet, de azért négyen még így is megcsinálták mind a 24 feladatot:)

Minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.

5-ös Bingóban senki sem indult.

9-es Bingót ketten készítették el, a 15 $-os nyertese:

És a teljes Bingó elkészítéséért a 20 $-os kupont kapja:


Gratulálok, és kérem, hogy a nyertesek írják meg, melyik boltba szeretnék az utalványt. A többieknek meg küldöm a százalékos kupont.

Játszatok ebben a hónapban is.:)

CEWE-Bingó április – technikai kihívás

CEWE-Bingó április – technikai kihívás

Múltidéző játékunkban egy régi játék elemeit kellett felhasználni. Hiába régi, pont olyan jól lehet ma is őket használni. Köszönet a készítőknek:) A szerencsés, aki az 5 $-os Oscraps utalványt nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.

Április első játékát nzsuzsa találta ki. Én különösen örülök ennek a kihívásnak, mert a blogon fellelhető cikkekből kell választani:)

Ezen a héten technikai kihívás lesz. Válassz a Cewe honlapján található cikkek közül, s ez alapján alkoss egy oldalt. https://halado.fotokonyv.hu/photoshop-haladoknak/

Az én oldalam a „Nem egészen double exposure” tutoriállal készült s nem PS-sel, hanem Affinity Photo programmal.
Néhány cikk linkjét ide teszem, hogy megkönnyítsem a keresést:

térhajlítás: https://halado.fotokonyv.hu/terhajlitas/

festői portré: https://halado.fotokonyv.hu/festoi-portre-lepesrol-lepesre/

korrekciós réteg: https://halado.fotokonyv.hu/miert-hasznalj-korrekcios-retegeket/

árnyék újratöltve: https://halado.fotokonyv.hu/arnyek-ujratoltve/

tónusok és színek: https://halado.fotokonyv.hu/tonusok-es-szinek/

nem egészen double exposure: https://halado.fotokonyv.hu/nem-egeszen-double-exposure/

graffiti hatás: https://halado.fotokonyv.hu/graffiti-hatas-photoshop-ban/

kirakat tükröződés: https://halado.fotokonyv.hu/kirakat-tukrozodes-photoshop-ban/

esős nap: https://halado.fotokonyv.hu/esos-ablak-photoshop-ban/

Tipp van bőven, remélem, tudtok választani:)